Minik-Tiszttartó Johanna a bátorságpróbák koronázatlan királynője!

Johanna izgalmas életútjáról, legnagyobb álmairól, valamint a család és a karrier összeegyeztetéséről mesélt nekünk.

Amikor belevágtál a modellkedésbe, még nem volt nagy hagyománya itthon ennek a munkának. Hogy kerültél ebbe a világba?

Film- és műsorgyártással foglalkozó családomnak köszönhetően kiskoromtól kezdve sokszor voltam a filmgyárban, különböző forgatási helyszíneken és filmes eseményeken. Viszonylag korán belecsöppentünk ebbe a világba a testvéreimmel, így később sem okozott gondot, ha valahol szerepelni kellett. A modellkarrierem hátterében pedig festőművész nagymamám áll: a divat szeretetét tőle örököltem – ő nyolcvanhét évesen, a mai napig úgy indul el otthonról, mintha egy divatlapból lépett volna ki. Annak idején a tudtom nélkül leszervezett egy találkozót Gáspár Bernadett-tel, az Image Model Management tulajdonosával, és bár én nem éreztem magam alkalmasnak erre a pályára, kisebb győzködéseknek és egy sikeres tesztfotózásnak köszönhetően mégis belevágtam. Később döbbentem csak rá, hogy milyen nagy dolog történt velem. Zöldfülűként tökéletesnek láttam magam körül a modelleket, és nem értettem, mit is keresek én itt. Álmomban sem gondoltam volna, hogy egy hónap múlva már Milánóban találom magam.

Hogy látod, mennyiben volt más modellnek lenni akkor, mint most?

Sokkal kevesebb modell volt, mint manapság, ezáltal családiasabb volt a légkör. Nem voltak okostelefonok, az internet is gyerekcipőben járt. Ha külföldön dolgoztunk, nem volt könnyű kommunikálni az itthoniakkal. Az ügynökökkel minden nap egy megbeszélt időpontban tudtunk csak beszélni. Mindig többen utaztunk, általában jött velünk egy tapasztaltabb modell, aki segített az eligazodásban, és az ügynökség is felügyelt ránk, így biztonságban éreztem magam. Mindemellett iskolába jártam Magyarországon, így nem maradtam ki az itthoni munkákból sem. Nagy megtiszteltetés és egyben hatalmas kihívás volt, hogy rengeteg magyar divattervező bemutatóján dolgozhattam. Ha bekerültél egy adott körbe, szinte minden nívós eseményen részt vehettél. Ide tartoztak a legjobb fotósok, stylistok, sminkesek és fodrászok is, mi pedig úgy éltünk, mint egy nagy család, máig tartó barátságok születtek belőle.

Hogy hatott ki a további életedre az, hogy már tizenévesen beutaztad a világot?

Rengeteg új barátot ismertem meg, és fegyelmezettségre, talpraesettségre nevelt az, hogy nem volt mellettem a családom. Sokszor volt honvágyam, és bár ez megszokható – főleg, ha pozitív irányba vezet az út –, időnként mentőalakulat nélkül kellett kimásznom a mocsárból. Sokszor éreztem azt, hogy nem bírom a tempót, bedarál a gépezet, nem tudok alvás és pihenés nélkül teljesíteni. De aztán mégis. Edződni kellett, egyre többet dolgoztam, épültek a referenciáim, és egyre több színvonalas munkát tudhattam magam mögött. Voltak kedvenc megrendelőim, akiket nagyon szeretek, akikkel nyolc-tíz éven át dolgoztunk és utaztunk együtt, ha a fotózáshoz erre szükség volt.

A férjedet is a divat világában ismerted meg.

Pontosan emlékszem, hogy egy Hugo Boss-divatbemutatón dolgoztunk először együtt Gézával, tizenegy évvel ezelőtt. Az első perctől szimpatizáltunk, a sors pedig úgy osztotta a lapokat, hogy állandóan egymásba botlottunk. Nagyon jó barátság vette kezdetét, amiből szerelem és nem sokkal azután házasság lett. Szinte alig ismertük egymást, de mindketten tudtuk, hogy összeköt bennünket valami láthatatlan szál, ami napról napra egyre szorosabb. Azóta született két csodálatos gyerekünk, Benedek kilenc és fél éves, Babett pedig nemsokára betölti a nyolcat. Gézával nagyon harmonikus a kapcsolatunk, tökéletesen kiegészítjük egymást. Mindenben kikérjük egymás véleményét, közösen hozzuk meg a döntéseket, együtt egyengetjük a gyerekek útját és a vállalkozásainkat is.

Amikor megszületett a kisfiad, új irányt vett az életed. Milyen ötletek, vágyak vezéreltek, amikor magad mögött hagytad a modellszakmát?

