Nincs menekvés a szüleinktől?

"Csak olyan ne legyek, mint az anyám!"

Egy nagyon fárasztó nap végén, mikor a párunk késik a találkozónkról, pedig mi átrohantuk a várost. Amikor a munkahelyen nem állunk ki magukért, pedig tudjuk, hogy nekünk van igazunk. Vagy mikor a gyerekünk nem fogad szót, mi meg azonnal ráförmedünk, és közben anyukánk hív, hogy elfogyott a mentes vize, és vigyünk neki pár palackkal, mert nekünk az semmiség, "időnkből kitelik". Egyik történet sem tragédia, de mindegyik dagadthat nagyra, sőt mindegyik megoldásában megbújhat egy szüleinktől kapott minta, üzenet. "Nincs olyan dolog, amit ne a családunk befolyásolna" – mondta rögtön felütésként Sas Viktória, pszichológus, amikor a témával megkerestem. "A családi szlogeneket tudattalanul vesszük át, és nagyon mélyen be tudnak épülni a gondolkodásunkba" – tette hozzá a családállítással és fókuszolással (a fogalomra részletesebben is kitérünk) is foglalkozó szakember.

Felszínre törnek az örömök és a bajok
Hogy az otthonról hozott mintákról nem lett eleget beszélni, az az Üvegplafon egyik programján ragadt meg bennem. Az idén a Glamour Women of the Year díját elnyert feminista blog nyáron indította útjára a Hogy vagy? című új projektjét (bővebben erről: hogy-vagy.hu), amelynek keretében nőket invitálnak közös beszélgetésekre. Ezeken a vezetett üléseken a mindennapi tapasztalatok, gondok, örömök jönnek felszínre. Összességében arra kíváncsiak a szervezők, hogy hogy vannak ma a nők Magyarországon. Az egyik ilyen alkalomra mentem el én is, és meglepett, hogy az ott hallott történetekben milyen gyakran kerültek elő nem szeretett szülői üzenetek és minták.

A késős párunkról azonnal rosszat feltételezünk, és mielőtt még esélye lenne mondani valamit, már megsértődünk. Feltesszük magunknak a kérdést, hogy min alapszik ez a reakciónk? A munkahelyi megbeszélés után csalódottak vagyunk, de akkor vajon miért nem szólaltunk meg? A gyerekünktől aztán bocsánatot kérünk, de bánt minket egész este, hogy nem tudtunk uralkodni az érzelmeinken. Mi járt a mondat előtt a fejünkben? Anyukánk kérésére meg helyből igent mondunk, de miért félünk ennyire a haragjától? "Felkavart érzelmi állapotban, anélkül, hogy észrevennénk, átvesszük a szüleink viselkedésmintáit" – mondta Pataki Éva, pszichiáter-pszichoterapeuta. "Arról, hogy mit nem szeretnénk tovább örökíteni a szüleinktől, általában határozott elképzeléseink vannak, és stabilabb lelkiállapotban különösebb gond nélkül így is élünk" – fejtegette nekem Éva. Kizökkent állapotban viszont működésbe lép a kritikus énünk, és – visszatérve a példákra – az jut eszünkbe, hogy "a férfiakban sosem lehet megbízni" (egyedülálló, helyzetébe beleszomorodott anyukánk öröksége), vagy hogy "nem vagyok elég jó" (mindig összevetettek a szüleim a színjeles tanuló bátyámmal). A hirtelen haragú gyereknevelés mögött simán lehet egy frusztráció, hogy bármennyire is utáltuk, amikor velünk ugyanígy veszekedtek a szüleink, most mégis megismételjük, míg az utolsó esetben az jön elő, hogy anyukánknak gyerekként sem lehetett sosem nemet mondani.

Meg kell érezni, hogy mikor vagyunk rosszul
Hogyan ismerhető fel, hogy nem mi beszélünk, csak szüleink belénk táplált üzeneteit játsszuk vissza? Sas Viktória szerint minden, ami szélsőséges, az gyanús: "ha nagyon indulatosak vagyunk, extrém módon reagálunk, és ettől szenvedünk és, vagy a környezetünk szenved tőle". Az első visszajelzés gyakran a környezetünktől fut be a "fura" viselkedésünkről. Fontos, hogy nemcsak a kiabálás, sírás, idegeskedés mutathat valami zavarra, a gyakori megsértődés ugyanúgy lehet intő jel. "Van olyan, hogy az illető nem is érzi: a kapcsolatai azért nem lesznek felhőtlenek, mert folyton megsértődik" – szemléltette az esetleges károkat Viktória. Maga a viselkedés pedig jellemzően egy örökölt magatartásforma. De ahhoz, hogy észrevegyük a kapott üzenetet, mintát, először mindenképpen tudatosítanunk kell a helyzetet. Ebben segíthetnek a testi érzeteink is. "Még mielőtt hirtelen felindulásból kimondanál egy választ, egyfajta testi állapotba kerülsz. Ha már tudod, milyen az, könnyen nyakon csípheted a dühérzetet" – mondott egy példát Viktória. Érzelmeink felismeréséhez mindenképp kell egyfajta érettség, a pszichológus szerint szakemberhez akkor érdemes fordulnunk, ha a törekvéseink ellenére sincs változás.

