Piczkó Katalin:„Tolmácsként fordítom át a romboló kommunikációt építővé”
A Menő kampány keretében ezúttal Piczkó Kati pszichiáterrel, coach-csal és párkapcsolati szakértővel beszélgettünk. Az interjúban szó esik a Szeretetkert program szimbolikájáról, a kapcsolati kommunikáció buktatóiról, és arról is, mi tölti vissza energiával azt, aki nap mint nap másokat támogat. Kati különleges szemlélete, amelyben a humor, az önismeret és a közösségi élmény egyszerre van jelen, inspiráló és tanulságos mindazok számára, akik szeretnének jobban kapcsolódni önmagukhoz és másokhoz.
Ezeket láttad már?
A MeNő kampány, mely a budapesti II. kerületben indult Rozgonyi-Kulcsár Viktória, a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház ügyvezetőjének kezdeményezésére, és célja, hogy bemutassa azokat a nőket, akik értéket teremtenek a közösségben. Piczkó Katalin is a kampány arca, és hiteles szakemberként segít a pároknak abban, hogy megtanuljanak újra kapcsolódni egymáshoz. A beszélgetésből kiderül, hogyan működik a Szeretetkert, és miért fontos ma a tudatos párkapcsolati kommunikáció.
Hisz abban, hogy mindenkiben ott vannak a belső erőforrásai a megküzdéshez
Pszichiáter, szervezetfejlesztő, coach, párkapcsolati szakértő. Harminc éve oktat párkapcsolati témában, pszichológiai témákat feldolgozó színházi előadásokon keresztül szólítja meg a párokat, hisz abban, hogy humorral könnyebben tükörbe tudunk nézni. Vallja, hogy óriási szükség van a párkapcsolati edukációra, hogy megtaláljuk a közös hangot, hogy kialakíthassunk őszinte és valódi párbeszédet. A közösség számára egyenlő a végtelen lehetőséggel, a második kerületet az otthonának tekinti. A Szeretetkert megalkotójával beszélgettünk a MeNő kampány részeként.
Párkapcsolati tolmácsként tekintesz magadra. Mit jelent ez számodra?
Mindannyian saját élménytartománnyal rendelkezünk, vagyis az érzékelésünk és percepcióink eleve különböznek. Amikor az érzéseinket saját szavainkkal próbáljuk meg kifejezni a másik felé, nem biztos, hogy neki is ugyanazt jelentik. Nagyon nehéz őszintén találkozni és valódi dialógust kialakítani. Amikor stresszből, szorongásból kommunikálunk, azonnal megjelennek a romboló minták, ami miatt a másik elzárkózik, „becsukja” a fülét.
A tolmácsolás azt jelenti számomra, hogy megtanulunk az érzéseinkről, a szükségleteinkről és a valódi problémáról beszélni anélkül, hogy a másikat kritizálnánk, hibáztatnánk és az önbecsülését rombolnánk. Például, ha azt mondom a másiknak, hogy dühös vagyok, mert már megint nem vitted ki a szemetet, ott valójában nem a szemétről van szó, hanem arról, hogy nekem fontos, hogy kölcsönösen kivegyük a részünket a házimunkából. Ez egészen mást jelent. A kritikát, a minősítést, a számonkérést, a hibáztatást átfordítjuk érzés és szükségletkifejezéssé, kéréssé. A legtöbb esetben annyira természetes módon reagálunk, hogy kell valaki, aki felébreszti a feleket, hogy mi történik valójában a kommunikáció során és a kapcsolatban.
A Szeretetkert programod egy óriási szimbólumrendszerre épül, amellyel segíted a ráébredést, reflektálást és az építő együtt-fejlődést. Mi a leggyakoribb probléma a kapcsolatokban?
Tizenhat kertrésszel dolgozunk, amelyek a párkapcsolat különböző területeit képviselik. Bármelyik terület lehet a problémák forrása. A konfliktusokat a sziklakert képviseli, mellette ott a tó, ami tükrözi azt a visszajelzést, amit a másiknak adok. A tó vize zavarossá válik a konfliktusoktól és a másik önbecsülését sértő reakcióimtól. Ez kihat az intimitásra, hiszen elkezdünk kevésbé bízni a egymásban, úgy érezzük, nem vehetjük le az álarcot, nem mutathatjuk meg a sebezhetőséget, mert ítélkezni fognak felettünk. Az intimitáshiány és bizalmatlanság végül rombolja a szexualitást… Gyakran maga az eredeti probléma egy háromszáz méteres hegy, de a rossz kommunikációval háromezer méter magassá építhetjük. Eredetileg a probléma volt az ellenség, mi lehettünk volna szövetségesek, de végül egymás ellenségeivé váltunk a kommunikáció miatt.
