˝Nem csak egy pillanatnyi kiszakadást jelentett a hétköznapokból, hanem egy ideig magát az életemet˝- Plankó Gergő körbeutazta Kelet-Ázsiát, és egy kicsit mesélt róla

Hogyan indul neki valaki egy ilyen nagy útnak? Te miért tetted?

Nagyon érdekelt Kelet-Ázsia. Tudtam, hogy ez az egyik legváltozatosabb része a világnak, és hogy itt egyszerre látok majd nagyon sok mindent japán nagyvárosoktól párás dzsungeleken keresztül trópusi álomszigetekig, amiket eddig nem sikerült. És azt is szerettem volna átélni, milyen, ha egyszer az utazás nem csak egy pillanatnyi kiszakadást jelent a hétköznapokból, hanem egy ideig magát az életemet.

Biztosan nagyon sok előkészületet is igényelt.
Az előkészület igazából főleg a pénz összegyűjtését jelenti, és igen, az eltartott egy ideig. Ezen kívül kellett persze pár oltást meg vízumot intézni, meg venni egy új táskát, és persze olvasgattam is előre, de ezen kívül olyan sok minden nem kellett. Persze utólag már lazább vagyok, az utazás előtt én is aggódtam pár dolog miatt és nehezebbnek hittem, mint amilyen, de most már pontosan tudom, hogy szinte bármit el lehet intézni akár út közben is, és egyszerűen csak el kell indulni.

Honnan kezdted és hol fejezted be?

Japánban, Tokióban kezdődött és Nyugat-Pápuán fejeződött be.

Közben melyek voltak a legszebb, legemlékezetesebb helyszínek, pillanatok?
Ezt lehetetlen megmondani. Ki tudok emelni kedvenc helyszíneket, mint Hongkong, Burma vagy Kelet-Indonézia, vagy pillanatokat, mint amikor először úszott körülöttem egy tucat hatalmas manta rája Komodónál, vagy amikor először sétáltam Sanghajban, de mindegyik helyszínre és pillanatra jut egy csomó másik. Közben pedig sokszor az egészen hétköznapi pillanatok maradnak a legemlékezetesebbek. Egyszer például, amikor már túlvoltam hét hónap utazáson, és Palawanon, a Fülöp-szigeteken (az is a kedvenc helyek között volt amúgy) a repülőtéren ültem, az jutott eszembe, hogy milyen természetes lett maga az utazás, és hogy akkor éppen azt éreztem otthonosnak, hogy mindig más helyen vagyok. És az maga volt a szabadság. Pedig csak egy koszos repülőtéren ültem épp valami műanyag széken, nem a pálmafák között!

És mi a legrosszabb emléked?
Komolyabb bajom egyszer sem volt a tíz hónap alatt, kisebb balesetek értek csak. A Burmában töltött hónap vége felé volt egy kisebb pechszériám, erről egy Facebook posztban is beszámoltam: "A kézmosás elég fontos dolog. Ezt általában észben szoktam tartani, egyszer mégis elmulasztottam egy útmenti kifőzdében Mandalay felé. Ez pedig egy lavinát indított el. Az éjszakát aznap verejtékezéssel és hányással töltöttem. Másnap ugyan gyengélkedtem, de úgy éreztem, nagyjából rendbe jöttem. Valójában mégsem gyógyulhattam meg, mert jött egy lázas éjszaka. Amikor úgy éreztem, elmúlt, jött egy még durvább lázas éjszaka Yangonban. Elmentem orvoshoz, aki megnyugtatott, hogy nem malária, nem is dengue-láz, csak nem pihentem ki egy fertőzést, így nem tudott elmúlni. Jó, kipihenem. Újra erőre kapva vágtam volna neki Dél-Burma tengerpartjainak, erre a csontig tekert légkondi mellett megfáztam, és a világ legszerencsétlenebb embereként kaparó torokkal fújtam az orrom a perzselő napsütésben Mawlamyine-ben. Felépültem ebből is, viszont ekkor már nagyon bennem volt, hogy meg kell húzni egy erős napot. Egy kétszáz kilométeres utat tíz óra alatt megtevő éjszakai busszal érkeztem Dawei-be, és hiába nem aludtam szinte egy percet sem, túlságosan hajtott a félrecsúszott napok utáni lelkesedés, ezért reggel azonnal elindultam egy bérelt robogón a hegyi utak között üres tengerpartokat keresni. Igen, jól sejted, ennek sem lett jó vége: a köves, kátyús, poros és meredek úton megvolt életem első motoros esése, szép nagy horzsolásokkal és zúzódásokkal, vagy, ahogy a helyiek nevezik a hülye nyugatiak motoros sérüléseit, ázsiai tetoválásokkal. Ekkor már éreztem, hogy nem alakulnak olyan jól a dolgok, ideje továbbállni Burmából. Busszal érkeztem a burmai-thai határhoz, ami csak a burmai oldalig vitt el, de még hátra volt egy öt kilométeres senkiföldje. Az egyetlen taxis azt mondta, várjak a következő buszig három órát, mert ő egyetlen utas miatt nem indul el, úgyhogy gyalog vágtam neki. Néhány percen belül megjelent egy utasokkal zsúfolt pickup, és szóltak, hogy kapaszkodjak fel a hátuljára. Az utolsó percek voltak ezek Burmában, úgy éreztem, már nem lehet baj. És ahogy elindultunk, kettétört a fa, amibe kapaszkodtam, én pedig hanyatt estem a mozgó járműről. Újabb horzsolásokkal, zúzódásokkal és egy berepedt telefonképernyővel megúsztam, és sajogva, legyőzve, fehér zászlót lengetve bicegtem át a határon a biztonságos thai kényelembe. Még ekkor is úgy éreztem, ennél jobb és izgalmasabb országba nem lehet utazni a környéken, és mindenkinek a legmelegebben ajánlanám. Csak a kézmosást nem szabad elfelejteni." De igazából ez sem rossz emlék, pláne utólag.

