Miért akarunk tökéletesnek tűnni a közösségi médiában?

De hogyan kezdődik ez az egész folyamat? Miért akarunk mi is díva képeket posztolni magunkról, és tökéletesnek tűnni követőink előtt?

Arra, hogy hogyan kell viselkedni a social média különböző felületein, valójában nincsenek kimondott, konkrétan lefektetett szabályok. Mindenki egyedi módon használhatja ezeket, éppen ezért a szokás kezdni el felállítani annak a kereteit, hogy ki mit posztol, hogyan illik reagálni. Ezek lehet, hogy tudattalanul működő folyamatok, például, amikor mi is tökéletesnek akarunk látszani, igazából ezt a sémát követjük, azt gondoljuk, - mivel mi is ezt láttuk más felhasználóktól: aki így cselekszik, az sok pozitív megerősítést kap- hogy valami ilyen viselkedést várnak tőlünk.

Van ebben egy fajta önbecsapás? Abban, hogy néha mi is celebként viselkedünk saját social média profilunkon?

Igen, lehet ezt mondani, sokszor talán azt fejezzük ki ezzel akár nem tudatosan, hogy mi is szívesen válnánk népszerűvé, vagy esetleg olyan figyelmet szeretnénk kapni, mint a celebek. És persze mindemellett ez egy fajta trend is. Az is egy érdekes kérdés, hogy az az ember, aki tényleg csak tökéletes tartalmakat tesz ki magáról, mennyire tud megbirkózni azzal, hogy a valóságban értelemszerűen nem ilyen. Mennyire komfortos ez számára a személyes interakcióban? Az, hogy kifogásolhatatlan imidzset kell fenntartanunk magunkról, szorongató érzést vált ki belőlünk. Persze sosem lehet általánosítani, de jó kérdés, hogy mi lehet a látszat fenntartásának kényszere mögött. Ezt a fajta becsapást tapasztaltam már embereknél, hogy ugyan mindenki tudja, hogy ez csak az insta és nem valóság, mégis képesek egy-egy pillanatra elhinni, hogy ez a realitás.

Ezt a kettősséget hogyan lehet feloldani? Hiszen ahogy mondtad nagyon rossz, hogy sokan ezekkel a hamis példákkal akarunk versenyezni.

Picit vizsgáljuk meg, hogy biztos úgy van -e minden, mint ahogyan az instán látjuk. Képesek vagyunk pár kép alapján egy egész életet fantáziálni egy-egy profil mögé. Ez teljesen emberi dolog, azonban próbáljuk meg észrevenni, amikor épp ezt tesszük, és kérdezzük meg magunktól: biztos igaz mindez? Attól még, hogy vakinek csak a szuper nyaralós, szerelmes, kiskutyás képeit látjuk, érdemes feltenni a kérdést: Ezt miből gondolom? Előfordul, hogy valakinek a közösségi médián bemutatott élete teljesen más képet mutat, mint amilyen az igazából. Persze, ez nem azt jelenti, hogy teregessük ki magánéletünk minden kellemetlen mozzanatát, mindenkinek megvan a joga annyit és azt megosztani az életéből, amit szeretne.

Ennek van egy másik oldala is, ami nemrég jelent meg. Több influencer már a természetességet hangsúlyozza ki és próbálja elfogadhatóvá tenni.

Igen, ők próbálnak bepillantást engedni abba, hogy ők is emberek azzal, hogy megmutatják, hogy például „nézd, én is kócos vagyok amikor felkelek”. Lehetséges, hogy mi is ezt próbáljuk létrehozni, másolni, amikor valami ilyesmit csinálunk.

Tinédzserek generációnál mi a tapasztalatod?

Egyértelműen nagy nyomás nehezedik a tinédzserek vállára több szempontból, ha a social médiát vizsgáljuk. Szorongást válthat ki belőlük, hogy folyamatosan jelen kell lenniük a social média felületein, közzé kell tenniük lehetőleg vonzó tartalmat az életükről. Ezen kívül az is nyugtalanságot idézhet elő, hogy úgy érezhetik, hogy nem engedhetik meg azt, hogy esetleg nem tetsző tartalom kerüljön ki róluk.

Milyen hatással lehet ránk az, hogy ma már szinte bárki lehet instasztár vagy influenszer?

Itt kikerülhetetlen az érték fogalma, hiszen ebben a kontextusban fokmérője nagyon nincs annak, hogy ki szakértő bármilyen témában, bárki azzá avanzsálhatja magát, és ez magában hordozza az értékválság lehetőségét. A követőink hatására mi is azzá válhatunk? Ha igen, nyomást gyakorolhat ránk, hogy például esetleges háttértudás nélkül kell hozzáértő tartalmat gyártanunk. Másik szempontból van ennek egy törékenysége is ugyanúgy, mint az önértékelésnek, mivel leginkább visszajelzés alapú értékességről van szó. Likeokkal lehet, hogy folyamatos visszaigazolást kapunk arról, hogy jó az, amit csinálunk, de a belső alap, stabilitás, vagyis a reális énkép ehhez elképzelhető, hogy hiányzik. Kérdés, mindez miként hat arra, ha a külső megerősítés ettől függetlenül érkezik és miként akkor, ha hirtelen elmúlik.

Mikor indult el ez a folyamat? Régen is voltak influencerek?

A tinédzser korosztály számára mindig léteztek trendek. Voltak deszkások, rockerek és társaik, idomulni mindig lehetett valamilyen csoporthoz. Ideális esetben azonban van ennek egy keresési folyamata. Próbálgatjuk magunkat, hogy kik is vagyunk. Ma a social média világában fennáll annak a veszélye, hogy ha elkezdünk egy influencert másolni, nem feltétlen valósul meg a magunk figyelésének motívuma. Elképzelhető, hogy nem önmagunk keresése teljesül be az idomulás során, hanem szimplán a másolás, a tinédzserek identitásfejlődése szempontjából akadályozó lehet.

Többször reflektáltál az influencerek oldalára is. Ez lehet, hogy az ő szempontukból is nehéz?

Megint csak nem lehet általánosítani, de érdemes elgondolkozni azon, hogy milyen lehet ennyi mindent megosztani az életükből. Sok dologgal példát szeretnének mutatnak, kellemetlen vagy örömteli dolgokról beszélnek nekünk, de vajon ez milyen hatással van az a saját életük megélésére? Milyen lehet a folyamatos tartalomgyártás? Ha nem is mindig posztolni, de storykat gyártani például még a nyaralás alatt is. Akár ez is egyfajta függőséggé alakulhat és nem csak a hírességeknél, de az átlagemberek esetében is.

Szerző: Bán Lilianna