Az október olyat is meg tud változtatni a numerológus szerint, amiről eddig nem is álmodhattunk

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Vannak dolgok, amelyeket befolyásolni tudsz, és vannak olyanok is, amelyeket nem. Azonban felkészülhetsz egy olyan időszakra, amelyet az aktuálisan érvényesülő energiák határoznak meg. Megkérdeztük Sohonyai Ibolya numerológust, mire számíthatunk a következő időszakban. Az októberi előrejelzést a numerológia jegyében olvashatod.

Vajon te a szerencsések között leszel októberben a numerológia szerint?
Vajon te a szerencsések között leszel októberben a numerológia szerint?
Fotó: Shutterstock

A szeptember hónap rengeteg változást hozott, és voltak, akiknek sok jót, jó cselekedeteikért egyfajta „szüretet”, míg másoknak karmikus lezárásokat, konfliktusokat és dilemmákat. A numerológia szerint október igazán nagy fordulatokat hoz, és ha jól cselekedtél, akkor mágikus feloldásokra, megoldásokra is számíthatsz.

Öveket bekapcsolni, fordulatokban gazdag hónap jön!

Ha összeadjuk a 2024+10+1-et, azaz október elsejét, akkor egy tizes számot kapunk. Ebben a hónapban a tizes és ez egyes szám energiája lesz meghatározó. Már a szeptemberi hónap is előkészítette ezt a jelentős hónapot, az őszi nap-éj egyenlőség szeptember 22-én volt. Ezek a pontok mindig változást jelentenek, amikor a nappal és az éjszaka aránya megváltozik a napunkban.

Ebben a hónapban fordul sorsunk kereke. Egy nagy ráébredés küszöbén állunk, sorsfordító átalakuláson megyünk keresztül. Ez az átalakulás már egy ideje zajlik, de most különösen felerősödik. Leginkább a kapcsolati mintáinkat, működésünket és személyes „mátrixunkat” érinti. Ahogy tisztul énképünk, úgy tisztulnak kapcsolataink is. Az átalakulás folyamata már megkezdődött.

Nagyon fontos, hogy figyeljük meg önmagunkat, mert így könnyebben rájöhetünk, hogy mit kellene feloldanunk, mivel van még dolgunk, mit szükséges átírni, meggyógyítani vagy meghaladni. Készülj fel, mert ez az átalakulás most mélyreható és sorsszerű, ezért nem érdemes ellene küzdeni. Az ember sorsának iránya van, és minden embernek személyre szabott feladata. Ezt az életfeladatot meg kell találni.

2024 végre sokkal jobb év lesz! Erre számíthatsz pontosan a numerológia szerint

2024 végre sokkal jobb év lesz! Erre számíthatsz pontosan a numerológia szerint

Társadalmi szintű változások jönnek

Nem csak a te életedben lesznek jelentős változások, hanem a közösségekben is. Itt az ideje, hogy olyan dolgokkal foglalkozzunk, amelyeket eddig nem voltunk hajlandóak tudomásul venni. Most fordíthatunk a sorsunk kerekén, hiszen a tízes szám a tarot kártyában a Sorskeréknek felel meg. A Szerencsekerék minden tarotvetés során pozitív jelzés, és azt mutatja, hogy jó dolgokra számíthatunk.

A Szerencsekerék inkább a sorsszerűséget jelképezi, mint pusztán a szerencsét. Most egyfajta isteni rendezőelv érvényesül, ahol vannak dolgok, amelyekre van ráhatásunk, és olyanok is, amelyekre nincs. Most különösen fontos, hogy bölcsességünket használjuk, és tudjunk különbséget tenni a kettő között.

Aki tapasztalt, gyűjtötte a tudást, keményen dolgozott, az várhatja a kedvező fordulatot.

Minden jócselekedet elnyeri jutalmát. A Szerencsekerék lapja kicsit hasonlít a jó karmához: amikor nem ártasz másoknak, hanem a világ javára vagy, szerényen és szorgalmasan végzed a dolgod, és segítesz annak, aki rászorul. A kerék minden forgása egy újabb lehetőséget kínál a kiteljesedésre, a sors beteljesítésére, ezért nem érdemes elszalasztani a lehetőséget!

A Szerencsekerék a Jupiter bolygóval áll analógiában, amelyet az asztrológiában a „nagy jótevőnek” neveznek. Jupiteri szerencsének hívjuk azt a váratlan fordulatot is, amely hirtelen megmenthet egy nyomasztó helyzettől.

Szerencsehónap!

A múltban felhalmozott jócselekedetek és a megingathatatlan hitünk képesek meghozni a szerencsét még a reménytelennek tűnő helyzetekben is. Ennek a hónapnak a legfontosabb tanítása, hogy visszataláljunk az ősi, szakrális értékekhez. Még ha eddig nem is élted túl jól az életed, akkor is számíthatsz egy nagy fordulatra, bár ez nem feltétlenül lesz kellemes.

A Szerencsekerék lapja mellett megjelenik az egyes szám a tarotból, amely a Mágus lapja is, és arra ösztönöz bennünket, hogy merjünk fordítani a sorsunk kerekén. Legyünk aktív részesei a változásoknak, ne csupán passzív elszenvedői, hiszen ezek a változások mindenképpen bekövetkeznek.

A születési dátumod elárulja, milyen ember vagy valójában

A születési dátumod elárulja, milyen ember vagy valójában

Az egyes szám energikus, bátor és tüzes energiával ruház fel minket, segítve abban, hogy cselekedjünk. Emellett még gyermeki hittel is ellát bennünket. A Mágus a kezdeti lépéseket szimbolizálja, a naiv, hittel teli indulást, így október olyan dolgokat is megváltoztathat, amelyekről eddig álmodni sem mertél! Új munka, költözés, új szerelem? Minden lehetséges!

Ha érdekel a saját numerológiai elemzésed, a sorsod és a lehetőségeid, bátran keresd fel Sohonyai Ibolya numerológust.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Techxpo További cikkek

Ez is érdekelhet

Az emberek jobban kedvelnek, mint gondolnád - de akkor miért hiszed az ellenkezőjét?

glamour plusz ikon Az emberek jobban kedvelnek, mint gondolnád - de akkor miért hiszed az ellenkezőjét?

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Szörnyen jó manikűr Halloween-re: ezeket a körömtrendeket imádni fogod (x)

Szörnyen jó manikűr Halloween-re: ezeket a körömtrendeket imádni fogod (x)

Mutatunk 3 beauty tippet, ami erőt ad a nehéz napokon (x)

Mutatunk 3 beauty tippet, ami erőt ad a nehéz napokon (x)

Érdekel mi a ragyogóan fényes haj titka? Bóna Bianka elárulja (x)

Érdekel mi a ragyogóan fényes haj titka? Bóna Bianka elárulja (x)

5 természetes hatóanyag, ami csodát tesz az arcbőröddel (x)

5 természetes hatóanyag, ami csodát tesz az arcbőröddel (x)