A fákra sem haragszol, amiért különböznek egymástól, akkor a testedre miért?
A saját testtel való elégedetlenség olyannyira mélyen ívódik a nőkbe, hogy még azok sem feltétlenül kivételek alóla, akik világszerte nőtársaik millióit segítik, hogy visszanyerjék önbecsülésüket, méltóságukat. Alig létezik olyan nő, aki ne gyűlölné teljes szívből legalább egy testrészét, és ne igyekezne azt kétségbeesetten megváltoztatni. Eve Ensler író, aktivista is küzdött ezzel a problémával. Gondolkozzunk el a kérdésen vele együtt: mi lenne, ha ezt az energiát inkább a világ jobbítására fordítanánk?
Ezeket láttad már?
Eve Ensler amerikai író és aktivista, 2019-ben felvett új művészneve szerint V, a napokban ünnepelte hetvenedik születésnapját. Ha valaki, ő aztán igazán nyomott hagyott a világban. 1996-ban debütált New Yorkban a Vagina Monológok című darabja, mely a női nemi szervek és a női szexualitás körüli tabukat igyekezett felszámolni, egyúttal a szexuális erőszak különböző formáira hívta fel a figyelmet. Sokak számára ez a könyv tudatosította, hogy a női szexualitás elfojtása és a nők elleni erőszak globális jelenség.
A nagy siker miatt később olyan hírességek bevonásával, mint Jane Fonda, Susan Sarandon vagy Whoopi Goldberg, jótékonysági előadásokat szerveztek. Elsősorban Valentin napon, melyet V-napnak neveztek el, utalva a Valentin mellett a vaginára és az erőszakra (violence) is – hiszen a szerelminek hitt kapcsolat sajnos nem mindig egyenlő a szívecskés idillel. A V-nap végül mozgalommá szerveződött, melynek aktivistái világszerte szervezik a Vagina monológok előadását, és a bevételt áldozatvédő nőszervezeteknek adják át. Kenyában és Kongóban saját menedékházat is építettek a nemiszerv-csonkítás elől menekülő lányoknak, illetve a háborús nemi erőszak túlélőinek.
2013. február 14-én vette kezdetét - szintén a V-Day szervezésében - az Egymilliárd Nő Ébredése (One Billion Rising) akció, mely azonos című dal és koreográfia segítségével a tánc által hidalja át a nyelvi különbségeket és köti össze a nőket a világ minden tájáról. Napjainkig a V-Day több mint százmillió dollárt gyűjtött az áldozatoknak mintegy 200 országában, és 13 ezer erőszakellenes szemléletformáló programot bonyolított le, melyek a becslések szerint egymilliárd embert értek el. A mozgalom, amely a férfiakat és a nembináris embereket is megszólítja, napjainkban olyan globális problémákkal is foglalkozik, mint a gazdasági kizsákmányolás, a környezetkárosítás és a háború.
Mindennek a motorja Eve Ensler, vagyis V, aki folyamatosan a világot járja. New Yorkban interjúzik egy leszbikus piercerrel, aztán Kongóban a City of Joy központban koordinálja a Vaginaharcos elnevezésű áldozatsegítő programot, nem sokkal később egy római világtalálkozón beszél a háború nőkre gyakorolt hatásairól, aztán megkérdezi a kenyai lányokat a csonkítástól mentő Agnes Pareyiót, hogy mire van szüksége, mindeközben pedig rendszeresen tartja a kapcsolatot nevelt fiával, Dylan McDermott színésszel, akit annak idején ő maga biztatott a karrierje elindítására.
Hogy jön össze a fa és a test?
Valakinek, aki ilyen sokat letett az asztalra, önbizalomproblémái lennének? Ennyi szép eredmény mellett komoly aggályt okoz számára a teste, azon belül is a különösen gyűlölt hasa? Még egy Eve Ensler-kaliberű nő is képes gyötörni magát amiatt, hogy, noha edzeni becsületesen eljár, nem képes elélni „napi egy szem mazsolán”? Kevésbé ismert, Tökéletes testek c. könyvéből kiderül, hogy a válasz sajnos: igen.
