Folyamatosan veszekedtek a pároddal? Ez a megoldás
Egy írás, melyben a szerző bevallja érzéseit a házasság és általában véve a párkapcsolat nehézségeivel kapcsolatban, majd szakértő segítségét kéri. Spoiler: van megoldás.
Ezeket láttad már?
Kedves olvasó! Rettenetesen szerettem régen az ilyen cikkeket a magazinokban, melyekben a cikk írója formálisan és kedvesen megszólítja olvasóját. Tehát kedves olvasó, most én is rád bízom egy titkomat, és feltételezem, hogy jó helyen lesz. Az vesse rám az első követ, aki világjárvány, esemesek, videókonferenciák és megbeszélések, gyereknevelés, házimunka, bevásárlás után nem érzi azt, este a kanapéra hullafáradtan lehuppanva, ha kiégve maga mellé pillant, nem örülne jobban egy lelkes masszőr látványának, mint egy szintén kiégett férfiénak, aki esetleg még mindig a laptopján pötyög, vagy csak kedvetlenül mered maga elé. Ezek nem a romantika pillanatai.
Van masszőröm!
És ezt figyeljétek, itt jön a sors iróniája: a férjemnek több egyéb más mellett van masszőr képesítése, így amikor este kimerülten lehuppanok, tényleg egy masszőr néz rám, akinek ilyen szempontból azonban nem sok hasznát veszem, mert neki is lejárt a munkaideje. Néha elgondolkodom, és tudom, hogy mindenki elgondolkodik néha. Nem azon, hogy váljunk-e, hanem azon, hogy ezt a ritmusú életet, amit élünk, és él az egész generációnk, hogy lehet jól csinálni. Hogy lehet úgy csinálni, hogy a lényeg ne vesszen el benne: a szeretet, az összetartozás érzése, az intimitás.
Mert ti, kedves olvasók, ha még este is dolgoztok, utána egyből le tudtok ereszteni? Nem fordul elő, hogy a felhalmozódott feszültséget a másik felé robbantjátok ki? Néha roppant elkeseredett vagyok, mert impulzív a természetem. Néha a férjem azt hiszi, veszekszem, amikor épp csak szenvedélyesen magyarázok valamit. Volt, hogy válságban volt a kapcsolatunk. Kié nem? Egyet csináltunk minden alkalommal: beszéltünk. Volt, hogy hangosan, volt, hogy indulattal, volt, hogy a végén elcsitulva. Valami konzekvenciát általában levontunk. De rohadt fárasztó. És ilyenkor is csak az űr és a veszekedés okozta kimerültség maradt az intimitás helyett.
Mikor nem elég a pár?
Elmeséltem ezt Kozma-Vízkeleti Dániel családpszichoterapeuta, klinikai szakpszichológusnak. Mikor kell párterapeutához fordulni? Vajon mi ott tartunk? „A párterápia a kapcsolat helyrehozására való, a kapcsolat tisztázására. Egy párnak akkor érdemes párterápiába fognia, ha a partnerek úgy érzik, hogy az egyik jele annak, hogy a kapcsolatuk bajban van, az, hogy bizonyos problémákat nem sikerül előremutató módon megoldani. Vagyis ez a bizonyos probléma újra meg újra ugyanolyan formában jön elő – magyarázza a szakember. – És ha nem sikerül olyan változást elindítani, ami mindkettejük számára megnyugtató, ez az egyik jel, hogy terápiára lehet szükség.
A másik a kapcsolat komolyabb krízise. A párkapcsolatnak van egy természetes fejlődési útja, melyben érik, gazdagodik, változik, fejlődik. Egy példa: az elején lángol a szerelem, csak egymásnak vagyunk fontosak, nagyon lelkesek vagyunk. Egy idő után ez teljesen természetszerűleg átadja magát egy társszerelemnek nevezett, szenvedélyében csillapultabb, már nem olyan rózsaszín, lángoló, ködös állapotnak, de egyébként ez egy sokkal érettebb, felnőttebb kapcsolat lélektani értelemben – de maga a változás ijesztőbb lehet.A társszeretet kiegyensúlyozottabb, higgadtabb – itt már mindketten látjuk egymás arcait, és van, hogy ez riasztó lehet.
