Milyen a gondolkodásod, mennyire vagy kreatív?

A gyerekkor a szocializációról szól, arról, hogy megtanuljunk beilleszkedni a társadalomba, megtanuljuk a szabályokat, megimserjük a közösség kereteit, hogy aztán annak teljes értékű tagjává válhassunk. Mindez hasznos, hisz ez alapján értelmezed később a világot, eszerint rendszerezel minden élményt, amit átélsz az életed során. Ugyanakkor ennek a másik oldala, hogy egy idő után ezek a keretek túl merevvé válnak. Olyan ez, mint amikor egy réten átvágsz. Még ha a legrövidebb utat is keresed, akkor is indulhatsz bármerre, mindenhol ugyanazzal az érintetlen növényzettel találkozol. De ahogy egyre gyakrabban mész keresztül a réten, egy idő után ki lesz taposva az út. Ekkor már nem gondolkodsz azon, hogy másfele menj, hisz azt ismered, ott tudod, hogy mi történik, biztonságban vagy.

Valójában az egész világ ilyen: biztonságos, kiszámítható. Mindig tudod, hogy nagyjából mi történhet egy adott helyzetben. Vezetés közben például tudod, hogy bármikor válthat a lámpa, előbukkanhat egy gyalogos a semmiből, belekerülhetsz dugóba, történhet baleset, kifuthat egy gyerek az útra. De kétlem, hogy számítanál arra, hogy a kereszteződésben landol előtted egy repülő csészealj. Nyilván ennek a lehetősége jóval kisebb, mint annak, hogy pirosra vált a lámpa, de tulajdonképpen miért ne történhetne meg? Csupán azért nem jut eszedbe, mert nem gondolkodsz a saját kereteiden kívül.

Egy bizonyos határig ez jó, hiszen, ha minden helyzetben számítanánk mindenre, arra is, aminek a valószínűsége az ezred százalék alatt van, akkor feltehetőleg megőrülnénk, agyunk nem bírná feldolgozni azt az információmennyiséget. A másik véglet viszont, amikor fekete-fehérben gondolkodunk csak, annyira erősek lesznek a keretek, hogy végtelenül egyszerűnek látunk mindent. Ékes példája ennek, amikor valakit két mondatnyi információ alapján lehülyézünk. Vagy például ide sorolhatjuk a sztereotípiákat is, amiből mindenkinek van bőven. De az is elég, ha elolvasod a különböző fórumok kommentjeit.

Ez annyira beszűkít, hogy elvész a kreativitás, elvész az elme rugalmassága, nyitottsága. Mindez pedig összefügg még a jövedelmünkkel is, ugyanis bizonyított, hogy a kreatív emberek produktívabbak, könnyebben alkalmazkodnak új helyzetekhez, kíváncsisággal fordulnak ezek felé, és mivel egészen extrém gondolatokra is képesek, hamarabb találnak remek megoldásokat a különböző problémákra, mint a merev keretekkel rendelkezők. Utóbbinak szélsőséges példája a depresszió. A depressziós ember produktivitása pontosan a nullával egyenlő, sőt a gazdaság szempontjából nézve mínuszt okoz, hisz azon túl, hogy dolgozni képtelen, a társadalomnak még el is kell őt tartani, fizetni kell a gyógyulását. Szóval kreatívnak lenni és arra törekedni, hogy nyitottak legyünk, mindenkinek megérné. Persze ez nem csupán egy döntés kérdése, ezen rengeteget kell dolgozni, hisz a kitaposott ösvényre önkéntelenül is visszatérünk, mert a többi terület minden színe és izgalma mellett olykor veszélyes, rémisztő, fájdalmas.

Ugyanakkor ilyen ösvényről való letérései mindenkinek vannak, amikor az élet rákényszerít, hogy más utat taposs ki. Ezeket a helyzeteket nevezzük krízisnek. Ilyenkor megrendül a világképünk, rájövünk arra, hogy az a tudat, amiben eddig éltünk, hibás. Így le kell rombolni egy részét vagy akár az egészet, és újra kell építeni, ami fáradtásgos, nehéz, olykor keserves, de a személyiség, a tudat, az élet így léphet magasabb szintre. Ilyen krízisbe kerülünk, ha valamit vagy valakit el kell engedni. Ez lehet halál, válás, anyagi veszteség, bármi.

Hogy milyen meglepő útja lehetne annak, hogy kikerüljünk a saját kereteink börtönéből nagyobb krízis nélkül, arról a következő bejegyzésben írok. Addig pedig itt egy videó, mely jól láttatja, milyen is az, amikor gyerekként még csodálatos fantáziával rendelkezünk. Remélem, meghozza a kedved, hogy te is változtass a szürkeségeden!