Napsütéses futam és dobogós hely - Fenyvesi Zoltán írása
Kezdjük talán egy gyors bemutatkozással: Fenyvesi Zoltán vagyok 23 éves, nyitott gerinces tünetekkel születtem orvosi műhiba miatt, anyukám nevelt egyedül a kezdetektől. Először 7 évig táncoltam egy kerekesszékes tánccsoportban, majd mellette elkezdtem futóversenyekre is járni immár 4 éve.
Ezeket láttad már?
Röviden talán ennyit rólam, úgyhogy vágjunk is bele.
Egy hete volt már, de a fősuli első hete miatt és egyéb elfoglaltságok miatt csak sajnos most jutottam el oda, hogy beszámolhassak a 30. Wizz Air félmaraton élményeiről. Ahogy azt már említettem, versenyszerűen veszek részt félmaratonokon és maratonokon a SUHANJ! Alapítvánnyal a tőlük kölcsönzött handbikekal. Hogy mi is az a handbike? Egy 3 kerekű kézzel hajtható sporteszköz mozgáskorlátozottak számára, talán így lehet a legjobban leírni, de azért íme egy kép is róla.
Az idei félmaraton miatt volt egy kisebb gombóc a torkomban leginkább azért, mert a nyáron gyakorlatilag abszolút nem edzettem és a felkészülést nagyjából 2 héttel a verseny előtt kezdtem el. Persze sokat közlekedem a városban kerekesszékkel, de azért nem tekerek annyit, pláne nem 21 kilométert. Ehhez persze hozzájött, hogy a verseny előtti pár napban még sikerült is valamiféle kis megfázást is összeszednem, úgyhogy a kis gombócból nagy gombóc lett.
A verseny napján végül sütött a nap, én pedig arra jutottam, hogy ilyen remek időben, ha nem is sikerül egy dobogós helyet szerezni, legalább egy kis úgymond városnézést iktatok be.
Az alapítvány színeiben 7 handbike-os állt a rajthoz, én pedig nagyjából az esélytelenek nyugalmával álltam a többiek mellé. Minket általában mindig egy picivel előbb indítanak, ami most is így volt. Az Andrássy úton a felvezető motorosok után 5-en haladtunk.
A Széchenyi térig ez így is ment, ahol aztán már csak 4-en haladtunk néha fej-fej mellett, néha kicsit lemaradva egymástól. Meglepő módon sikerült tartanom hol a harmadik, hol a negyedik helyet. Csak pislogtam, hogy mi történik, hiszen a felkészülésem nem igazán volt meg, de talán az ismert terep és tényleg a jó idő volt, ami motivált, na meg persze az, hogy olyan emberekkel tekertem együtt, akikkel miközben mégis egymással versenyeztünk, el is dumáltunk. Így ment ez egészen a 19-es kilométerig, ahol aztán már jött a versenyszellem, és engem is elkapott a gépszíj. Vaszil Gyuri és Juhász Tomi előttem, nyomomban pedig Lévai Endre tekert. Az utolsó kilométeren kezdtem érezni, hogy már fáradok, amit az egyik motoros rendőr észre is vett, és végig szurkolt, biztatott a célig azzal, hogy már igazán nincs sok hátra.
Valószínűleg így lett az, hogy sikerült elérnem a harmadik helyezést, amin percekig csak ámultam. Mindent összevetve egy remek versenyen vehettem részt, megvolt a városnézés, és persze még egy dobogós helyet is bezsebeltem.
Gratulálok minden résztvevőnek, aki teljesített valamilyen távot!
Kövesd nyomon Zoli mindennapjait Facebookon és Instagramon @wheelchairguy néven.
Ennél a multinál bátran szólhatunk a HR-nek vagy a főnöknek, ha a menopauza megnehezíti a munkavégzésünket