„Aki nem tesz erőfeszítéseket a szerelemért, az nem érdemel nagy érzelmeket"
A megalkuvás és a kompromisszum között lényeges különbség van. Vajon mennyit adhatsz föl magadból egy szerelem kedvéért? Mennyire lehetsz rugalmas, ha azt szeretnéd, hogy egészséges maradjon a kapcsolatotok, és egyenlő partnerekként élhessétek az életeteket? És vajon neked mennyit kell tenned önmagadért, hogy kiérdemeld a szerelmet?
Ezeket láttad már?
Egy barátnőm a minap tízes listát lobogtatott arról, milyen pasit is szeretne a jövőben. Meglátása szerint ugyanis az volt eddigi szerelmi életének megrontója, hogy nem határozta meg kellően a vágyait. Ez pedig azt jelentette, hogy nem figyelt eléggé, kivel megy bele komoly kapcsolatba. Mert összegezve balul elsült viszonyait, valahogy mindig kitűnt, az illető már az ismeretség elején rendelkezett valami olyan tulajdonsággal, mely barátnőmnek tulajdonképpen kizáró ok egy viszonyban. Más esetben pedig hiányzott az illetőből valami, ami a barátnőmnek fontos. Nos, mindannyian jártunk már ebben a cipőben. De vajon miért nem cselekszünk időben, mikor még elkerülhetnénk, hogy összetörjék a szívünket, vagy összetörjük másét? Mitől sikeres egy szerelmi kapcsolat?
Legalább gondolatban legyen listád!
Nem fontos leírni, bár jobb, ha írásban is megfogalmazod az elvárásaidat, hiszen így egyfelől nyoma marad, másfelől a tudatodban is jobban konkretizálod a gondolataidat. Ahhoz, hogy tényleg olyan párkapcsolatod legyen, ami boldoggá tesz, elengedhetetlen, hogy tisztában legyél azzal, milyen férfit szeretnél magad mellé, aztán pedig azt is fogalmazd meg: melyek azok a tulajdonságok, amelyekben hajlandó vagy "alá menni" korábbi elvárásaidnak. Ez utóbbi is nagyon fontos része a tudatos "férfikeresésnek", ugyanis sokszor szükségtelen elvárások miatt nem veszed észre a fától az erdőt.
Kamaszkoromban például kizárólag a sötét hajú, spanyol-típusok vonzottak, rá nem néztem volna egy szőke srácra, pedig ki tudja, talán életem szerelme lapult közöttük. Persze, felnőttként ennél már okosabbak vagyunk, de még így is hallok olyasmiket lányoktól, hogy ők kizárólag magas, mackós, vagy éppen sovány férfiakban hajlandóak gondolkodni. Ha ezeket sokáig hajtogatjuk magunknak, bizony beleégnek a tudatalattinkba, és észre sem fogjuk venni, milyen jól járnánk azzal a szimpatikus férfival, akinek megtetszettünk, viszont nekünk nem kell, mert nincs dús haja.
A listának tehát nem arról kellene szólnia, hogy jövendőbelinknek milyen színű a szeme, hanem arról, hogy alapvetően vonzódjunk hozzá szexuálisan. Ahogy a menő állás helyett inkább arra fókuszáljunk, vajon ambiciózus, kreatív és sikeres partnerrel van-e dolgunk, aki folyamatosan kutatja az önmegvalósítás újabb és újabb lehetőségeit. A jó anyagi helyzet - különösen, ha 30 alattiakkal randizunk - nem sokat mond. Hiszen ha az illető otthon lakik, anyu autóját használja és apu pénzéből visz el a legmenőbb éttermekbe, akkor nem igen lehet majd rá később komoly életet alapozni. Egy okos nő pont ezért tartja fontosabbnak, hogy egy olyan férfival találkozzon, aki lehet, hogy ösztöndíjából csak a sarki fagyizóba tudja meghívni, de a közgázt és a jogot végzi egyszerre, és összes spórolt pénze a negyedik idegennyelv elsajátítására megy el. A külsővel hasonlóképpen bánjunk: kit érdekel, hogy eddig atlétatermetű hokisokkal randiztunk, ha most itt egy alacsony, kicsit köpcös pasas, akivel viszont frenetikus a szex és imádunk vele lenni?
Megalkuvást ne!
