Minden 5. nőt bántalmazzák Magyarországon - Ne titkold el!
Félelem és rettegés a saját otthonunkban? Sokunknak talán távolinak tűnhet a párkapcsolati erőszak fogalma, ám sajnos mégsem az; egy nemrégiben készült felmérés alapján minden 5. nő kerül élete során olyan viszonyba, ahol bántalmazzák. A NaNe (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület) egyik munkatársával, Horváth Évával beszélgettünk a problémáról, és annak lehetséges megoldásairól.
Ezeket láttad már?
Mit értünk pontosan párkapcsolati erőszak alatt?
Megkülönböztetünk rosszul működő, jól működő és bántalmazó párkapcsolatokat. Ha egy kapcsolatban sok a veszekedés, az még nem feltétlenül bántalmazó, azonban ha az egyik fél módszeresen és rendszeresen elnyomja a másikat, uralkodni akar felette, akkor az utóbbival van dolgunk. Ez többféle módon is megtörténhet, lehet szó testi-, lelki-, szexuális-, sőt gazdasági-, és társadalmi erőszakról is. A lényeg az, hogy az egyik fél kontrollál, és elveszi a másik önbizalmát, megpróbálja magától függővé tenni őt. És ez mindig egyoldalú. A statisztikák azt igazolják, hogy szinte mindig férfiak az elkövetők és nők az áldozatok; a fiúk az erőszak jóval keményebb formáit is elfogadhatónak tartják, míg ha egy lány próbál kontrollt gyakorolni, őt hisztisnek bélyegezik meg. Például egy felmérés szerint a fiúk majdnem 18%-a tartja elfogadhatónak, hogy szexuális téren nyomást gyakoroljon a partnerére, míg a lányoknak csak a 2%-a. A két nem máshogy is éli ezt meg. Szerintem ez ahhoz kötődik, ahogy a társadalmunk a férfi-női szerepekről gondolkozik. A férfi az, aki domináns, határozott, döntést hoz, érvényesíti az akaratát, és ha ezt a partnerével szemben csinálja, az sem tűnik olyan abnormálisnak.
Milyen jelekből jöhetünk rá, hogy egy bántalmazó párkapcsolatban vagyunk?
A korai figyelmeztető jelek egy része romantikusnak tűnhet elsőre. Ide tartozik a féltékenység, a korai elköteleződés – tehát az első randi után már feleségül akar venni valaki -, vagy ha mindig tudni akarja a másik, hol vagy éppen. Persze a kapcsolatok elején normális a ragaszkodás, a különbséget a saját érzéseinkből szűrhetjük le. Ha azt érzi valaki ilyenkor, hogy "végre, újra beszélhetek vele" akkor nincs gond, de ha ez összeszorítja a gyomrod, és úgy érzed, nem lehetsz őszinte, érdemes elgondolkozni. Ez már arról szólhat, hogy kontrollálni akar a másik. Szintén figyelmeztető jel lehet, ha valaki nagyon ragaszkodik a hagyományos nemi szerepekhez; végtelenül lovagias, virágot vesz, a tenyerén hordoz, kiszolgál. A bántalmazóknak nagyon nehezen megy a partnerség, és az efféle viszonyok sem egyenlőségen alapulnak. Van egy jellemző dinamikája az elnyomó kapcsolatoknak; egy-egy erőszak kitörés után hirtelen mézes-mázasra vált a bántalmazó, mert el szeretné kerülni, hogy a másik kilépjen, majd ha minden "helyreállt", kezdődik az egész elölről. Ami fontos, hogy akkor beszélünk bántalmazó emberről, ha ezek a jelek együtt fordulnak elő, nyilván egy romantikus rózsacsokor önmagában nem jelent semmi rosszat. Ami a testi erőszakot illeti; ez a kapcsolat későbbi fázisában jön, amikor már elég nagy biztonságban érzi magát a bántalmazó, nem kell a szakítás következményével számolnia. Ez általában nem konkrét ütéssel kezdődik, hanem például fenyegetőzéssel, lökdöséssel, karszorítással. Szintén idetartozik, ha az illető tárgyakat vág a földhöz, vagy a falba üt a partnere feje mellett. A szexuális erőszak is apró lépésekkel indul; nem kérdés, te akarsz-e szexelni vagy sem, a másik fél dönt róla. Sajnos ilyen esetekben egyre súlyosbodik az erőszak, és ez viszonylag előre jelezhető.
Mit lehet tenni, ha felismeri valaki ezeket a jeleket?
Minél előbb meg kell próbálni szabadulni. Ez persze nagyon nehéz és veszélyes is sokszor. Sajnos a tapasztalatok alapján a kommunikáció a legtöbb ilyen esetben nem segít, lépni kell. Pár éve készült egy felmérés, ami szerint minden 5. nő kerül élete során olyan kapcsolatba, ahol testi erőszak is éri. Egy másik felmérés szerint jelenleg körülbelül 220 ezer nő él olyan kapcsolatban Magyarországon, ahol a partnere bántja.
