Minek ágyba bújni?

"Velem alszol?" Ez a kérdés tíz éve még egyértelműen egy eufemisztikus kifejezés volt arra, hogy szívesen szexelnénk az illetővel az éjszaka. Ezzel szemben manapság az "együtt aludtunk tegnap" kifejezés leginkább azt jelenti, hogy egy ágyban, egymást átölelve persze, ám vélhetően talpig felöltözve aludtuk az igazak álmát.

Ráadásul a mai fiatal felnőttek fittyet hányva a konvenciókra, sokszor egy alkalmas ismeretségeket követően belevágnak az ottalvásba. Csak úgy ukmukkfukk. Épp csak előző este gabalyodtak egymásba valami szórakozóhelyen, másnap reggel pedig már együtt rántottáznak és tejeskávéznak, miután összebújva aludtak. Persze a vasárnap délelőtt jeges józanságában már némileg kínos érzés ott üldögélni valakivel, akinek a vezetéknevét sem tudjuk, pedig előző éjjel szerelmesek módjára kuckóztunk be vele a kanapéra, hogy egymás buksiját simogatva belealudjunk egy tévésorozatba. Pont mint az évek óta összeszokott szerelmes párok!

Egyre több ismerősöm van túl ilyen érzelmi egyéjszakás kalandon úgy, hogy végül nemhogy az első csókig, de még egy szó szerinti első randiig sem jut el az illetővel. De mi ennek az oka? Néhány a témában jártas barátnőm szerint a nemi élet hiányát egy idő után már nagyon könnyen földolgozta facérként, ám a vágy, hogy egy reggel egy hatalmas férfimellkason ébredhessen, illetve esténként szorongathassa egy jóképű pasi kezét a moziban, csak erősödött a hónapok múlásával.

Férfi barátaim pedig szintén bevallják: olykor ha csak egy fél nap erejéig is, de jó érzés legalább eljátszani, hogy van csajunk, akinek csókot lehelhetünk a homlokára reggelente, aki főz egy kávét, és akivel megnézhetünk néhány vicces youtube-videót, mielőtt aludni térünk. Hát igen, az ölelésre, bújásra, a férfi, illetve a női energiákra szükségünk van, főleg az ilyen kegyetlen hideg teleken. A baj akkor van, amikor valaki tudatosan vagy tudatalatt úgy dönt: nem áll meg egy éjszakánál, hanem hetekig, hónapokig "eljátssza" ezt a mély intimitást valakivel. Úgy, hogy egy egészséges kapcsolathoz szükséges alapvető dolgok hiányoznak.

Egy férfi ismerősöm nemrég esett túl egy meglehetősen csúnya szakításon. 35 éves létére ugyanis két hónapig "járt" egy 20 éves lánnyal, akivel nemhogy semmi közös nem volt bennük, de barátom részéről a kémia sem működött. Hogy miért tartott akkor ennyi ideig? Barátom szerint a lány kedves volt, melegszívű, és olyan jó volt a karjaiban megpihenni egy-egy túlórával töltött nap után, hogy egyre csak húzta az időt, míg végül ráhagyta a csajra, higgye csak azt, hogy ők egy párkapcsolatban vannak. Sőt! Bár folyton érezte, hogy szívesebben simogatja a hölgy haját, minthogy benyúljon a blúzába, néhanapján még önmagával is el akarta hitetni, hogy menni fog a dolog, s idővel csak beleszeret. Persze, nem így lett. Úgy lett, hogy beleszeretett valaki másba. A 20 éves "ex" joggal kapott hisztériás rohamot a hír hallatán, és valószínűleg azt hajtogatja, hogy nem érti az egészet: hiszen egyértelmű volt, hogy a pasasnak nem csak a szexre kellett. Bezony! Van olyan, hogy valakinek "csak" a bújásra, kuckózásra, mozizásra kellünk. De ez akkor is "csak". Pontosan tudjuk, milyen az, amikor valakibe szerelmesek vagyunk, de legalábbis nagyon vonzódunk hozzá, és el tudunk vele képzelni egy közös jövőt. Ha valakivel ezt egyértelműen nem látjuk, akkor azt mihamarabb közöljük is az illetővel, mielőtt még elhitetjük vele, hogy a legjobb úton haladunk a boldog szerelem felé. Persze rizikós, hiszen lehet, hogy faképnél hagy minket, és többet nem pihenhetjük ki ölében az élet fáradalmait, de ilyenkor gondoljunk arra, hogy a tisztességesség is elönthet euforikus érzésekkel, vagy legalább helyezkedjünk bele a másik helyzetébe, és képzeljük el, mi lenne, ha velünk csinálná ezt valaki.Meg aztán ki tudja: lehet, hogy találunk valakit, akinek ugyanerre van épp szüksége: kötöttségektől mentes, zsigeri összebújásra.