„A Pride nem parti, és nem marketing esemény, szerintem ezt fontos kimondani!”
Franz Kafka Az átváltozás című műve az egyik legjobb hasonlat, hogy megértsük, milyen is lehet nőként egy nap arra ébredni, hogy mindenki férfinak lát, férfiként kezel, miközben karakterünk legbelül érzi, hogy ez egy tévedés. Néha talán még magát is meggyőzi az ember arról, hogy a környezetében lévő embereknek van igaza, de valahol legbelül mégis tudja, hogy hiba van a mátrixban. Ördög Ivett, a szoftverfejlesztő körökben rendkívüli sikereket elért transznemű programozó is hasonló érzésekkel küzdött: férfiként született, de a lelke mélyén mindig is tudta, hogy nőként tudna igazán kiteljesedni.
Ezeket láttad már?
A ma már Németországban élő Ördög Ivett egykor férfiként lavírozott, de mindig érezte, hogy kilóg a sorból. Mostanra révbe ért az élete, mióta hosszas vívódás és sok kudarc után hivatalosan is nőként élheti a mindennapjait.
Hogy ismerted fel a másságodat?
Már egész pici koromban kimondtam magamnak, hogy szívesebben lennék lány, annak ellenére, hogy sok szempontból nem tartom magam különösen nőiesnek. Persze leéltem majdnem négy évtizedet úgy, hogy a környezetem férfinak látott, és jobb híján ezzel együtt is éltem, de az évek során egyre csak gyűlt a frusztráció. Voltak próbálkozásaim férfiként az életben, de titkon mindig éreztem, hogy más vagyok.
Később, miután felvállaltam, hogy inkább nőként képzelem el az életemet, nagyon ráfeküdtem a külső jegyekre, rengeteg sminket használtam, utólag visszatekintve ez arról szólt, hogy az emberek tisztában legyenek vele, kit látnak. 2018-ban döntöttem el, hogy nem akarok behódolni az elvárt sztereotípiáknak, kimondani is durva, de lassan öt éve lesz, hogy belevágtam tranzícióba. Mostanra viszont eljutottam oda, hogy már nem ekörül forog az életem, egyszerűen csak teszem a dolgomat.
Miért vártál ennyit az előbújásoddal?
A társasházban, amiben gyerekként az első pár évemet éltem, az összes többi ott lakó családnak csak lány gyerekei voltak, ebben a környezetbe szocializálódtam, nagyrészt csajokkal barátkoztam. Emlékszem, kisiskolásként már sóvárogtam, hogy én is olyan csajos dolgokat hordhassak, mint a kishúgom, az általános iskola végére pedig már pár női ruhadarabot is rejtegettem a szekrényemben.
Nem beszéltem erről senkivel, mert azt gondoltam, hogy ez egy bűnös, rossz dolog, amiről nem szabad beszélni. Nagyon sokáig küzdöttem az érzéseimmel, egyszer fellángoltam, vettem egy csomó női ruhát, majd a következő pillanatban erősebb lett a szégyenérzet és egyszerűen megváltam tőlük, nehogy fény derüljön a titkomra. Aztán jött egy pont, amikor megint nem tudtam ellenállni a ruháknak.
Sokáig vívódtam, kerestem a miérteket, szerettem volna megfejteni, miért vannak ilyen típusú vágyaim. Folyamatos küzdelem volt az életem, mindig hosszú hajra vágytam, anyukám persze le akarta vágatni, hogy kellően fiús legyek. Nagyjából a húszas éveim közepén találtam rá a gót metál stílusra, ahol teljesen természetes, hogy férfiként akár nőiesebb a megjelenésed vagy éppen az is, hogy női parfümöt használsz. Visszagondolva vicces, hogy akkoriban több sminkterméket használtam el, mint most nőként.
Kinek mondtad el először a titkodat?
Ebben a gót metálos időszakomban az akkori párommal osztottam meg először, van egy női oldalam, ami szeretne kitörni, de akkor még nem tudtam semmit a transzneműségről. Őt egyáltalán nem zavarta, mivel biszexuális volt. Onnantól, hogy összeköltöztünk, otthon szinte csak csajként mutatkoztam előtte, ez volt az első időszak az életemben, amikor kicsit önazonosabb voltam.
