Az én testem az én választásom - Te tisztában vagy a reprodukciós jogaiddal?
Szexuális és reprodukciós egészség és jogok (sexual and reproductive health and rights), rövidítve: SRHR. Magyarországon nem sokan ismerik ezt a betűszót, azonban – mivel az általa lefedett női jogok világszerte veszélyben vannak – itt az ideje megbarátkozni vele.
Ezeket láttad már?
Az, ami kockán forog, nem más, mint hogy – többek közt – hozzájuthatsz-e igényed szerint fogamzásgátlóhoz, dönthetsz-e te magad a nem kívánt terhességed felől, tiszteletben tartják-e a szülőszobán is az emberi méltóságodat, és részesül-e a gyereked az iskolában tudományos alapú szexedukációban. Cikkünkben összefoglaltunk minden fontos információt, amit a reprodukciós jogokról tudnod érdemes.
Mit jelent az SRHR?
Az 1948-ban létrejött Egészségügyi Világszervezet (WHO) az egészséget – mely teljes fizikai, lelki, és társadalmi jólélet jelent, nemcsak a betegség hiányát – alapvető emberi joggá nyilvánította. Nyilvánvaló, hogy az egészségnek része a szaporítószervek egészsége is, de konzervatív, illetve fundamentalista vallási alapú ellenkezés miatt ezt csak jóval később, a kilencvenes években fektették le az emberi jogi dokumentumokban.
A reprodukciós jogokhoz tartozik többek közt: a reprodukciós szervek egészsége és sértetlensége (így a nemiszerv-csonkítás különböző formáinak tilalma, valamint a szexuális erőszaktól való védelem); az információhoz való hozzáférés, a szexedukáció (vagy szexuális nevelés, elavult kifejezéssel: szexuális felvilágosítás); a megfizethető fogamzásgátláshoz való könnyű hozzáférés; a szexuális úton terjedő betegségekkel szembeni védelem, az ezzel kapcsolatos információhoz valóhozzáférés; a szexuális önrendelkezés; a várandósgondozás; a szakképzett személy által kísért, biztonságos szülés; a biztonságos abortusz; az asszisztált reprodukciós eljárásokhoz való hozzáférés; a kényszerített abortusztól, kényszersterilizációtól és egyéb jogsértő beavatkozásoktól való védelem.
Ezzel összefüggésben a Szexológiai Világszövetség 2004-ben meghatározta – némi átfedéssel – a szexuális jogokat. Ezekhez tartozik többek közt: a szexuális magánélet joga: azaz, a döntés, amíg nem sérti mások jogait, az egyéné – és, tehetjük hozzá, az államnak, munkahelynek nincs joga senki, mások jogait nem sértő személy alsóneműjében kutakodni. A szexuális egyenlőség joga: a diszkriminációtól való mentesség – például nemi identitás, szexuális irányultság, életkor, etnikai hovatartozás, fogyatékosság, vagyoni helyzet, vallási hovatartozás alapján). Azaz, a szexualitását mindenkinek joga van megélni, amíg azzal mások szexuális jogait nem sérti. A tudományosan megalapozott szexuális információhoz való jog: a szexuális ismereteket tudományos kutatások révén kell biztosítani és a társadalom minden szintjén akadálytalanul terjeszteni.
Vérrel-verítékkel kivívott jogok
Sokan azonban (elsősorban a vallásra hivatkozva) még ma is vitatják a szexualitással és a termékenységgel összefüggő jogokat – többek közt azért, mert azok elválaszthatatlanok a nemek egyenlőségétől, a nők jogaitól, sőt az LMBTQ-emberek jogaitól is. Már a legkorábbi feministák is rájöttek, hogy nem mennek sokra a tanulás, a munkavállalás, a szavazás és a közéleti-politikai szerepvállalás vérrel-verítékkel kivívott jogaival, ha közben nem rendelkezhetnek szabadon a testük, azon belül a termékenységük felett – például nem dönthetik el, hogy kivel és mikor létesítenek szexuális kapcsolatot, vagy hány gyereket hoznak a világra.
Látták maguk körül, hogy a házas nők szakadatlanul teherbe esnek, és még nyomorúságos körülmények közé is újabb és újabb gyerekek születnek. Felismerték azt is, hogy a „bukott nőkkel”, a lányanyákkal és a törvénytelen gyerekekkel milyen kegyetlenül és igazságtalanul bánik a társadalom. Tiltakoztak a szexuális erkölcs nemi alapú kettős mércéje ellen, továbbá azt is észrevették, hogy sok gyerek és fiatal a szexualitást övező teljes tudatlanság miatt válik erőszaktevők, illetve emberkereskedők áldozatává. Mindemiatt próbáltak társadalmi felvilágosító munkát végezni, azonban kemény ellenállásba ütköztek.
Az első magyar orvosnő, Hugonnai Vilma, amíg nem honosították a Svájcban szerzett diplomáját, bábaként, illetve egészségtan tanárként dolgozott a XIX. század végén. Igyekezett eloszlatni a menstruációs higiéniával kapcsolatos tévhiteket, közöltette egy női lapban az otthon is elkészíthető havikötő szabásmintáját. Veres Pálné középiskolájában azonban elszomorító tapasztalatokat szerzett: „Sajnos sok szülő felháborodott és kivette lányát az iskolából, ahol azt tanították, hogy nem a gólya hozza a kisbabát” – írja visszaemlékezéseiben.