A nem létező, illetve túl szigorú listánál talán sokkal több gondot okoz a másikban megmutatkozó nyilvánvaló hiányosságok tagadása. Persze, nem tökéletes partnerre vágyunk, ám amikor valaki notóriusan elköveti azt a hibát, hogy újra és újra beválasztja ugyanazokat a lehetetlen alakokat, ott már valami nem stimmel. Többek között ezért lenne hasznos mindenki számára hátra lépni, és egy kapcsolat befejeztével hagyni időt arra, hogy alaposan átgondolja, mivel egészítené ki a listáját. Tulajdonképpen mondhatjuk azt is, hogy az alapvető emberi értékek tekintetében nem szabadna alább adnunk a listánkon felsorakoztatott kritériumoknál. Ha mi, korábbi rossz tapasztalataink miatt, pirossal bekeretezve fölírtuk, hogy soha többet szóba nem állunk olyan férfival, aki akár tiszteletlen a nőkkel, akkor vajon mi a helyes reakció arra, ha az álomlovag az egyik nap mérgesen odaszól nekünk vezetés közben, hogy „ne legyél már idióta, nem látod, hogy egyirányú utca?” Nos, ha te ezek után, anélkül, hogy legalább gondoltaban jó tíz méternyit hátra ugranál, és az elkövetkező hetekben szigorúan megfigyelnéd partneredet, elsiklasz a történtek felett, máris kőkemény megalkuvást követsz el. Az ilyen esetek ritkán egyediek, és valószínűleg ismétlődni fognak. Egyértelmű, hogy ennek a férfinak gondjai vannak azzal, hogy tisztelje a nőket.
Mit tegyél, ha nem tudsz dönteni?
Hiszek abban, hogy az ember ritkán érdemli ki a valódi szerelmet és az örökké tartó kapcsolatot, ha nem tett meg mindent önmagáért és a másikért. Mint a mesében: le kell győzni a hétfejű sárkányt, ellen kell állni a gonosz boszorka fondorlatainak, és akár az óperenciás tengert is meg kell járni oda-vissza, hogy aztán elnyerjük méltó jutalmunkat. Aki nem tesz erőfeszítéseket a szerelemért, az nem érdemel nagy érzelmeket. Talán ezért zavarodunk bele a párkeresésbe; érvek és ellenérvek születnek folyton, és sokszor már magunk sem tudjuk eldönteni, jó-e nekünk az adott kapcsolatban vagy sem. Mert vannak hatalmasnak tűnő problémák, melyeket megoldható kihívásnak kellene kezelnünk, és vannak látszólagos apróságok, amik világosan jelzik: ennek a viszonynak sírás lesz a vége.
Abban is hiszek, hogy majd mindenki - de legalábbis többen, mint akik bevallják magunknak - érzékeli, melyik az a pont a kapcsolatban, amikor megalkuszik, nem pedig kompromisszumot köt. Ez lehet egy fura érzés a gyomorban. Például nem mindegy, hogy az első hatalmas veszekedés másnapján hogyan ébredünk. Vajon pironkodunk azon a sok butaságon, amit egymás fejéhez vágtunk, és a reggelinél kölcsönös röhögésben törünk ki? Vagy érzünk egy nyomást a mellkasunkban, mintha nem lélegeznénk már olyan könnyedén, mint korábban? Nem mindegy! Persze, olyan is van, hogy kicsit sértődékenyebbek vagyunk a kelleténél, és képesek lennénk napokig nem szólni a másikhoz csak azért, mert huszadszor is elfelejtett kávét venni. Ilyenkor kérdezzük meg a hozzánk közel állókat, nekik mi a véleményük az esetről. Ők hosszú évek óta ismernek minket, sokat segíthetnek. Aztán vizsgáljuk felül, hogy mit érzünk a másik iránt éppen. Haragot? Sérttődöttséget? Félelmet? Bizonytalanságot? Ha valahol meg kell állnunk, és felülvizsgálni a kapcsolatot, gondoljuk végig: miért akarnánk megszakítani? És miért akarnánk folytatni?
Mert könnyen lehet, hogy az tényleg nem érdemli meg a szerelmet, aki gondolkodás nélkül megszakít egy fantasztikusan induló viszonyt csak azért, mert két külön országban élnek partnerével, vagy mert annak elviselhetetlenek a szülei, esetleg több év korkülönbség van kettőjük közt. Az a nő viszont tragikusan rossz döntést hozott, aki folytatja kapcsolatát a papíron remek pasival, akinek egyszer, "véletlenül", "hirtelen elborult állapotban" eljárt a keze, és lekent neki egy pofont. Ha a sárkány egy külső körülmény, akkor neki kell veselkedni legyőzni. Ha a partnerünk az, akkor jobb fölhúzni a nyúlcipőt!
