Akik nem nyíltan támadnak - tudj meg többet a passzív agresszióról

A passzív agresszió típusairól, a viselkedésmintázat kialakulásának okairól, és az esetleges kezelési lehetőségekről beszélgettünk Szajcz Ágnes klinikai szakpszichológussal, pszichoterapeutával. A passzív agresszió normális esetben is része lehet a viselkedésrepertoárunknak, nem feltétlenül jelent kóros viszonyulást a környezethez. Bárki kerülhet olyan helyzetbe, ahol erőteljes dühöt él meg, ám ezt ott és akkor nem lehet nyíltan kimutatni, az indulatnak viszont valamilyen formában testet kell öltenie: ilyenkor alkalmazhatunk passzív agressziót. A baj akkor van, amikor valaki nagyon gyakran él ezzel az eszközzel, vagy másképpen nem is tud társas környezetéhez kapcsolódni, és indulatát, haragját képtelen nyíltan kifejezésre juttatni, vagy akár csak önmaga előtt vállalni.

KONFLIKTUSKERÜLÉS

A passzív agresszió nevével ellentétben nem kizárólag vagy feltétlenül agressziót foglal magába: neheztelést, irigységet, sértettséget is palástolhatunk vele. „Ha valakiben megszületik egy negatív érzés vagy indulat, azt nem tudja teljes mértékben elnyomni, annak valamilyen formában felszínre kell törnie. Ha azonban valaki erőteljesen kerüli környezetével a konfliktust, akkor ezek az érzések rejtetten fognak megmutatkozni” – mondja Szajcz Ágnes.

Ilyen klasszikus passzív agresszív viselkedésforma az, ha valaki rendszeresen késik, szabotálja a közös munkát, elvállal feladatokat, amelyeket aztán nem végez el időre, nem megfelelő módon hajt végre, vagy „véletlen” elszólásaival, „ártatlan” vicceivel rendre megbánt másokat. A szótlanságba burkolózó durcásság, amikor a környezetnek kell megfejtenie, hogy vajon mivel bánthatta meg a sértett felet, a mártírkodó magatartás ugyancsak jellegzetes passzív agresszív viselkedésformák. Ilyenkor a másikkal szembeni negatív érzések nem direkt módon, egyértelmű „támadásként” jelennek meg, hanem bújtatott módon, aki felé irányulnak, az mégis érzékeli mindazt a haragot, dühöt, megbántottságot, amit egy nyílt támadás esetén is érzékelne.

A helyzet ugyanakkor nem egyértelmű, hiszen a passzív agresszív módon támadó látszólag nem akart semmi rosszat, csak épp ismételten elkésett, és várni kellett rá, véletlen elszólásával elrontotta a meglepetésbulit, trehány munkavégzésével veszélybe sodorta a projektet. Ez a magatartás tehát megterheli a társas környezetet is, az ilyen emberek rokonai, ismerősei ugyanis folyamatos frusztrációt élnek át a passzív agresszív ember látszólagos ártatlansága és a cselekedetei által okozott feszültség közti ellentmondás miatt.

A passzív agresszív emberek szélsőséges esetekben olyan erősen elfojtják negatív érzéseiket, hogy még ők maguk sem ismerik fel azokat, viselkedésük mozgatórugója akár teljesen tudattalan is lehet.

– mondja Szajcz Ágnes.

GYEREKKORI OKOK

A passzív agresszió nemcsak egy magatartásforma, hanem egy kapcsolódási mintázat is a másik emberhez. Általában az elsődleges gondozóval, illetve egyéb fontos kötődési személyekkel – nagyszülőkkel, óvópedagógusokkal – való csecsemő- és kisgyerekkori kapcsolat lesz a meghatározó minta a későbbiekben is. A gyermek ebben a korban igyekszik megtanulni, hogy mi az a stratégia, amellyel figyelmet, törődést, szeretetet válthat ki a környezetéből. Ha arra kondicionálják, hogy szégyellni való a harag, az indulat, vagy a szülők erőszakos válaszreakciója miatt egyenesen veszélyes ilyeneket kimutatni, akkor megtanulja ezeket az érzéseit elnyomni.

„A legelemibb, ha az anya (vagy elsődleges gondozó) valamilyen heves módon regál a gyerek által kifejezett negatív érzésekre, és durván elutasítja azokat. Ha a kisgyerek azt éli meg, hogy a gondozója felé irányuló dühe, indulatai kifejezéséért verbálisan, érzelmileg vagy fizikálisan bántalmazzák, akkor ehhez az érzéshez egy idő után már automatikusan társulni fog a szorongás, és a gyerek kezdi elfojtani, majd kerülőúton kimutatni a negatív érzéseit. Az is előfordulhat, hogy maga a szülő is passzív agresszív, így gyermeke is azt tanulja meg, hogy a negatív érzéseket nem lehet nyíltan kimutatni” – mondja a szakértő.

