„Minden empátiám azé az öt százaléké, amely ezzel a problémával küzd” - Mit takar pontosan a premestruációs diszfóriás zavar?
Szerfelett szórakoztatónak tartom, hogy a premenstruációs szindrómáról írott cikkemet éppen olyan állapotban írom, amikor kínoz a premenstruációs szindróma. Vannak persze nők, akik kíváncsi érdeklődéssel olvassák soraimat, mert soha nem gyötörte őket a PMS. De mit tehetünk mi, többiek?
Ezeket láttad már?
Épp a napokban olvastam egy érdekes cikket a menstruációs szabadságról, és meglepő volt számomra, hogy a világ mennyi országa biztosít a nők számára ilyen jellegű fizetett vagy fizetetlen szabadnapokat – ráadásul nem elsősorban Európában, hanem inkább Ázsiában.
Bizonyos helyeken működik a dolog bemondásra, máshol orvosi papírt kérnek a munkahelyek, megint máshol „megalázó tárgyi bizonyítékokat” – ez utóbbi nem tudom, pontosan, mit jelent. Lóbálni kell a főnököd előtt a friss véres tampont? Kicsit elkalandoztam, tudom, de épp e cikk kapcsán jutott eszembe, hogy vajon miért az alhasi görcs jogosítja fel a nőket a menstruációs szabadságra, amikor azt már legtöbben egy egyszerű tablettával orvosolni tudjuk.
Nemúgy a premenstruációs szindrómát! Ugyanis míg a menstruációs görcsről pontosan tudható, mitől alakul ki, addig erről a szakemberek inkább csak találgatnak egyelőre, így nyilván a kezelése is hagy kívánnivalókat maga után.
Mi is pontosan a PMS?
Most, hogy ennek a cikknek nekiálltam, utánanéztem a PMS pontos tünetegyüttesének, és meglepődve tapasztaltam, hogy nincs neki. Körülbelül százötven tünete van, nagyon sok mindenben megnyilvánulhat. A pszichés és szomatikus tünetekből a legjellemzőbbek a következők: a mell érzékenysége, fejfájás, puffadás, édesség iránti vágy, érzelmi labilitás, koncentrációs nehézségek, kimerültség, túlterheltség érzése.
Én ezek közül szinte az összeset produkálom, ennek eredménye pedig sokszor a masszív önsajnálat. Plusz jellemző tünetem – és ez lehet, hogy valami egyedi dolog, mert sehol nem leltem az általános tünetek között –, hogy furcsa zsibbadásszerű érzésem támad a kézfejeimben, ami erősen összekapcsolódik a nyugtalanságommal és az idegességemmel. A PMS különben a legszebb pillanatokba is képes belerondítani.
Ott volt például az esküvőm, hát, az horror volt! Alapvetően nem vagyok olyan ember, aki az eseményszervezére ráfeszül – főleg, ha az eseményen olyanok jelennek meg, akik szeretnek, és ők maguk is segítenek a szervezésben. Viszont lett egy túlfeszített pontja a napnak. Jött a sminkes, hogy elkészítse az esküvői sminkemet. Őt különben kizárólag az anyám elvárásai miatt hívtam oda (egy vagyonért), mert anyu véleménye az volt, hogy profi smink nélkül az ember nem házasodhat.
Közben az egyik barátom, aki a bevonulós zene indításáért volt felelős, hívogatott, hogy nem találja a gépemen a dalt. Majd egy ponton, amikor a harmincadik réteg valami is rákerült az arcomra, a sminkes közölte velem, hogy a szemöldökömet azért kiszedhettem volna. Ugye, ez nem tűnik olyan tragikusnak? Én viszont olyan hangon közöltem vele, hogy soha, de soha nem szoktam kiszedni a szemöldököm, hogy a szobában megfagyott a levegő.
Senki nem mert megszólalni, a húgom elrohant egy üveg pezsgőért, hogy kicsit lazuljak már le, mert mindjárt kezdődik a ceremónia, a nagymamám és az unokatesóm pedig próbáltak mindenfele nézelődni, és úgy tenni, mintha nem is hallották volna. Oké, ezt az egészet csak azért mesélem el, mert bár ez minden szempontból egy feszített pillanat volt, én ezt a hangnemet ugyanannyiszor alkalmaztam az azt megelőző, mondjuk, öt évben, mint ahányszor kiszedtem a szemöldököm.
És ha ez egy héttel később történik, biztos, hogy nem is viselkedem így. A dolgok persze jóra fordultak: ittam egy pezsgőt, elnézést kértem mindenkitől, aztán férjhez mentem. Egyébként egészen a húszas éveim végéig nem tudtam, hogy létezik olyan, hogy PMS, és abban a hitben éltem, hogy ez azért van, mert csak az idő előrehaladtával alakul ki a nőknél.
