Csak fél evőkanálnyit kell ebből elfogyasztani naponta: az Alzheimer-kór ellen is védelmet nyújt

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Itt egy újabb érv az olívaolaj fogyasztása mellett: egy friss kutatás során rávilágítottak a szakemberek, hogy a mediterrán diéta alapját képező olaj hatékony fegyver lehet az Alzheimer-kór, illetve a demencia ellen is.

Az olívaolaj újabb jótékony hatására derült fény
Az olívaolaj újabb jótékony hatására derült fény
Fotó: Westend61/Getty Images

Eddig is tudtuk, hogy az olívaolaj nagyon egészséges és pozitív hatással van szervezetünk működésére, most pedig újabb érvvel álltak elő a szakemberek, miért is érdemes fogyasztani. Egy kutatás során rávilágítottak, hogy az olaj rendszeres fogyasztása védelmet nyújthat az Alzheimer-kór ellen.

HIRDETÉS

Az eredmények önmagukért beszélnek

Napi több mint fél evőkanálnyi olívaolaj elfogyasztása 28 százalékkal csökkenti az Alzheimer-kór kockázatát azokhoz képest, akik soha vagy csak nagyon ritkán fogyasztanak belőle - állapították meg egy friss kutatás során. A The Sun azt írja, érdemes lenne a margarint illetve a majonézt egy teáskanálnyi olívaolajra cserélni, ez ugyanis a demencia halálozási arányát is csökkenti nyolc százalékkal. Mint írják, az eredmények függetlenek attól, ki milyen étrendet folytat és hány éves.

Az amerikai tanulmányba közel 93 ezer felnőttet vontak be, akiknek nyomon követték életüket 28 éven keresztül. Az átlagéletkoruk 56,4 év volt. A felmérés úgy zajlott, hogy négyévente kifaggatták őket, milyen gyakran és milyen mennyiségben fogyasztanak olívaolajat.

A szakértők végül arra jutottak, hogy az olívaolaj általánosságban véve csökkentette az alanyoknál az Alzheimer kockázatát, de az eredmények különösen a nők esetében voltak igazán látványosak.

Olcsó, finom és egészséges: ha rendszeresen fogyasztod ezt a zöldséget, segíthet megelőzni a rákot

Olcsó, finom és egészséges: ha rendszeresen fogyasztod ezt a zöldséget, segíthet megelőzni a rákot

És hogy minek köszönhetőek ezek a pozitív eredmények? A kutatók szerint az olívaolaj antioxidáns és gyulladáscsökkentő tulajdonságának, ami bizonyítottan jó hatással van az emberek egészségi állapotára. „Az olívaolajat, mondhatnánk, akár a gyógyszeres ládikába is visszatehetnénk, annyira hasznos a fogyasztása" - idézi Dr. Theodore Dalrymple szavait a lap.

A hivatalos adatok szerint a demencia és az Alzheimer-kór a vezető halálozási ok volt a brit nők körében 2023-ban. A férfiaknál a vezető ok a szívkoszorúér-betegség volt.

Csökkenti a gyulladásokat, javítja a koleszterinszintet

A Kaliforniai Egyetem oldalán azt írják, az olívaolaj további jótékony hatásai közé tartozik, hogy a benne lévő telítetlen zsírok növelik a jó koleszterin szintjét és csökkentik a rosszét. Gyulladáscsökkentő és antioxidáns vegyületei csökkentik a plakkok felhalmozódását az artériákban. Megvédik a szervezetet a káros vegyi anyagoktól, amelyek összefüggésbe hozhatóak az olyan krónikus betegségekkel, mint a rák, az autoimmun betegségek és a szívbetegségek.

Fontos tudni, hogy az extra szűz olívaolaj (EVOO) tartalmazza a legmagasabb százalékban a hasznos polifenolokat és antioxidánsokat. Mivel egyetlen feldolgozási eljáráson megy keresztül, ezek nem vesznek el belőle. Ezzel szemben a több feldolgozási folyamaton is áteső szűz olívaolaj (VOO) jóval kisebb mértékben tartalmazza őket.

És hogy hogyan illesszük be étrendünkbe? Használhatjuk például salátaöntetként, csak keverjük el egy kevés balzsamecettel és mustárral. Egészséges köretek kiegészítője is lehet: csepegtessünk belőle a zöldségekre és sütőben süssük meg őket. Főzéshez is használhatjuk, a finomított verziói magasabb hőmérsékletnél is bátran alkalmazhatóak.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Techxpo További cikkek

Ez is érdekelhet

Vajon megérett a világ Kamala Harris elnökségére?

glamour plusz ikon Vajon megérett a világ Kamala Harris elnökségére?

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Érdekel mi a ragyogóan fényes haj titka? Bóna Bianka elárulja (x)

Érdekel mi a ragyogóan fényes haj titka? Bóna Bianka elárulja (x)

Ősszel még érzékenyebb a bőröd? Mutatjuk mire figyelj az arcápolási rutinod során! (x)

Ősszel még érzékenyebb a bőröd? Mutatjuk mire figyelj az arcápolási rutinod során! (x)

Cipők, amikre nem lehet nemet mondani: mutatjuk a Kazar új kollekcióját (x)

Cipők, amikre nem lehet nemet mondani: mutatjuk a Kazar új kollekcióját (x)

5 természetes hatóanyag, ami csodát tesz az arcbőröddel (x)

5 természetes hatóanyag, ami csodát tesz az arcbőröddel (x)