Utána úgy alakult az életem, hogy újra elnyomtam ezt az oldalamat, kicsit én magam is elfeledkeztem róla. Ez idővel visszaütött, nem voltam jól lelkileg, sokáig kerestem, mi lehet az oka a problémáimnak. Egy podcast beszélgetés nyitotta fel a szemem, milyen lelki vonulatai lehetnek annak, amikor másoknak próbálunk megfelelni úgy, hogy közben elnyomjuk azt, amire igazán vágyunk.
Nagyon magamra ismertem, egy pillanat alatt össze is állt bennem, hogy minden mentális krízisem oka, hogy elnyomom az nemi identitásomat, a bennem rejlő nőiességet. A mai napig nem tudom megmagyarázni, mitől érzem magamat nőnek, ez egy belső érzés, nyilván a külső jegyek is kapcsolódtak hozzá, de soha nem az volt a célom, hogy tökéletes modellalkat legyek. A végső döntésem időszakában már házas voltam, szerencsére a feleségem nagyon támogatóan állt a kérdéshez, ennek ellenére az előbújásom egyet jelentett a kapcsolatunk végével.
Hogyan indultál el ezen az úton?
Először csak elkezdtem kutakodni az interneten, kíváncsi voltam, vajon mások is járnak e még hasonló cipőben. Akkor döbbentem rá, mekkora különbség van például a transzneműség, a drag queen jelenség, vagy éppen a transzvesztita fogalmak között. Sokszor úgy érzem, az emberek nincsenek tisztában az egyes fogalmak jelentésével. A transzvesztita olyan személy, aki tud azonosulni a születési nemével, de szeret az ellenkező nem ruháiba bújni. A transzexuálisok esetében az illető az ellenkező nemmel azonosul és tényleg ennek megfelelően szeretne élni.
Hatalmas bátorság kellett, hogy meghozd életed egyik legnagyobb és talán legnehezebb döntését, hogy a továbbiakban mások előtt is felvállalva immár nőként éld az életed.
Nagyon féltem, azt gondoltam, hogy ezzel a döntéssel rengeteget veszítek, pláne, hogy szoftverfejlesztő körökben mind hazai és nemzetközi szinten is ismert volt a nevem. Sok mindent befolyásolhatott volna a döntésem, utólag azt mondom, rosszabbul is alakulhatott volna az életem. Nyilván voltak veszteségek, megszűntek kapcsolatok, de akik korábban igazán fontosak voltak az életemben, ők mind a mai napig mellettem állnak.
Hogy látod, mennyire elfogadóak a jelenlegi lakóhelyeden Németországban és itthon a transzneműséggel kapcsolatban az emberek?
Mindenképp szerencsésnek vallom magamat, mert az eddig életem során nagyon kevés atrocitás ért, bár hozzáteszem, az egyik magyarországi munkahelyemről azért jöttem el, mert az egyik kollégám és az akkori cég, ahol dolgoztam, nem tudott mit kezdeni a helyzetemmel.
Utána találtam magamnak másik helyet, ahol nem volt ezzel probléma, nem mindegy, hogy az adott országban pontosan hol szeretnél érvényesülni. Nekem Budapesten viszonylag egyszerű volt, ugyanezt nem tudnám elképzelni egy borsodi településen, vagy Berlin helyett egy aprócska szászországi faluban. Országon belül is nagyok a különbségek, Németországban sem minden idilli, borzasztó dolgok is történnek.
Az elmúlt években a münsteri Prideon megöltek egy transznemű férfit, az egyik transznemű menekült nő pedig Berlin város főterén gyújtotta fel magát. Azt érzem, hogy otthon és itt is megfigyelhető egyfajta hergelés a transzok irányába, miközben az emberek többsége lehet, hogy teljesen megértő lenne velük szemben. Összességében azért itt jobb helyzetben érzem magam.
Milyen lehetőségei vannak annak, aki jogilag is nemet szeretne váltani?