Ezek a gyerekek sokszor nagyon tisztelettudónak tűnnek, még felnőttként is idealizálják a szüleiket, korlátozzák a velük szemben megjelenő indulataikat, de ha megkapargatjuk a felszínt, akkor gyakran fény derül a szülők traumatizáló viselkedésére. Az ilyen környezetben felnőtt ember ahhoz szokik hozzá, hogyha kifejezi a rossz érzéseit, akkor abból nagyon súlyos retorzió következik, ezért minden módon igyekszik elkerülni a nyílt konfliktust.

„A passzív agresszív emberek általában erősen szoronganak, akár irracionális okok miatt, vagy a helyzethez képest eltúlzott mértékben. Amennyiben egyben társfüggők is, akkor jellemzően mindig a másik igényeit helyezik előtérbe. Ugyanakkor a saját igények mégsem tudnak teljesen megszűnni, azoknak valamilyen rejtett módon kifejezésre kell jutniuk” – mondja Szajcz Ágnes. Az ilyen emberek esetében arra fontos rámutatni, hogy a gyerekkorban adaptív viselkedés egy normális környezetben már nem az. Egy egészséges munkakörnyezetben már ki lehet mondani, ha nem szeretne elvállalni egy nem kötelező feladatot, egy kiegyensúlyozott házasságban meg lehet beszélni a másik féllel, hogy melyik az a házimunka, amit ő nem szívesen végez.

„A passzív agresszív emberek sokszor minden olyan helyzetből menekülnek, amely minimálisan is magában hordozhatja a konfliktus veszélyét. Így viszont a nyílt nemet mondás helyett szabotálják a dolgokat, hiszen valahol mégis érvényre jutnak ellenérzéseik. Ez érthető módon frusztrációt, dühöt okoz a többiekben, így sajnos végül ezek az emberek azt élik meg, amit éppen elkerülni szerettek volna, és a környezetük valóban dühös lesz rájuk” – mondja a pszichológus, hozzátéve, hogy vannak emberek, akik valóban agresszív társat, barátokat választanak, hogy saját elutasított haragjukat, indulataikat a másikban próbálják meg kontrollálni.

NEHÉZ MEGVÁLTOZTATNI

Ez a viselkedésmintázat nem feltétlenül kapcsolódik valamilyen személyiségzavarhoz, de a szabotálás összefügghet a dependens viselkedéssel, a sértődékenység, visszahúzódás, áldozati magatartás pedig a túlérzékeny nárcisztikusokat jellemezheti. Ez a csoport hajlamos a külvilágot agresszívnak látni, miközben úgy érzi, benne semmi indulat nincs – pedig bújtatott módon kifejezett dühével nagyon meg tudja sebezni a környezetét. Ilyen viselkedés, amikor valaki szeparációval, szeretetmegvonással büntet, de azzal takarózik, hogy csak magányra és elvonulásra van szüksége, vagy áldozatszerepbe helyezve magát kelt bűntudatot a szeretteiben.

„Egyes felnőtt gyerekek szüleinél tipikusak a szurkálódó, bűntudatkeltő megjegyzések, melyek rejtett célja a gyerek leválásának akadályozása. Ezek nagyon bántóak tudnak lenni, bekúsznak a gyerek bőre alá, és adott esetben sokkal rosszabb érzéseket keltenek benne, mint a nyílt felelősségre vonás” – véli a szakértő. Ez a viselkedésforma nehezen változtatható, de ha valakinek van egy kicsi rálátása a magatartására, akkor egy biztonságos környezetben fel lehet hívni a figyelmét arra, hogy felvállalhatja az érzéseit, konfrontálódhat.

Ha valaki saját magán figyeli meg, hogy gyakran nyúl a passzív agresszió eszközéhez, kérje ki a környezete véleményét. Kérdezzen olyanokat, akik elfogadó módon viszonyulnak hozzá, de olyanokat is, akik haragszanak rá. „Ha valaki bántalmazó környezetben nőtt fel, nehezen tesz különbséget a valóban bántó viselkedés között, illetve aközött, amit csak ő érzékel annak. Ezért érdemes megfigyelnie, kik azok a környezetében, akik másokkal is bántó módon kommunikálnak, és kik azok, akikkel csak ő keveredik rendre konfliktusba. Az egyéni terápia mellett a csoportterápián való részvétel is segíthet. Ott ugyanis különböző személyiségű csoporttagok is visszajeleznek a passzív agresszív eszközökkel élő viselkedésére, így reálisabban láthatja önmagát, mindez pedig egy biztonságos, védett és szabályozott közegben történik, amely így lehetőséget ad a fejlődésre.”

5 baljós jel, ami bántalmazó kapcsolatra utal

A cikk eredetileg a GLAMOUR magazin 2022-es július-augusztusi lapszámában jelent meg.