Balázsy Panna: „A negyven feletti nők láthatatlanok”
Pszichológiai modellek érthetően
A Szeretetkert színházat havonta rendezitek meg a Hatszínben, ahol egy pszichológiai témakört vagy kérdést jártok körbe – közösen a közönséggel. Milyen szerepe van a közösség erejének?
Az előadásokban a mindenkit érintő témákat kellő humorral, viccelődésekkel fűszerezve, szórakozással vegyítve dolgozzuk fel és mutatjuk be. Szokták is mondani egy-egy előadás után, hogy „ott jártál nálunk tegnap a konyhában?”. Humorral könnyebb tükörbe nézni, de a nevetésen túl edukálunk is: az első felvonásban problémás szituációkat mutatunk be a színészekkel, a másodikban pedig a megoldásokat, hogyan lehetne jól kezelni őket.
Bizonyos pszichológiai fogalmakat és modelleket is megtanítok konyhanyelven. Ráadásul a közönséget is bevonjuk: ők is aktív részeseivé válnak az előadásnak, és közösen elemzünk egy-egy jelenetet. Annyira szeretik, hogy a közönség 20-30%-a törzsvendég: mivel minden alkalommal más helyzetet járunk körbe, visszajárnak. Sokan az előadás után csatlakoznak a Szeretetkert közösségemhez, mert megtapasztalják, hogy ítélkezés nélkül, építő módon beszélgethetünk nehézségekről, fölvállalhatjuk őket. Nagyon jó látni, hogy olyanok is könnyen megnyílnak egymás előtt, akik nem is ismerik egymást.
Ki segít kinek?
Emberekkel, érzelmekkel dolgozol, sokat adsz magadból. Mivel töltesz vissza, mi tart egyensúlyban?
Az írás, amikor egyszerűen csak kiírom magamból azt, ami jön. Illetve a legkisebb gyerekemmel töltött idő: ő halmozottan sérült, súlyosan fogyatékos gyermek, és amellett, hogy sok energiámat is igényli, mert már fizikailag sem egyszerű őt mozgatni (tizenhét éves), hihetetlenül tölt az együttlétünk. Egy Jean Vanier nevű francia pap hozott létre bárka közösségeket értelmi fogyatékosoknak, hogy segítsen nekik; később megfogalmazta, valójában ők segítettek rajta. Egy olyan feltétel nélküli elfogadást kap tőlük az ember, amit mástól nem. A közös játék, a kacagása, az érintése, a mosolya töltenek. Emellett pedig új dolgok kitalálása: például most a Jurányi házban hoztunk létre egy olyan előadást, amely egy bántalmazó kapcsolatot mutat be, amelyben a férfi az áldozat. A jeleneteket elemezzük is, izgalmas folyamat! És persze a mozgás: néha futva járok be dolgozni, az erdőn át. A természet közelsége is nagy töltőállomás számomra.
Miért nyúlsz ki a klasszikus önismereti, pszichológiai keretekből akár az improvizációs színház, akár más kreatívabb eszközök felé?
Úgy érzékeltem, hogy az élmény- és tapasztalatalapú tanulás épül be igazán. Azt látom, hogy az érzelmek megélésén keresztül rögzül az információ, horgonyok, amik lecövekelik őket, hogy megérkezhessen a felismerés. Ezek nélkül nincs valódi tanulás, kompetenciafejlesztés. A belátás, a ráébredés, az aha-élmény kiváló terepe a színház: kívülről látom magam egy helyzetben, hátrébb lépve láthatom azt, amit már tudat alatt csinálok. Csak ezután tudunk eszközökhöz nyúlni. Ez nagy kincs, és sokszor gyorsabban is működik, mint egy terápiás folyamat: változtatni nem csak terápiában lehet, hanem önfejlesztéssel, edukációval is.
