Pataki Szilvi így tölti november utolsó napját
Pataki Szilvia 1988-ban született, Budapesten. Első filmes szerepe Tímár Péter: Casting minden című filmjében volt 2007-ben, majd ettől az évtől a Pesti Magyar Színiakadémia növendéke lett Iglódi István osztályában. 2013-ban feltűnt a Barátok közt című sorozatban, ahol évekig Bárány Enikőt alakította.
Ezeket láttad már?
Szilvia fiatal kora ellenére már komoly színpadi tapasztalattal rendelkezik, hiszen számos zenés és prózai előadásban szerepelt. Játszott többek között a Vidám Színpad, Madách Színház, Magyar Színház, Kecskeméti Katona József Színház, Nemzeti Színház színpadán, 2009-2012-ig a Miskolci Nemzeti Színház, 2012-2016 között a József Attila Színház tagja. Jelenleg szabadúszóként az alábbi színházak közönsége láthatja: Játékszín: Legyen a feleségem (Helen), Karinthy: Péter (Klára), Váci Dunakanyar Színház: Utolsó hősszerelmes (Bobbi).
Íme Szilvi mai szettje:
Szerencsés vagyok, hogy az a hivatásom, ami a szenvedélyem is egyben, a színjátszás! A színház mindig feltölt, amikor a színpadon állok, minden más "kívül" marad. A másik energiaforrásom a nap! Napelemmel működöm! Itt is éppen töltekezem az esti előadás előtt. Ennél többet nem is adhatna november utolsó napja!
Ruha: Denny Rose
Kabát: Burberry
Cipő: Gucci
Nyaklánc: Massimo Dutti
Táska: Burberry
Napszemüveg: Ray Ban
Haj és smink: Szabó Imre Hair & Beauty