Tíz hónap nagyon sok idő, főleg egyedül, nem voltál egyszer sem magányos?
Attól féltem a legjobban előtte, hogy milyen lesz egyedül. Mégis ez volt az, ami egy pillanatra sem volt probléma. Egyetlen pillanatra sem voltam magányos. Olyan persze sokszor volt, hogy egyedül voltam, de ezt mindig élveztem, mert vagy a környezetre figyeltem, vagy belefeledkeztem valamibe. Sokszor pedig egyáltalán nem is voltam egyedül.

Nem volt olyan pillanat, amikor úgy érezted, most elég, haza akarsz menni?

Egyszer sem.

Mennyire tudtál előre tervezni szállásokat, repjegyeket, határidőket?

Majdnem minden nap volt egy kis idő, amit tervezéssel töltöttem, pláne az olyan, viszonylag több tervezést igénylő helyeken, mint például Indonézia. Ebben benne van az is, hogy elég maximalista voltam. Ami nem azt jelenti, hogy bizonyos helyekre csak azért akartam elmenni, hogy meglegyenek, de például a Pápuára eljutáshoz sokat kellett kombinálni a hajókkal és repülőkkel. De összejött az is.

Biztosan országról országra változik a közlekedés minősége, de úgy nagy vonalakban, mit tudnál mondani az Ázsián belüli utazásaidról? Hogy kell ezt elképzelni? Mennyiben más folyton tervezgetni, mint otthonról venni egy oda-vissza jegyet a világ bármelyik pontjára?

Sokkal egyszerűbb, mint hinnéd. Különbségek persze vannak, mert a gyakorlatilag tökéletes, percre pontos japán vonatok eléggé más élményt jelentenek, mint egy zsúfolt óceánjáró Kelet-Indonéziában, amit hetente egyszer lehet elkapni, de a legtöbb helyen tök egyszerű a közlekedés. Még ott is, ahol nem hinnéd, például Pápua belsejében - hiába volt az utolsó állomás, már sok rutinnal, arra még így is azt hittem, bonyolult lesz ott közlekedni. Végül ugyanúgy csak kisétáltam a helyi piacra és beszálltam egy mikrobuszba, mint bárhol máshol. A vonatozás szinte mindenhol nagy élmény, és az ázsiai fapados légiközlekedés is szuper egyszerű, és ráadásul elég olcsó is.

Ez az egész biztosan nagyon megterhelő is volt, mire vagy a legbüszkébb?
Igazából az egészre vagyok büszke. Arra, hogy volt egy álmom, aminek a megvalósítását nem halogattam, hanem tényleg megcsináltam. És az is ad egy kis magabiztosságot, hogy van a világnak egy része, amit, ha nem is mondhatom, hogy nagyon jól ismerek, de sokkal közelebb áll hozzám, mint eddig, és jóval otthonosabban mozgok benne.

Ha most azonnal gondolnod kellene egy helyre, akkor mi jutna eszedbe? Hol lennél ebben a pillanatban a legszívesebben?
Raja Ampaton, ami egy szigetvilág Nyugat-Pápua nyugati részén a világ leggazdagabb tengeri élővilágával.

Ha újra nekivághatnál, akkor mit csinálnál másképp?
Nem Thaiföldön tenném le a búvárvizsgát. Indonéziában sokkal gazdagabb vizekben, sokkal kisebb csoportokban lehet ezt csinálni. És robogóval mennék végig Vietnamon.

Mit tanácsolsz valakinek, aki esetleg hasonlókban gondolkodik? Mi a legfontosabb szabály?

Hogy ne halogasd, hanem egyszerűen indulj el, ha tényleg akarod. Tényleg ennyi.

Nem hiányzik?

Dehogynem.

Tervezel további hosszú távú utakat még?
A hosszú távot nem tudom, de nagyon sok részét szeretném még látni a világnak. De az is igaz, hogy most már könnyebben tudom elképzelni azt is, hogy nagy útra megyek, mint korábban, amikor nem volt ilyen tapasztalatom. És egy ilyen út után nem az van, hogy akkor most "kiutaztam magam egy időre", hanem éppen, hogy ettől csak még többet szeretnék.

Gergő utazása alatt blogot is vezetett, rendkívül színes bejegyzéseit mindenképpen olvasgasd: http://vifon.444.hu/

Nagy-György Borbála