Majdnem szerelem: párkapcsolat helyett pár kapcsolatot szeretne?

Ígéretesen indult, elsőre pont olyannak tűnt, mint akire vártál és feltöltekezve, reményteljesen mentél haza minden találkozó után. Picit ugyan sürgette a testiséget, de betudtad annak, hogy erősen hatsz rá fizikailag és hát végre valaki, aki úgy akar, ahogy vagy.

Meg is történt a dolog és nem tűnt el rögtön, ezért felírtál egy piros pontot neki. Rendszeresen hívott és több mámoros éjszakát is eltöltöttetek együtt. Nagyokat beszélgettetek, együtt főztetek, sétáltatok órákon keresztül. Olyan igazinak tűnt a hónapokig tartó társkeresőzés, az üres chatek, a sok felesleges randi, és a sok röpke kalandra csábító vagy épp felajánlkozó levél után.

Ott volt teljes életnagyságban, fizikailag is, nem csak a telefon kijelzőjén és néhány emojin át. Csillogó szemmel nézett rád, átölelt és érezted a testmelegét, ahogy összesimultatok. Egyszer, kétszer, sokszor, egészen megszoktad már a jelenlétét az életedben.

Még az unokahúgod esküvőjére is eljött veled, sütögetni a barátokhoz, aztán kettesben nyaralni, ajándékkal lepett meg karácsonyra és virágot hozott vagy épp azt a nyakkendőt, amit rég kinéztél magadnak a szülinapodra. Büszkén feszítettél mellette és bezsebelted a helyeslő és elismerő tekinteteket mindenhonnan.

Majdnem tökéletes volt. Majdnem. Kivéve azt az egy dolgot, hogy szerinte nem vagytok egy pár. Jó párszor elmondta, hogy nem akar komoly kapcsolatot, nem áll készen az elköteleződésre és másokkal is mély barátságot ápol.

Mindig azt mondják, ne a szavaknak, hanem a tetteknek higgy, így nem hallottad, nem akartad hallani a szavait. Mert bármit is mondott, hívott és írt minden nap, megbeszéltétek az érzéseiteket, ami bántott vagy ami épp lelkesített. Egymásnak meséltétek el elsőként a veletek történteket, megvigasztaltátok egymást, ha kellett, együtt ötleteltetek, támogattátok, megnevettettétek egymást. És közben volt minőségi idő, volt ölelés és volt sok-sok "együtt". Különleges volt vele minden perc, és olyannyira igazinak tűnt, hogy elhitted, az lehet. Talán idővel, talán később, talán egyszer felnyílik a szeme és észreveszi ő is. Hogy ez más, ez több, ez nem hétköznapi, hanem valami különleges.

Aztán jött egy telefonhívás egy éjszaka, egy váratlan sms vagy megláttad valaki mással az utcán félreérthetetlen helyzetben. Nagy pofon volt, nem értetted, hogy történhet ez meg, hisz oly közel vagytok egymáshoz.

Előbb látni se akarod, csak csendben akarsz fájni a sötét szobában, de ő kitartóan keres, amíg meg nem hallgatod. Csak átölel, és hagyja, hogy kisírd, kitombold magad, nem szól semmit. Vállalja a felelősséget és nagyon sajnál téged, de ő megmondta, hogy ez nem kizárólagos és nem kapcsolat, de nagyon fontos vagy neki és nem akar elveszíteni.

És te lassan megbékélsz és megnyugszol, hisz itt van újra, hisz akar téged, hisz azt mondja szeret. És megint jönnek a szép napok és a beszélgetések, az összebújások, a szeretkezések. Megy is egy darabig, míg újra megcibálja lelkedet egy másik esemény, egy harmadik vagy egy negyedik személy a kapcsolatban. És te maradsz, újra maradsz, hónapokig vagy évekig, mert őt csak szeretni lehet és ez a szoros kapcsolódás kell, hogy vezessen valahova, nem lehet, hogy fölösleges volt a sok energia, amit beletettél, hogy sehova nem vezet ez az egész.

Aztán egy nap, amikor egy barátnőd mesél a terveikről a párjával, az esküvőről, a családról és az új lakásról, valahogy rájössz, hogy ti soha, de soha nem terveztetek közös jövőt. Egyre csak a jelenben éltek, néha szóba jön a múlt, de sehol nincs jövő a kapcsolatotokban, nincs benne "közös" és családi fészek. És ez a felismerés nagyon fáj, rájössz, hogy évek óta élsz ebben a gyönyörű buborékban, ami bár szivárványos, de elzár a való élettől, a valós kapcsolatotoktól, a jövőtől, azt se tudod már, milyen a való világ.