Ezt a problémát megvitattam a nőgyógyászommal is, akinek valószínűleg kicsit az agyára megyek néha, mert nagyon szeretek vele elméleti problémákat megvitatni rendelési időben, amire láthatóan neki egyáltalán nincs ideje. Ő kettő perc alatt fejtette meg a rejtélyt: előtte az idő legnagyobb részében fogamzásgátlót szedtem, ami úgy kiegyenlítette a kedélyállapotomat, mint másoknak az antidepresszáns (ez utóbbiról később még lesz szó).
Szóval, ez is egy megoldás, valóban, ugyanakkor sok szempontból pozitív hatása volt az életemre nézve annak, hogy leálltam a szedésével – ám ez már egy másik cikk témája, amit különben korábban meg is írtam. És ahogy mondani szokás: a kutya nem itt van elásva.
Hogyan NE változzunk Godzillává a PMS alatt?
A világon az egyik legigazságtalanabb dolog, hogy nincs olyan gyógyszer, ami nem csinál mást, csak egyszerűen megszünteti a PMS-t. Így kénytelek vagyunk szembenézni vele, hogy havonta valamennyi időre (van, aki hosszabbra, más rövidebbre) átalakulunk egy mindent (de főleg az édességet) felfaló, dühöngő szörnyeteggé.
A szakirodalom természetesen erre is, mint a világon mindenre, mozgásterápiát javasol és diétát, és biztos vagyok benne, hogy ez is beválhat valakinek, ugyanakkor az én ellenszerem valami más. Mégpedig az, hogy igyekszem elfogadni azt a mindent (de főleg az édességet) felfaló, dühöngő szörnyeteget, aki ilyenkor vagyok. Ez nagyban megkönnyíti a világgal való kiegyensúlyozott kapcsolatomat.
Hogy néz ki ez a gyakorlatban? Például, ha épp úgy érzem, hogy fel tudnék falni egy huszonnégy szeletes tortát, akkor elugrom a kedvenc cukrászdámba, és kérek egy szelet tortát, aztán mindig kiderül, hogy az pont elég is. De ennél sokkal fontosabb az, ahogy a környezetemmel igyekszem viselkedni. A szorongásnak és a szerotoninhiánynak, amit a PMS végső soron a legtöbbeknek okoz, sajátja, hogy a szorongó, örömhormon-deficites ember elkezd valami tárgyat keresni rossz érzéseinek.
Ki vagy mi az, ami miatt rosszul érzem magam?
– teszi fel az ember ilyenkor magának a félig tudatosított kérdést, a válasz pedig jellemzően az lesz, hogy a hozzá legközelebb álló ember vagy emberek idegesítik tulajdonképpen. Az én rossz életstratégiám – az esküvős incidenstől eltekintve – általában nem az agresszió, hanem a passzív-agresszió, ami családi hagyományként öröklődik nálunk a nők között.
Valójában jó dolog, ha az ember ilyenkor a megfelelő választ adja a mi a bajom kérdésre, és nem a másikra sértődik meg a semmiért, hanem azt mondja magának: PMS-ed van, te hülye!
Ez máris rengeteget segít abban, hogy ne a másikat tegyük felelőssé azért, mert a szervezetünk a bolondját járatja velünk.
PMDD: a nagyon rosszul járt öt százalék
A PMS-sel foglalkozó kutatások megállapították, hogy míg a nők nyolcvanöt százaléka tapasztal élete során legalább egyszer premenstruációs tüneteket, addig a nők húsz-huszonöt százaléka érzi ezeket rendszeresen – ebbe a kategóriába tartozom én is. És van a nők öt százaléka, aki az úgynevezett PMDD-ben, vagyis premestruációs diszfóriás zavarban szenved – az ő életüket a menstruáció előtti időszak szó szerint pokollá változtatja.
Gyanítom, hogy náluk a fentebb leírt kognitív tudatosítás nem sokat ér, hiszen az nem segít hatékonyan az olyan tüneteken, mint az ízületi fájdalom, a migrénes roham, a súlyos szorongás vagy a pánikroham. Ezekben az esetekben az orvosi kezelés gyógyszeres kezelést jelent. Ám, ha korábban azt mondtam, nincs kifejezetten olyan gyógyszer, ami a PMS kezelésére való, akkor joggal teszitek fel a kérdést, hogy mégis miféle gyógyszeres kezelésről van itt szó?
A témával foglalkozó cikkek szakirodalmilag helyesen, ám az ijedséget elkerülendő, nagyon visszafogottan fogalmaznak, legtöbb helyen azt írják: szelektív szerotoninvisszavétel-gátlókkal enyhítik a tüneteket. Ez önmagában jól is hangozhatna, ha ez nem az antidepresszáns egyik típusának neve lenne, de az.
Belegondoltam abba, milyen rettenetes lenne, ha pusztán az, hogy nő vagyok, és emiatt ingadozik a hormonszintem, azt eredményezné, hogy a mai napon antidepresszáns nélkül nem tudtam volna megírni ezt a cikket. Minden empátiám azé az öt százaléké, amely ezzel a problémával küzd. Ettől függetlenül én is várom azért, hogy megjöjjön, de már csak két nap van hátra, és utána megint nyugi lesz egy ideig.