Mit tehetnek azok a nők, akik nem mernek segítséghez fordulni, mert félnek a párjuktól?
Ez egy nagyon nehéz helyzet, mivel egy bántalmazó kapcsolatnak az a legveszélyesebb szakasza, amikor az áldozat kilép belőle. A statisztikák és a mi kutatásaink is azt igazolják, hogy ekkor történik a legtöbb gyilkosság, mert nem fogadja el a szakítást a bántalmazó fél. Az ilyen kilépéseket érdemes nagyon gondosan előre megtervezni, felméri a veszélyt, kidolgozni egy stratégiát rá. Sajnos nem túl jók az eszközök, nincs erre egy jó állami rendszer, professzionális megoldások. Hogy mit tudunk tanácsolni, az nagyon egyéni, sok tényezőn múlik – van-e gyerek, kié a lakás, milyenek az anyagi viszonyok, hova tud menni az illető. Amit sosem tanácsolunk az az, hogy mondja meg az illetőnek, hogy elhagyja őt.
Hogyan tud a NaNe segíteni ezekben a helyzetekben?
Átbeszéljük az illető helyzetét és lehetőséget, megpróbáljuk megérteni, mit érez, mit szeretne. Erkölcsi állásfoglalásokat teszünk, felhívjuk a figyelmét rá, hogy mindenkinek joga van a biztonsághoz. Mi ismerjük a mozgósítható szervezeteket, az illető pedig a párját és a saját helyzetét, így kooperálva pedig könnyebben megtalálhatjuk a legjobb lehetőséget. Sokaknak felnyitja a szemét, ha elmondjuk nekik a bántalmazás dinamikáját, és megértik, miért kedveskedik a párjuk egy agresszív kitörés után. Azon is múlik még, hogy hol tart a hívónk, milyen szükségleteik vannak. Emellett a rendőrségnél lehet feljelentést tenni, és ők tudnak távoltartásit elrendelni, vagy lehet a családsegítő szervezeteket is értesíteni. Sajnos nincsenek erre jó protokollok, és a rendőrség sem bizonyul túl együttműködőnek és hatékonynak az ilyen esetekben.
Mit tehetünk, ha a környezetünkben tapasztalunk ilyesmit?
Az ember ilyenkor hajlamos arra, hogy megpróbálja rávenni a barátját/barátnőjét valamire, ami szerinte helyes. "Tegyél feljelentést, hagyd ott" - ezek általában rossz hatással vannak az áldozatra, mert azt éreztetik vele, hogy megint rosszul csinál valamit. Persze a tanácsadót jó szándék vezéreli, de így még egyszer le lesz hülyézve az az ember, akit amúgy is sok bántás ér. A legjobb, amit tehetünk, hogy meghallgatjuk, de nem kezdünk rögtön tanácsokat osztani, biztosítjuk a támogatásunkról, erkölcsileg állást foglalunk. Ez azt is jelenti, hogy nem a bántalmazót kezdjük el szidni személy szerint, hanem arra hívjuk fel a barátunk figyelmét, hogy joga van a biztonsághoz. Nagyon fontos az információátadás, ha a bántalmazott tudatosan átlátja a helyzet dinamikáját.
Mesélj a Szívdobbanás projektről!
A Szívdobbanás a Beszélj velem! projekt utódjának tekinthető. A Beszélj velem! olyan fiataloknak szólt, akik családon belüli erőszakot tapasztalnak, és ennek a feldolgozásában, megértésében próbáltunk segíteni. Ennek kapcsán fogalmazódott meg az igény, hogy tovább terjesszük ezt a dolgot idősebb gyerekekre, akiknek már saját szerelmi életük is van. Azt tapasztaljuk, hogy érdekli a dolog a fiatalokat, viszont kevés, és sokszor téves információjuk van arról, mi elfogadható egy párkapcsolatban. Ez a gondolat hívta életre a Szívdobbanás projektet, ami elsősorban olyan fiataloknak szól, akik az első komoly kapcsolatukban vannak még. Ők is lehetnek érintettek, sajnos a meggyilkolt nők között is vannak 18 év körüliek. A foglalkozásokon a korai figyelmeztető jelekről beszélünk, definiáljuk az erőszakot, és tanácsokat adunk, hogyan segíthetnek magukon és egymáson veszélyes helyzetekben. Ez a program körülbelül 5-6 éve működik, és rendszeresen tartunk foglalkozásokat iskolákban is.
A NaNe Egyesületet itt támogathatod: http://nane.hu/
A cél, hogy a kesztyűs szakma újra felkerüljön az oktatási térképre - beszélgetés Hornicz Bernadettel, a Pécsi Kesztyű tulajdonosával