A szerzőnek nagy utat kell megtennie, míg megtalálja az önelfogadás kulcsát. Európában és az Egyesült Államokban több olyan nővel találkozik, akikbe az anyjuk folyamatos kritikája oltotta a testük gyűlöletét. „Nem született lányom, de ha lenne, minden percben megdicsérném a szépségét” - mondja Enslernek egyikük. Van, amikor a férj a felelős, például a brazil modell esetében, akit plasztikai sebész férje gyakorlatilag átalakít, vagy annak a nőnek az esetében, aki vaginaszűkítő műtétre vállalkozik. A szerzőnek támogató párja van, de – mondhatjuk, hogy ez a saját test gyűlöletének már egy igen mély szintje – amikor a férfi kifejezi, hogy vonzónak tartja őt és a hasát is, a nő fejében hamarabb fordul meg az, hogy a férfi igénytelen, mint az, hogy ő tényleg jó és szerethető úgy, ahogy van. Kenyáig kell eljutnia, mert ott akad össze egy olyan emberrel, aki képes ebből a destruktív gondolkodásából kizökkenteni. A hetvennégy éves maszáj nő, Leah indítja el nála a szemléletbeli változást:
Nézze csak meg azt a fát! látja? Most nézze meg azt!
(Egy másikra mutat.)
Tetszik magának? Vagy rá se tud nézni, mert nem úgy fest, mint az előző? Azt állítja, nem szép, mert nem úgy fest, mint a másik? Maga egy fa. Én is az vagyok. Szeretnie kell a testét, Eve! Szeretnie kell a saját fáját! Szeresse azt a fát!
Ez az első testpozitív üzenet, amit Eve nem hárít el azonnal, hanem képes megfontolni, de a változás persze nem megy egyik napról a másikra. Eve szinte örül, amikor Indiában megbetegszik – mert betegen elmegy az étvágya, így átmenetileg kisebb lesz a hasa. (Igaz, hogy jártányi ereje sincs, de a tökéletesség mindent megér, vagy nem?) Barátnője, aki ápolja, megkérdezi, látta-e Indiát, mire Eve bevallja, hogy csak az edzőtermet. Prija erre így válaszol:
Az nem India. Nem a mi hazánk. Azt hiszem, te egyetlen országot ismersz. Kicsiny ország ez, a tested, egyetlen lakosa van. Minden idődet azzal töltöd, hogy rendbe hozd és felújítsd. Közben elszalasztod a világot. Nézz fel, Eve! Nézz ki önmagadból!
Az indiai barátnő itt hasonlóra mutat rá, mint Naomi Wolf A szépség kultusza című feminista sikerkönyvében: a testtel kapcsolatos újabb és újabb elvárások a kapitalizmussal szövetkezett patriarchátus eszközei arra, hogy a világ legtöbb országában a jogi egyenlőséget immár elért nőket újabb módokon fegyelmezze és tartsa alárendelt pozícióban. Lehet, hogy a nők ma már a világ legtöbb országában hasonló szakmai sikereket érhetnek el, mint a férfiak, de eközben iszonyú mennyiségű időt, pénzt és energiát „kell” az elvárt külsőségek elérére fordítaniuk. Ez egyúttal egy mentális terhet is jelent: a külső miatti aggodalom lefoglalja a nők gondolatait. Éppen ez a cél: akinek a gondolatai folyton a saját teste, vagy egyes, csúnyának vélt testrészei körül forognak, nem tud elég felszabadult lenni, és társadalmi változásokat kezdeményezni. Nagyon nehéz, hiszen a kislánykorunktól belénkoltott attitűdöket nem tudjuk egyik napról a másikra levetkőzni - mégis, a saját érdekünkben is, fontoljuk meg Leah és Prija gondolatait, és próbáljuk meg magunkat (nem az egészségtől, hanem a testre vonatkozó, folyton változó elvárások értelmetlen béklyóitól) felszabadítani.