Fókuszolás
A fókuszolás önismereti módszer. Abból indul ki, hogy folyamatosan vannak testi érzeteink, amelyeket azonban csak ritkán tudatosítunk. A mődszer megtanít ezekre figyelni; észrevenni a jeleket, hogy ne csak azt érezzük meg, amikor összeszorul a gyomrunk (lásd vizsgadrukk), hanem azt is, hogy mi előzi meg például azt, mikor "hirtelen elfogy a türelmünk", és hogy ilyenkor hogyan reagálunk: felemeljük a hangunkat, visszacsípünk vagy elnémulunk.

A társadalmi elvárásokkal is számolni kell
Az egyéni problémák Molnár Erika szerint azonban "szorosan összefüggnek azzal a társadalmi környezettel, amelyben keletkeztek". A pszichodrámavezető aktív résztvevője a Hogy vagy? projektnek, a Szereprulett önismereti csoportokban pedig gender-szemléletű csoportterápiás módszertant használnak kollégájával, Borsfay Krisztina pszichológussal. "Gender-szemlélet alatt annyit értünk, hogy elszakadunk azoktól a társadalmi előítéletektől, amelyek előírják, milyennek kell lennie egy nőnek, egy apának, egy feleségnek. Helyette teret adunk az egyéni különbségeknek" – meséli. Fontos ismertetőjele a munkájuknak, hogy az egyéni önismereti folyamatot azzal együtt szemlélik, ahogyan az a társadalomban lecsapódik. Hiába találnak ugyanis választ a pszichodráma csoport tagjai a személyes problémájukra, ha azt a környezetük nem fogadja el. Hiába vállalta fel például egy fiatal nő bátran a csoportban, hogy nem szeretne gyereket, a szűkebb környezete rögtön megkérdőjelezte a döntését, mondván "ez nem természetes, meg fogod bánni, csak önző vagy, nem így neveltünk". "Egy ilyen – nem a berögzült társadalmi szokásokat követő – vállalást borzasztó nehéz végigvinni szorongás nélkül" – mondta Erika.

Mérgező szülők
Bár szívesen beszélünk a feltétel nélküli szülői szeretetről, valójában fordított a helyzet: a gyerek az, aki feltétel nélkül bízik a szülő jóindulatában és igazságosságában – még akkor is, ha erre sajnos sok szülő nem szolgál rá. Sokat tudunk már arról, hogy a bántalmazásnak nem csak a fizikai és szexuális, de szóbeli formái is képesek arra, hogy tartósan aláássák a gyerek önmagába és az emberi méltóságába vetett hitét, és felnőtt korában megnehezítsék számára a kiegyensúlyozott emberi viszonyok kialakítását és a szakmai érvényesülést is. A "mérgező szülőkkel" kapcsolatban az első és legfontosabb lépés annak belátása, hogy nem bennünk van a hiba: hogy nem érdemeltük meg azt a bánásmódot, amit gyerekként kaptunk. Pataki Éva a szüleinkkel való viszonyunk kapcsán arról is beszélt, hogy nyugodtan engedjük meg magunknak a negatív érzelmeket velünk kapcsolatban. Ha sikerrel járunk a negatív minták, üzenetek felülírásában, megértésében, akkor az valószínűleg a szüleinknek is feltűnik, és örülni is fognak, mert vélhetően kevesebb konfliktusunk lesz velük a jövőben. Arról, hogy mikor érdemes megtenni ezt a lépést, Sas Viktória csak annyit mondott, hogy sosem késő: "Legyen bármennyi is a hátralévő életedből, ha azt boldogabban tudod eltölteni, már megérte". Molnár Erika Szereprulett pszichodráma csoportjaihoz 18 éves kor felett lehet csatlakozni, de felső korhatár nincs. "A legidősebb tagunk egy 73 éves nő volt, másfél évig járt hozzánk, és az egyik legnagyobb változást rajta láttam" – mesélte Erika lelkesen.

Szerző: Kandó Eszter

Az Üvegplafon 2017-ben elnyerte Az év hősnői díjat a GLAMOUR Women of the Year-en. Olvassátok továbbra is őket itt!