Ez lehet a magyarázata annak, ha idősebb partnerhez vonzódunk

2024. december 27.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ha valaki saját koránál jelentősen fiatalabb vagy idősebb felnőtt partnert választ, azt a társadalom általában nem hagyja szó nélkül. Amellett, hogy az evolúciós pszichológia évtizedek óta próbál erre egy érvényes magyarázatot találni, érdemes azt is tudni, hogy a jelenség egyáltalán nem olyan gyakori, mint hinnénk.

Bradley Cooper és Gigi Hadid között 20 év a korkülönbség
Bradley Cooper és Gigi Hadid között 20 év a korkülönbség
Fotó: Gotham/Getty Images

Az apakomplexus eredetileg Freud pszichoszexuális fejlődéselméletében mint az ödipális komplexus része jelent meg, és azokra a férfiakra utalt, akik viselkedését felnőttként is befolyásolták az apjukkal kapcsolatos tudattalan késztetéseik, melyek gyökere az apával való diszharmonikus kapcsolat. A köznyelvben ma már leginkább nőkre használják a kifejezést, és két ellentétes dologra is utalnak vele.

Apakomplexus?

A túlszeretett, túlkényeztetett „apu kicsi hercegnőjére”, illetve az apahiányban szenvedő, elhanyagolt nő képére. Mindezek természetesen nem tudományosan alátámasztott jellemzések, és valóban szép számmal vannak olyan felnőttek, akik azzal küzdenek, hogy gyerekkorukban nem volt megfelelő apjukkal a viszonyuk, ez pedig komoly problémákat okoz jelenlegi életükben is.

Michael Douglas 25 évvel idősebb Catherine Zeta-Jonesnál, akivel 2000-ben házasodtak össze
Fotó: Jeff Spicer/Getty Images

Azt a konyhapszichológiai elméletet, miszerint az „apakomplexusos” nők hajlamosak idősebb férfiakat választani társul, nem igazolták kísérletek. Akit pedig szeretett az apukája, annak esetében végképp valószínűtlen, hogy párválasztásában valamilyen extremitás lenne megfigyelhető. Természetesen előfordul az, hogy párválasztásunkban tudattalanul megpróbáljuk korrigálni szüleinkkel kapcsolatos élményeinket – azaz például szándékosan más személyiségű párt választunk, mint apánk vagy anyánk, illetve az is, hogy annak ellenére, hogy rossz volt a kapcsolatunk a szülőnkkel, hozzá hasonló partnert keresünk, abban a tudattalan reményben, hogy így megoldjuk a gyerekkorban keletkezett konfliktust.

„Húsz évvel fiatalabb nálad? Boldog vagy mellette? Ne magyarázkodj!” - Miért akad fenn a társadalom még mindig, ha a nő az idősebb egy kapcsolatban?

„Húsz évvel fiatalabb nálad? Boldog vagy mellette? Ne magyarázkodj!” - Miért akad fenn a társadalom még mindig, ha a nő az idősebb egy kapcsolatban?

Ennek azonban sok köze nincs a partner korához. Nehéz megmondani, valaki miért vonzódhat tendenciaszerűen nála jóval idősebb vagy fiatalabb partnerhez. Például egy korai párkapcsolat olyan meghatározó volt, hogy ahhoz a személyhez hasonló partnert keresünk a jövőben is. Az érzelmi érettség, érdeklődési kör, életvitel is meghatározhatja, milyen korú partnereket találunk magunkhoz illőnek. Az, hogy milyen közegben mozgunk, milyen munkahelyen dolgozunk, szintén szerepet játszhatnak választásainkban.

Evolúciós magyarázat

Az evolúciós pszichológia értelmezése szerint a heteroszexuális személyek ösztönösen olyan partnert keresnek, akivel a lehető legjobb minőségű utódot hozhatják létre, és nevelhetik fel. Ebben az értelemben a férfiak vonzódnak a „szaporodóképes”, tehát arányosan fiatalabb nőkhöz, míg a nők az érzelmileg érettebb, illetve jobb „erőforrásmegtartó-képességű” férfiakhoz.

Blake Lively és Ryan Reynolds között 11 év a korkülönbség, kapcsolatuk Hollywood egyik legsikeresebb házasságának számít.
Fotó: Noam Galai/Getty Images

A férfiak megtermékenyítő képessége jóval tovább tart, mint a nők termékenysége, ugyanakkor olyan sokféle párkapcsolati típus létezik ma már, hogy nehéz lenne mindre ráhúzni az evolúciós pszichológia magyarázatait. Arról nem is beszélve, hogyha a statisztikákat nézzük, egyáltalán nem olyan gyakori az idősebb férfi -fiatalabb nő párkapcsolata, és nem olyan ritka az idősebb nő-fiatalabb férfi páros sem, mint azt gondolnánk.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
0 seconds of 1 minute, 52 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
01:52
01:52
 

Ez is érdekelhet

El kell kezdenünk megtalálni az örömöt abban, hogy lemaradunk arról a sok zajról az életünkben, és helyette arra összpontosítani, ami igazán fontos számunkra

glamour plusz ikon El kell kezdenünk megtalálni az örömöt abban, hogy lemaradunk arról a sok zajról az életünkben, és helyette arra összpontosítani, ami igazán fontos számunkra

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Ez sokkolni fog: ezek a kozmetikumok árthatnak az egészségednek (x)

Ez sokkolni fog: ezek a kozmetikumok árthatnak az egészségednek (x)

„A libidóm csökkent és pár kiló is felszaladt" – nők vallottak őszintén a fogamzásgátlóról (x)

„A libidóm csökkent és pár kiló is felszaladt" – nők vallottak őszintén a fogamzásgátlóról (x)

Leesett az állunk, amikor megtudtuk: ilyen problémákhoz vezethet a tanga viselése! (x)

Leesett az állunk, amikor megtudtuk: ilyen problémákhoz vezethet a tanga viselése! (x)

Ezt a ránctalanító anyagot a tested is termeli, és elképesztően hatékony (x)

Ezt a ránctalanító anyagot a tested is termeli, és elképesztően hatékony (x)