„Ha a barátnőm leszel, úgyis át kell formálni a ruhatáradat”
Nem minden férfi érkezik azért az életedbe, hogy az oltár elé vonuljatok, és benevezz vele egy közös happy endre. Ahogy nem sikerül úgy minden egyes randevú sem, hogy arról még az unokáidnak is mesélj majd évtizedek múlva. Olvasóink megosztották velünk, milyen kiábrándító tud lenni, amikor egy férfi önbizalma túlságosan is túlcsordul.
Ezeket láttad már?
Óvakodj a nagyképű férfiaktól! Így fogalmazhatnám meg a cikk summáját, és még egy hatalmas közhely is eszembe jut: sajnos nem minden arany, ami fénylik. Sokunkkal előfordul, hogy megismerkedünk egy férfivel, aki annyira vonzó, hogy rögtön beleprojekráljuk életünk párját. Hamar kiderül azonban, hogy itt teljesen másról van szó. Az életre szóló szerelem helyett egy másokat lenéző, nagyképű emberrel hozott össze a sors. Ismerőseink randirémálmai következnek.
Túl szép, hogy igaz legyen
Az álomférfi lépett be a huszonkilenc éves Dóra életébe, akiről hamar kiderült, hogy biodíszletként tekint a nőkre. Sajnos eléggé tipikus történet: „Sármos, sportos, okos és humoros. Nem gondoltam, hogy létezik az álomférfi, amíg meg nem ismertem az új munkahelyemen. Egy másik részlegen dolgozott, de többször kellett munkaügyben leveleznünk. Lassan pedig elkezdődött egy egyértelmű flörtölés köztünk. Ha nem lett volna ilyen világos, hogy udvarol, nem is számítottam volna rá, hogy egy ilyen férfinak tetszhetek. Hetekig tartó munkahelyi flörtölést követően pedig végre eljött az első hivatalos randevú napja is. Éppen nőnapra esett, és teljesen megdöbbentem, amikor átadta az ajándékát: egy karórát. Nem is tudtam, hogy elfogadjam-e, zavaromban azt mondtam, egy ilyen szép, elegáns dolgot nem is merek majd fölvenni a farmeros-bakancsos szettjeimmel. Mire azt mondta: ha a barátnőm leszel, úgyis át kell kicsit formálni a ruhatáradat, mert velem csak elegáns nők mutatkozhatnak. Majdnem félrenyeltem a boromat. Ezután valahogy nem tudtam az a kedves doromboló cicuska lenni a randin, és egyikünk sem erőltette a következő találkát. Remélem, megleli a nőt, akit a saját képére formálhat, én ragaszkodom az egyéniségemhez. Ja, és ennyit az álomférfiról!"
Meghívhatom az urat?
A huszonhét éves Zita története elég extrém: „Zolival hetek óta cseteltünk, de személyesen még nem randevúztunk. Végül eljött az első igazi találkozó ideje is. Nagyon jól éreztem magam, egyedül az zavart, hogy olyan érzésem volt, mintha kissé megvetné a nőket. A finom megjegyzései a parkolni nem tudó szőkékről, a vendégekre koncentrálás helyett pletykálkodó pincérnőről valahogyan kellemetlen érzéseket keltettek bennem. Na, de nem akartam a kákán is csomót keresni, hiszen amúgy remekül szórakoztunk. Már a randi közben megkérdezte, nincs-e kedvem másnap vele reggelizni. Természetesen repestem az örömtől. Amikor a fizetésre került a sor, úgy tűnt, gond nélkül elfogadja, hogy kifizessem a saját részem. Ezzel még nem lett volna bajom, de az már idegesített, hogy végignézte, ahogyan az utolsó pár száz forintot ötvenesekből és húszasokból rakom össze, miközben tudta, hogy én titkárnőként nem vagyok jól eleresztve, ő viszont említette, hogy nemrég munkahelyet váltott, és most végre álmai fizetését kapja. Aztán amikor végül száz forinttal kevesebbet tudtam csak beleadni, és ezért elnézést kértem, mosolyogva mondta, hogy semmi baj, majd holnap meghívom egy kávéra. Persze viccnek vettem a dolgot. Másnap azonban ahogy megérkeztünk a kávézóba, ő megpuszilt, mondta, hogy akkor egy szójatejes lattét kérne, és kényelembe helyezte magát, míg én kifizettem neki a kávét. Mondanom sem kell, hogy ez volt az utolsó randink."
Ő azt hitte...
A harmincnégy éves Lili ilyet még nem tapasztalt, egy évvel a történtek után is felháborodottan mesélte el nekünk csalódását: „Minden úgy kezdődött, mint ahogy a nagy könyvben meg van írva. Barátnőm jóképű, szingli férfiismerőse épp akkor botlik belénk, amikor együtt kávézunk. A szikra közöttünk egyértelmű, még a barátnőm is észreveszi és jelzi, hogy összeillő pár lennénk. A sármos férfiismerős már két nap múlva föl is vette velem a kapcsolatot egy közösségi oldalon, és még azon a héten randevúztunk. Nagyon helyes pasas volt, de kissé nyomasztott, hogy szóhoz sem hagyott jutni. Végig csak magáról beszélt, arról, hogy mennyire sikeres, én épphogy odáig eljutottam, mi a munkám. De mivel érdekes embernek tűnt, úgy voltam vele, még egy esélyt adok neki, hátha a következő randevún rám is kíváncsi lesz. Hazakísért, és miután a kapualjban kedvesen elköszöntem tőle, azt mondta: ő úgy érzi, a pillanat azt sugallta volna, hogy egy csókot kap, és fölhívom a lakásomra egy teára. Ezt szinte kioktató stílusban közölte. Hát én egyáltalán nem éreztem úgy, hogy ez volt az a pillanat. Szinte erőszakkal kellett elbúcsúznom tőle. Két hét után jelentkezett először egy sms-ben, amiben ennyi volt: ebéd? Természetesen nem írtam vissza, de még ahhoz is volt pofája, hogy néhány nap múlva egy hosszú e-mailben taglalja, milyen udvariatlan vagyok. Őrület!"