Az 1904- ben alakult magyarországi Feministák Egyesülete szintén szorgalmazta a szexedukációt, ám törekvésük nem várt mértékű tiltakozást vont maga után. Felháborodott szülők írtak a Nő és a Társadalom szerkesztőségébe, hogy ezek után eltiltják lányukat eme „erkölcstelen” lap olvasásától. A feministák nem akarták, hogy a politikai célkitűzéseiktől is elforduljanak az emberek, ezért úgy döntöttek, hogy egy időre lemondanak a szexedukáció szorgalmazásáról.
Az LMBTQ-témákat is feldolgozó kötet, a Meseország mindenkié elleni tiltakozás közepette szembesültem azzal, hogy hasonló „könyvbotrány” már lejátszódott Magyarországon, méghozzá 1947-ben, Ligeti Magda orvos Felnőttekről gyerekeknek című könyve miatt. Míg a progresszív lapok ünnepelték ezt a felvilágosító művet, ami a célközönség körében is sikert aratott, és azt írták, hogy a tudás „felszabadítja a lelkileg megnyomorított, eddig ósdi babonákon nevelt” gyerekeket, addig a konzervatív folyóiratok úgy vélték, hogy a könyv „maga a rontás”, és veszélyt jelent az ártatlan gyerekekre.
Átfogó szexedukáció
A szexedukáció körüli viták ma is e két felfogás mentén zajlanak. Az egyik tábor abból indul ki, hogy a gyerekek természetes érdeklődést mutatnak a szexualitás iránt, ami a pubertás jelentkezésével fokozódik. Valahonnan így is, úgy is igyekeznek róla információhoz jutni, ezért jobb, ha a kortársak vagy a pornó helyett szaktanárral tisztázzák az ezzel kapcsolatos kérdéseiket. Az átfogó szexuális nevelés (comprehensive sexual education, CSE) ráadásul – mivel része a beleegyezés fontosságának oktatása is – segít megelőzni az áldozattá válást, illetőleg a kapcsolati erőszakot.
A másik tábor azt vallja, hogy a gyerekek és a fiatalok alapvetően „ártatlanok”, és a szex iránti érdeklődésüket csak a környezeti hatások, például a nem megfelelő filmek, kulturális termékek keltik fel. Vagy akár maga a szexedukációs óra! Az ellenzők szerint az „felhívás keringőre”, mert az óvszerhasználat csínját-bínját ismerő fiatalok tudás birtokában bátrabban vetik bele magukat a szexbe. Anélkül legalább a félelem visszatartja őket – vélik az önmegtartóztatás alapú szexedukáció hívei (abstinence-only sexual education), akik a tanórákon arra igyekeznének rávenni a diákokat, hogy a szexszel a házasságkötésig várjanak.
Akadnak köztük, akik odáig merészkednek, hogy a tizenévesek abortuszaiért is a felvilágosító órákat teszik felelőssé. Az átfogó szexedukáció ellenzőit az is felháborítja, hogy a CSE a szexualitásról mint az öröm forrásáról beszél, és nem csak mint a gyermeknemzés eszközéről. Holott nagyon is fontos az élvezet szempontjából megvilágítani a szexualitás kérdését egy olyan társadalomban, amely, főleg a nőktől, még mindig hajlamos megtagadni azt.
Hol tartunk Magyarországon?
Nemrégiben egy ismerősöm nyomtatott nekem egy 3D klitoriszmodellt. Megmutattam nőknek és férfiaknak is – senki nem tudta, hogy mi ez. A csikló anatómiáját a többség nem ismeri (nem, nem egy borsó nagyságú szervről beszélünk, annál sokkal nagyobb, és még a hüvelyinek érzett orgazmusért is ő a felelős). Lehet, ezzel is összefügg, hogy kaptam levelet olyan nőtől, aki már a második házasságában él és két gyereke van, de még mindig nem tudja, milyen érzés az orgazmus.
Feminista „élő könyvként” pedig, amikor „olvasóim” kérdései nyomán a szexre terelődött a szó, azzal szembesültem, hogy a középiskolás lányok nem tudják, hogy a beleegyezés visszavonható. „Ha szólsz, hogy »fáj, hagyd abba!«, és a partner nem áll le, onnantól szexuális erőszakot követ el”, magyaráztam nekik, mire döbbenten néztek. Nyilvánvaló volt, hogy új információ hangzott el. Pedig erről minden diáknak hallania kell, nem csak azoknak, akiknek az iskolájába eljut egy élő könyvtár vagy más, hasonló program.
Magyarországon az iskolai szexedukáció gyerekcipőben jár, a szexuális erőszak áldozatainak védelme pedig tragikus, a reprodukciós jogok más vetületei azonban szinte megszokottak. Természetes számunkra, hogy tablettát íratunk, vagy óvszert veszünk a drogériában, és ebbe senki nem szól bele. Az abortuszt ugyan nem ildomos nagydobra verni, de mindenki készpénznek veszi, hogy ha nem kívánt terhesség következik be, azt, ha akarja, megszakíttathatja. Úgy látom, kevesen ismertük még fel, hogy a már megszerzett, stabilnak tűnő jogokat el is lehet veszíteni.
Az Egyesült Államok legfelső bírósága a közelmúltban helyezte hatályon kívül az abortusz jogát garantáló, 1973-as Roe kontra Wade-döntést, és Európa több országában is a folyamatok aggodalomra adnak okot. Ezért érdemes megfontolni Simone de Beauvoir francia író, filozófus egykori figyelmeztetését: „Sose felejtsétek el, hogy amint létrejön egy politikai, gazdasági vagy vallási krízis, a nők jogait újra megkérdőjelezik majd. Ezek a jogok sosem garantáltak. Ébernek kell lennetek egész életetekben.”
A cikk eredetileg a GLAMOUR magazin 2022-es októberi lapszámában jelent meg.