Magyarországon sajnos nincs ilyen lehetőség, feszítő a nem heteroszexuális emberek helyzete, én többek között ezért is költöztem ki Németországba. Nagymamám német volt, kicsit az otthonomnak is tekintem ezt az országot, egy fokkal talán itt könnyebb, de rengeteg feltételnek kell eleget tenni. Ahhoz, hogy valaki jogilag is nemet tudjon váltani, hivatalosan is német állampolgárnak kell lenni, sok a bizonytalanság. Én még az otthoni törvénymódosítás előtt adtam be a nemváltó kérelmemet, nem volt egyszerű, de hosszú pereskedés árán a Háttér Társaság segítségével és közbenjárásával sikerült, így lettem hivatalosan is Ördög Ivett. A mai napig nagyon hálás vagyok nekik ezért a segítségért.
Azt gondolom, hogy minden nap újabb és újabb kihívást, küzdelmet és feladatot tartogat, mióta felvállaltad magad, de ugyanakkor óriási szabadságot is adhat.
Tényleg nagyon felszabadító, amikor előbújtam, elég színes reakciókat kaptam a körülöttem lévő emberektől. Voltak olyanok, akik már az undergorund időszakom alatt is ismertek, ők akkor azt hitték, önazonos vagyok, meglepődtek, hogy nem mindent mutattam anno. Teljesen más érzés, hogy most igazán önazonos lehetek. Anyukám mondta nemrég, hogy amióta nőként élek, pár dologban pasissabban viselkedek, mint előtte. Azóta kezdtem el síelni, extrém sportokat űzni, elektromos áramköröket építeni, azóta van sportautóm, jobban megengedem, hogy önmagam legyek, akkor is, ha az nem felel meg a női sztereotípiáknak, és nem érzem magam emiatt kellemetlenül.
A GLAMOUR szerkesztői a novemberi és decemberi szám készítésénél csak nőknek adnak munkát, ezzel is felhívva a figyelmet a nők és a férfiak közötti bérszakadékra. Neked mi a tapasztalatod ezzel kapcsolatban?
Ezen a téren is szerencsés vagyok, nőként többet keresek, mint korábban férfiként. A szakmai karrieremet még tranzíció előtt építettem fel, az én esetemben nem releváns a bérszakadék kérdése. Az élet minden terültén a tudatosságra törekszek: figyelek rá, hogy melyek azok a női kérdések, amikben érintett vagyok, és mik azok az ügyek, amikben egyfajta szövetségese lehetek a nőknek. Ebben a kérdésben szövetséges vagyok, és ezt azért fontos kimondani, mert nemrég megkerestek, hogy kapnék egy szakmai díjat, ami kifejezetten nőknek jár. Visszautasítottam, mert amiért a díjat kaptam volna, még tranzíció előtt értem el - úgy gondolom, nem érdemeltem volna meg. Van az a helyzet, amikor a nőket előnyben kell részesíteni, de én jobban szeretném azt látni, hogy mindenki azonos esélyekkel indul.
A Pride hónapja mindig jó alkalom arra, hogy kicsit megálljunk, tükröt mutassunk másoknak. Neked mit jelent ez az esemény?
Kettős érzéssel tölt el: negatív és pozitív érzések is kavarognak bennem. Fontos, hogy beszéljünk az LMBTQ embereket érő hátrányokról, dolgozzunk egy igazságosabb világért. A negatív érzésem inkább abból adódik, hogy sajnos az utóbbi években a nagyvállalatok körében egyfajta trendként terjedt el, kiteszik a szivárványos zászlót, de ha jobban utána megyünk, hogy tulajdonképpen, hogy is működik ez a cég, hogyan viselkednek például egy nem hetero kollégával, vagy mennyire védik a transzneműek a helyzetét, kiderül, hogy komoly hiányosságok vannak.
Másrészt tartsuk tiszteletben, hogy ez egy megemlékezés mindazokról, akik elvesztették az életüket különböző homofób vagy transzfób bűncselekmények következtében. Egy tüntetés azért, hogy olyan világban éljünk, ahol nemtől, szexuális identitástól függetlenül fogadjuk el egymást. Nem parti, és nem marketing esemény, szerintem ezt fontos kimondani!