Benedek születése előtt már jó pár éve a háttérben dolgoztam, de akkor is éjjel-nappal a munka körül forgott az életem. Amikor édesanya lettem, éreztem, hogy minden percet a kisfiammal és a családommal szeretnék tölteni – ez Babett érkezésével csak még tovább erősödött. Amikor közeledett az óvoda gondolata, rengeteget őrlődtem, hogy mit kellene csinálnom, ami összeegyeztethető az akkori életünkkel. Ekkor jött egy saját vállalkozás gondolata, ahol a magam ura lehettem, és a gyerekek köré építhettem a munkámat. Mindenképpen a szépségiparban szerettem volna maradni, így továbbképzések sorozata után beindítottam saját kéz- és lábkozmetikai vállalkozásomat, amit nagyon szeretek. Beváltotta a hozzáfűzött reményeimet.

Rengeteg területen kipróbáltad magad az évek folyamán! Ezek a látszólag teljesen különböző tevékenységek hogyan illeszkednek mégis a személyiségedhez?

Szerintem bármibe is kezd az ember, az a lényeg, hogy azt szívvel-lélekkel tegye.

Szeretek új dolgokat kipróbálni, igénylem a változatosságot.

Akkor találjuk meg a nekünk legmegfelelőbb utat, ha át merjük lépni a határainkat, szembe merünk menni a megszokottal, ha merünk nyitni az ismeretlen felé. Gyakorta hallom a kérdést, hogy a „Biztosat a bizonytalanért? Kizárt!” Pedig lehet, hogy valaki élete lehetőségét szalasztja el amiatt, mert nem veti el azt a magot, amiből almafa is nőhetne.

Említetted, milyen fontos volt számodra, hogy minél több időt tölthess a gyerekeiddel. Hogyan illeszthető egymás mellé a tervekkel teli, folyton aktív nő és a családanya karaktere?

Nem könnyű összeegyeztetni a család körüli teendőket és a munkát, de szerintem ezzel az érzéssel nem vagyok egyedül. Minden család életében van egy átláthatatlan rész, egy megfoghatatlan munka, amit leginkább a nők értenek. A férjem nagyon sokat segít, arányosan osztjuk el a feladatokat, de sajnos így is rám marad a munka oroszlánrésze, azaz, ahogyan nincs vacsora bevásárlás és főzés nélkül, nincs tiszta ruha sem mosás és vasalás nélkül. Sokszor megterhelő a háttérfeltételek megteremtése. Még mindig azon dolgozom, hogy egyszer egyensúlyba kerüljön a munka és a magánélet.

Tavaly teljesült az egyik legnagyobb álmod, és a férjeddel közösen pékséget nyitottatok Kenyérke néven. Honnan jött az ötlet?

Ez a történet hosszú időre nyúlik vissza. Utazásaim során beleszerettem a mini olasz kávézókba, ahol reggelente frissen őrölt kávéból készül a kapucsínó, és sült panini illata terjeng a levegőben. Ugyanezt éreztem, amikor Franciaországban hosszabb ideig egy pékség fölött laktam. Az a boulangerie maga volt a csoda! Példaértékű volt a dolgozók kedvessége és figyelmessége, reggelente nagy mosollyal és forró kávéval várták a vendégeket, akiket már névről ismertek. Éveken át kutattuk a férjemmel a környékünkön a kiadó boltokat, de mindhiába, mire egy ismerősön keresztül végre megtaláltuk a megfelelő üzlethelyiséget. A LoftIndustries egy csodás vintage bútort készített nekünk, majd az AC design fali- és padlóburkolata tökéletesítette az összképet. Istenien néz ki, ezért említem. Mivel az üzlet nagyon pici, és minimális sütésre van lehetőségünk, kitaláltuk, hogy elhozzuk a város legjobb sütödéinek a termékeit. Nagyon fontos számunkra, hogy csak magas minőségű, adalékmentes és egészséges termékeket forgalmazzunk, továbbá segítsük a hazai termelők fennmaradását a piacon. A péktermékeken kívül számos kistermelői kincset lelhet az, aki ellátogat a Kenyérkébe.

Milyen terveid vannak a következő évekre nézve?

Nem akarok túl sokat elárulni, de egy biztos a jövőt illetően: szeretnék mindent kitanulni a kenyerek és péktermékek előállításával, sütésével kapcsolatban, mert a további terveimhez mindez elengedhetetlen. Hamarosan látni fogjátok!

A cikk eredetileg a GLAMOUR 2022-es márciusi számában jelent meg.

Szöveg: Takács Dalma

Fotó: Panamyphoto

Smink és haj: Nyírő Fruzsina