Mindent megtalálsz a tökéletes nyárhoz a Balatonon, van hozzá egy szuper térkép is

2020. július 25.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A mostani nyár sokaknak bizonyára a belföldi utazások jegyében telik majd, amihez remek segítség lesz a július közepén megjelent Balatoni Gasztrotérkép legfrissebb kiadása. Az immár fél évtizede megjelenő, a Balatont és vonzáskörzetét elsőként bemutató Gasztrotérkép a klasszikusok mellett ezúttal is is bővült újdonságokkal, és a már megszokott módon applikáció formájában is elérhető. A nyár folyamán indul a "Green Balaton" kampány is, melynek jegyében 68 facsemetét ültetnek a készítők, és szeretnék felhívni a figyelmet a környezettudatosságra és fenntartható szemlélet fontosságára.

50 ezer példányban, összesen 68 vendéglátóhely részvételével jelent meg az idei kiadvány, a vírushelyzet miatt a megszokottnál egy hónappal később. A Balatoni Gasztrotérkép Applikáció idén is ingyenesen érhető el, így egy kattintással megtudhatjuk, hol vannak a hozzánk legközelebbi gasztrocélpontok.

Nagyon boldog vagyok, hogy végül az idei évben is megvalósulhatott a Balatoni Gasztrotérkép, hiszen sokáig bizonytalanság volt a vírushelyzet miatt. Most viszont úgy tűnik, hogy a szokásosnál is nagyobb segítség lehet az emberek számára akár a print térkép, akár az applikációnk használata, hiszen a legtöbben most belföldön utaznak majd. Igyekszünk továbbra is folyamatosan új ötletekkel segíteni közönségünket, akik most már több, mint 5 éve töretlen lelkesedéssel követik a munkánkat. Az idei Green Balaton kampányunk jegyében minden Balatoni Gasztrotérképen szereplő helynek - összesen 68 - ültetünk egy saját facsemetét a Plant a Tree Cocktail csapatának a közreműködésével, ezzel is szeretnénk felhívni a figyelmet a fenntartható szemlélet és a környezettudatosság fontosságára. – emeli ki a Balatoni Gasztrotérkép alapítója, Szauer Judit gasztro-kommunikációs szakember.

Utazz itthon: Fedezd fel a Turai Kastély csodáit

Utazz itthon: Fedezd fel a Turai Kastély csodáit

A tavalyi sikeres együttműködést követően ebben az évben is a Volvo Autó Hungária támogatja a Balatoni Gasztrotérképet, a "Kalandok Újratöltve – Az első utad hova vezet?" videósorozat július végén indul majd a közösségi médiában. "Számunkra nagyon fontos a biztonság, a természet, és a környezetünk védelme is. Az Első utad hova vezet? sorozattal ezeket az értékeket szeretnénk hangsúlyozni és megmutatni az embereknek, hogy érdemes elindulni, és felfedezni a legszebb tájakat" – emeli ki Sztárcsevity Andrea, a Volvo Autó Hungária marketing igazgatója.

A Balatoni Gasztrotérkép applikáció ingyenesen letölthető, a kiadvány pdf formátumban is bárki számára elérhető a www.gasztroterkepek.hu weboldalról, a papír alapú térkép pedig továbbra is ingyenes, kétnyelvű (magyar és angol) és július közepétől megtalálható többszáz kiemelt balatoni és fővárosi turisztikai ponton a Funzine Distribution közreműködésével, valamint a Gasztrotérképen szereplő 68 partnernél is.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

glamour plusz ikon Az offline tervezés és naplózás tizenkét legnagyobb előnye - Változtasd meg az életedet a BuJóval!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Stresszelsz és fáj a fejed az ünnepi hajrában? 3 tipp, amit érdemes megfogadnod (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Must have téli kiegészítők, amiket imádni fogsz, mert szuperül kombinálhatók (x)

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)

Ez az app megmutatja, melyik a tökéletes alapozó árnyalatod (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)

Kíváncsi vagy, melyik smink look illik hozzád a legjobban? Mutatjuk (x)