Műtét vagy öngyógyítás?
Sokat hallani arról, hogy az elme hogyan betegíti meg a testet. Hogyan válik kézzelfogható valósággá az, ami a lelkünkben zajlik, hogyan mutatkozik meg a fizikai valónkon a hosszú ideje fenálló lelkiállapotunk. De ha mindent a psziché irányít, ha tényleg csak a fejben kell rendet rakni, akkor miért van szükség a műtétekre, a drasztikus megoldásokra?
Ezeket láttad már?
Pár évvel ezelőtt egy olyan betegséget diagnosztizáltak nálam, amivel az akkori orvosom szíve szerint a műtőasztalra utasított volna. Én azonban elkértem a kartonom, és továbbálltam, mert tudtam, ez nem az én utam. Tudtam, hogy létezik más módszer, hogy nem tart még ott a probléma, amit a testem ne tudna megoldani saját erejéből. Szerencsére igazam lett, és mindenféle beavatkozás nélkül, de természetesen egy másik orvos felügyelete mellett meggyógyultam.
Mindenki szereti hallani a csodálatos gyógyulások történetét, kiváltképp, ha ő maga is bajban van, hisz ez reményt adhat. Utólag azonban kevesen beszélnek arról a sok bizonytalanságról, fájdalomról, fejben dübörgő kérdésekről, amit ezen felépülések útján megéltek. Ugyanis bármilyen hangzatos a történet kimenetele, amikor benne vagyunk, egyáltalán nem olyan rózsás a hangulat, hisz tudjuk: valamin változtatni kell.
Betegséget kialakítani idő, így nem csoda, hogy a gyógyuláshoz is rengeteg türelemre van szükség. Nem várhatjuk, hogy amin évekig dolgoztunk, azt egy varázsütéssel vissza lehet állítani az eredeti állapotára. Ha egyáltalán vissza lehet.
Ha valaki, hát én az a típusú ember vagyok, aki a végtelenségig hisz a szervezet öngyógyító folyamataiban, aki nemhogy az orvosi rendelőket, de még a gyógyszereket is kerüli. Azonban így is be kell látnom, van az a helyzet, amikor pszichésen visszafordulhatunk, de fizikálisan nem. Azaz hiába jövünk rá, hogy mit csinálunk rosszul az életünkben, hiába eszmélünk fel, hogy ideje lenne lépni, ha az érintett szervet már annyira tönkretettük, hogy nincs tovább, akkor bizony szükség van az akár élethosszig tartó gyógyszerszedésre vagy a műtétre.
A nehézség ebben, hogy meglássuk, az életünk társasjátékán melyik mezőn állunk: ahol már csak a sebész hozhat gyógyulást vagy ahol teljes erőbedobással még képesek vagyunk visszafordítani a visszafordíthatalannak látszót?
A kérdésre mindenkinek magának kell megtalálnia a választ, azonban bárhogy is dönt, egy biztos: ha a testét nem is, de az életét feltétlenül meg kell operálni.
