Mozogj otthonosan a konyhában!

2017. március 10.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Szeretnéd új konyhai fortélyokkal, technológiai ismeretekkel és persze néhány friss recepttel bővíteni a tudásodat? Feltétlenül nézz körül a METRO Gasztroakadémia kurzusai között. Bereznay Tamás az akadémia szakmai vezetője most megoszt veled néhány hasznos dolgot.

A METRO nem csak minőségi termékekre, hanem az immár több éve sikeresen működő Gasztroakadémiára is nagy hangsúlyt fektet. Mit kell tudni erről az intézményről?
A METRO Gasztroakadémia azzal a céllal jött létre, hogy a vevők megismerjék az áruházban kapható alapanyagokat, másrészt a különböző főzési technikákat is még jobban el tudják sajátítani. A vevők mellett a vendéglátásban dolgozókra is nagy hangsúlyt fektetünk. Az oktatóink segítségével különböző továbbképzéseken vehetnek részt.

Mesélj a képzésekről?
Általában a Gasztroakadémia vezető séfjével Gálicz Istvánnal találjuk ki a kurzusokat, mindig évszakonként változik, hogy éppen milyen tematikát követünk. Fontos szempont, hogy éppen mik a szezonálisan kapható alapanyagok és trendek. A kurzusokon általában 12 fő vehet részt, de persze olyan is elő szokott fordulni, hogy ennél magasabb létszámot oktatunk. Egyszerre több fogás is elkészül az itt töltött idő alatt és nem csak az adott ételeket, hanem a különböző technológiákat is megtanulják a hallgatók elkészíteni.

Milyen oktatások várják idén tavasszal az érdeklődőket?
Nagyon fontosnak érezzük, hogy még szélesebb körben megismerjék az akadémiát, ezért igyekszünk változatos órákkal, minél több oktatóval bővíteni a repertoárunkat. Tavasszal a friss, zsenge zöldségek kerülnek előtérbe, amihez nem hiányozhatnak a finom húsok. Emellett a nyári grillezés szerelmeseinek is adunk néhány hasznos tippet és a mostanában nagy népszerűségnek örvendő hamburger külön fókuszt kap. Természetesen a vendéglátásban dolgozókra is nagy figyelmet szentelünk.

Nézd meg az aktuális kurzusokat a www.metro.hu/gasztroakademia oldalon!

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

glamour plusz ikon Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Ha nem tudod, mi a legjobb ajándék a párodnak, akkor nem csigázunk tovább! Nézd meg, mivel mehetsz biztosra! (x)

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)