Ezt természetes válságnak hívjuk a párkapcsolatban. Egyik lehetőség ilyenkor segítségért fordulni, hogy zökkenőmentesebb lehessen a változás, ne indulatokat szüljön, kételyeket erősítsen meg. A másik pedig, hogy jönnek váratlan válságok, például amikor valamelyikőnk életében törés következik be: elveszti az állását, a szüleit, és ez nagyon megterheli a viszonyt. Ha ez a kapcsolat terhére megy, akkor ez is párterápiáért kiált. Illetve léteznek még az úgynevezett bizalmi válságok – hűség, hűtlenség –, de ilyen a gyerekek érkezése is.”
Mindig van valami
„Köztudott, hogy a legelső gyereknél minden megváltozik, minden felborul – hirtelen hárman leszünk, nagyon új szabályok szükségesek, és ez sok párkapcsolatot megterhel – meséli a szakember. Ilyenkor, amikor azt érezzük, hogy a terheken belülről nem tudunk változtatni, akkor egy kívülálló segítő nagyon jó szempontokat tud ehhez hozzáadni.” Engem ekkor kezdett el érdekelni, mit gondol a pszichológus konkrétan az én helyzetemről. Elmondtam neki, hogy sok dimenzióban van vitatéma, de sokat beszélgetünk meg veszekszünk is, ami engem zavar, mi több, mivel folyamatos feszültségben élünk az állandóan változó munkáink miatt, ez állandó szervezést igényel, ugyanakkor nehéz, és olyan érzésem van, hogy folyamatosan járhatnánk párterápiára, mert „mindig van valami”. Mondjuk mindenkinek van valami, egyik barátnőm azzal nyugtatott meg, hogy szerinte minden házasságban vannak mélypontok és minden házasságban eldurran az „akkor elválok” mondat hirtelen felindulásból.
Beszélgetés!
„Összefoglalom, milyen kulcsmondatokat hallottam ki a történetedből – válaszolt átgondoltan a pszichológus. – Az egyik, ami szerintem nagyon jó prognózis, ti állandóan beszélgettek egymással nyíltan. Egyébként a veszekedés nem ijesztő, mert meg akarjátok őrizni a kapcsolatot. Amíg a kapcsolatért veszekedtek, az igazából egy konstruktív dolog. Én terapeutaként nem félek a veszekedéstől – mondjuk a tűzoltó sem fél a tűztől –, de az fontos, hogy a veszekedés nem ördögtől való dolog. Azt volt nagyon jó hallani, hogy folyamatosan beszélgettek egymással, ez egy nagyszerű védőfaktor. A másik kulcsmozzanat: a párterápia nem olyan, hogy örökké kell járni, hanem általában egy téma köré szerveződik, és ha abban sikerül változást elérni, akkor lezárul.
Ha a külső feszültségek beszűrődnek a kapcsolatotokba, természetes, hogy feszültté tesz titeket – az lenne fura, ha nem így lenne. Igazából azt lenne érdemes kialakítani, hogyan tudjátok biztosítani egymást arról, hogy »fontos vagy, szeretlek, de most épp majd felrobbanok.« Ennek a módját kellene megoldani, ezt együtt, ti ketten ki tudjátok találni.” Még egy fontos dolgot kinyomoztam: az intimitás hiánya is abszolút terápiás téma „Nagyon gyakori jelenség. Egy olyan túlhajszolt, túlfeszített életmódot alakítottunk ki – mondja a szakember –, ami egyszerűen meggyilkolja az intimitást. Egész nap pörgünk-feszülünk, utána meg otthon legyünk elengedettek, oldottak, könnyedek – na, hát ez nem megy. Ez tipikusan párterápiás kérdés: itt is sok kérdés, feszültség, félreértelmezés lehet. Van egy mondás: növeli a bajt, aki elfedi. Ezért érdemes erről is beszélgetni.” Ne fedjük tehát el, ne növeljük, beszéljünk róla!
Yohji Yamamoto: „Az igazi divat eltűnőben van, de amíg élek, harcolok érte”