Sokszor ekkor találsz rám, és kérdezel meg, hogy mit tegyél, hisz annyira szereted, hogy abba bele kell halni.

Én pedig azt mondom, szeresd, amíg tényleg belehalsz, persze csak lélekben, mert a józan ész ilyenkor nem működik.

Bele kell halni, bele kell fáradni, ez az egyetlen kiút.

Mert kitépni magad ebből az egészből nem tudod vagy csak időlegesen, hogy utána sírva menj vissza hozzá századszor is.

Ha mégis sikerül, örökre benned marad a "Mi lett volna, ha?" érzése. Mert már majdnem megvolt, már nagyon közel volt, mi lett volna, ha még egy kicsit, csak egészen kicsit kitartasz és ezzel gyötröd magad majd egy életen át.

Szóval én azt mondom, lélekben bele kell halni vagy bele kell fáradni.

És igen különleges volt, és igen, nagyon szép volt, de mégsem a tied, mert mindig csak majdnem volt kapcsolat, majdnem voltál a társa, amolyan majdnem szerelem ez az egész.

Majdnem gyönyörű, majdnem álomszerű, majdnem igazi. De nem az.

De tudd, hogy ehhez Te is kellesz, kellettél, nem csak ő. Ketten kelletek az ilyen se-vele-se-nélküle kapcsolathoz, egymásba kapaszkodtok, egymáshoz bújtok, mint két sérült, ijedt madárka.

Ha tényleg annyira szeretne téged, ha tényleg fontos lenne a boldogságod, engedett volna elmenni, engedett volna mással boldognak lenni. Ha tényleg szeretett volna, akkor nem láncol magához, nem tesz ki a lélekszaggatásnak és nem csalogat vissza századszor is a lyukas fészkébe.

De nem tudja megtenni, hisz ő is függő, ő is kapaszkodik, akárcsak te magad. Kapaszkodik egy képbe, ami talán számára is vágy, valamiért mégsem képes ezt választani, te pedig nem vagy képes a nem létező képet elengedni.

És ha Te önmagad lennél, ha elhinnéd, hogy többet érdemelsz, ha elhinnéd, hogy egyáltalán érdemelsz egy kapcsolatot, egy igazit, ahol csak ketten vagytok, ahol van közös, ahol van jövő, akkor már rég tovább mentél volna. Ha tisztában lennél azzal, hogy milyen csodálatos vagy, akkor elhinnéd, hogy rád is vár egy igazi kapcsolat, elhinnéd, hogy jár neked és elhinnéd, hogy el is jön hozzád.

És akkor tudnád, hogy távolról is lehet őt szeretni és közben lehetne neked mással boldognak lenni és hogy nem kell, hogy minden kapcsolat vezessen valahová. Illetve vezet, de egészen máshova. Önmagadhoz vezet vissza és ami bent, úgy kint. Amíg nem hiszed, hogy szerethető vagy, amíg nem hiszed, hogy megérdemled, azt amire vágysz, amíg nem hiszed, hogy számodra is van valaki, akinek az egyedüli, a kizárólagos lehetsz, addig ide vezet vissza az út, ebbe a soha nem szűnő, önmaga farkába harapó kígyóhoz hasonlatos gyönyörűséges gyötrelembe.

Szóval szeresd őt a végkimerülésig, amíg egy nap majd úgy érzed, hogy elfáradtál, hogy érzelmileg hihetetlenül megviselt ez az egész, és már egészen másra vágysz. Meg akarsz pihenni, megnyugodni, biztonságra, kiszámíthatóságra, kölcsönösségre vágysz.

És akkor majd, amikor belenézel a tükörbe, az önismeret, az önértékelés és az önbecsülés tükrébe, felfedezed a szépet, a jót, szeretnivalót magadban, akkor elkezded szeretni magad és rájössz, hogy te is érdemelsz szerelmet, közös fészket, és közös jövőt. És ez az, ami megadhatja a lökést, hogy emlékeidben megtartva őt kilépj az egészből, vissza a való világba, a valós szerelem és valós lehetőségek közé.

Szeretettel,

Bilics Tímea, Önismereti mentor – a tudatos társkeresés szakértője

www.bilicstimea.hu