Nekem ilyen a karácsony - olvasók történetei

Multikulti ünnepek

Elég érdekes családban élek. Én maga meg vagyok keresztelve, de nem vagyok vallásos, csak a nagyobb ünnepeket tartom, a férjem zsidó származású, de szintén csak a fontosabb ünnepeket üli meg, az apai nagyanyám pedig orosz. Mivel mindhárom kultúrában elég eltérőek a karácsonyi szokások, a mi családunk is nagyon rendhagyóan ünnepel. A hanukát mindig megtartjuk, ez idén ráadásul december 17 és 25 között lesz, vagyis a keresztény karácsony is beleesik. Mi szokás szerint mindkettőt megünnepeljük majd, azzal a különbséggel, hogy néhány éve - a hanukához hasonlóan - már karácsonykor is csak a gyerekek kapnak jelentősebb ajándékokat, mi felnőttek egy-egy aprósággal, figyelmes gesztussal lepjük meg egymást, és inkább a kicsikre költünk. Ha vége az ünneplésnek, jön a hagyományosan a szűk családi körben ünnepelt új év, mindjárt utábna pedig az orosz karácsony, január 7-én, amikor átmegyünk a nagymamához, és jókat eszünk-iszunk. Számunkra ez a megszokott, a gyerekek pedig egészen odavannak attól, hogy két hétig tartanak az ünnepek. Erika (36)

Néhány óra mulatás

Harmadéves vagyok az orvosi egyetemen, ezért nálam a december és a január - vagyis a vizsgaidőszak - jellemzően azzal telik, hogy éjjel-nappal tanulok. Sajnos ez azt jelenti, hogy évek óta nem voltam egy szilveszteri buliban, és a karácsonyt sem úgy ünneplem, mint annak idején. Régen már 24-én délután együtt díszítettük a fát anyukámmal és a testvéreimmel, este főztünk, vacsoráztunk és átadtuk az ajándékokat, aztán még órákig beszélgettünk, a 25-e és a 26-a pedig lustálkodással, tévézéssel, társasjátékkal telt. Mára csak annyit engedhetek meg magamnak, hogy szenteste lejövök a vacsorára és az ajándékozásra, eltöltök a családommal két-három órát, aztán sietek vissza tanulni, és sajnos a 25-e és 26-a nagy része is magolással telik. Ez néha nehéz, de amikor ismét mögöttem van egy sikeres vizsgaidőszak, akkor tudom, hogy megéri a küzdelmet az, hogy évről-évre közelebb kerüljek a gyerekkori álmom megvalósításához: ahhoz, hogy híres sebész lehessek. Anita (22)

Sosem vagyok otthon

A párommal 24-én elköltünk egy ünnepi ebédet, földíszítjük a fát, aztán én délután elindulok otthonról, és csak késő este érek haza. Persze nincs abban semmi kegyetlenség, hogy egyedül hagyom őt! A helyzet az, hogy szociális munkásként dolgozom egy anyaotthonban, és hagyománnyá vált, hogy az ünnepeket, különösen a karácsonyt, amikor rettentően magányosnak érezhetik magukat a nehéz sorsú emberek, a munkatársaimmal együtt az otthon lakóival töltjük. Ilyenkor ott is díszítünk fát, főzünk, énekelünk, olykor egy rövid előadással is készülünk. Talán el sem tudják mások képzelni, milyen sokat jelent egy ilyen szeretetteli légkör az otthonban lakó anyukáknak, gyerekeknek - de mi azt tapasztaljuk, hogy egy este is rengeteg erőt adhat. A párom az elejétől fogva megértette, hogy nálam ilyen rendhagyóak az ünnepek, én pedig cserébe egész 25-én csak őt kényeztetem. Lilla (29)