Mi bajod azzal, ha Miley Cyrus műpéniszt szopogat?

Ha nagyon le szeretnénk egyszerűsíteni, ezeknek az a szerepe, hogy csökkentsük velük a szorongásunkat. Ezek nem beteges dolgok, mindenki használja őket, habár az a legjobb, ha többet használunk váltogatva, ha túlságosan leragadunk egy mechanizmusnál, az már jelezhet patológiás működést, illetve azért vannak olyan énvédő mechanizmusok, amelyeket általában már köthetünk valamilyen nem megfelelő pszichés működéshez. A hasítás például kisgyermekeknél teljesen természetes, ám aggodalomra ad okot, ha egy felnőtt gyakran használja. Borderline személyiségzavarban például igen gyakori. Azt jelenti, hogy valaki saját vagy más tulajdonságait, viselkedését nem képes integrálni, nem tud valakire úgy tekinteni, hogy annak lehetnek egyszerre jó és rossz tulajdonságai is. Ha a barátnője megajándékozza, ő a legjobb ember a világon, de ha másnap fél órát késik a találkozóról, akkor gonosz dög. Ez persze kissé sarkított, de a hasítás lényege, hogy például egy személyt jónak vagy rossznak, feketének, vagy fehérnek látunk, nem tudjuk a kettőt egy nevezőre hozni. Ez a védekező mechanizmus ritkán jelenik meg mentálisan egészségeseknél. A projekció szintén egy alacsonyabb szintű elhárító mechanizmus, habár ez már nem patológiás, melynek lényege, hogy a saját elfogadhatatlan részünket kivetítjük egy másik emberbe. Nagyon gyakran például a megmagyarázhatatlan, ok nélküli, erőteljes féltékenykedés a partnerre jelezheti azt, hogy a féltékeny fél éppen saját, külső kapcsolatra irányuló vágyait nem képes tudatosan vállalni, így inkább kivetíti a másikra. Itt nagyon fontos megjegyezni, hogy a legtöbb elhárító mechanizmus tudattalan, hiszen pont az a lényege, hogy ne kelljen megélnünk a szorongást okozó érzést. Tehát mondjuk, a projekciónál véletlenül sem arról van szó, hogy tudom, hogy titkon szexuálisan vágyom a szomszédra, és ezért direkt a páromra leszek féltékeny – éppen arról van szó, hogy nem vagyok tisztában saját tudattalan késztetéseimmel, és őszintén rettegek attól, hogy a párom megcsal.

Hasonlóan éretlen elhárító mechanizmus a passzív-agresszió is, amelynek később egy teljes bejegyzést is szeretnék szentelni, ugyanis nagyon érdekes, szerintem már mindenki találkozott vele, mégis, amíg nem tudjuk, miről van szó, addig a passzív-agresszív emberek az őrületbe kergethetnek minket. Itt arról van szó, hogy valaki ellenséges vágyait nem tudja tudatosan megélni, ezért kerülő utakon hozza a másik tudomására, maga sem realizálva, hogy mit is tesz tulajdonképpen. Mondjuk, semmi kedve elmenni a fogorvoshoz, mert fél, ezért inkább elfelejti az időpontot. Vagy megígéri, hogy megjavít valamit a ház körül, de aztán halogatja hónapokig. Vagy boldogan beleegyezik abba, hogy elkíséri párját a munkahelyi partira, de aztán az utolsó pillanatban hirtelen, valamilyen mondvacsinált indokkal lemondja. A lényeg, hogy szemtől-szemben készségesnek mutatkozik, ám amikor az ígéretet be kellene tartani, ellenállása valahol felszínre kerül. Ezeknél érettebb elhárító mechanizmus például a szerintem mindenki által ismert áttolás, amikor a valakivel kapcsolatos tudattalan vágyainkat egy biztonságosabbnak ítélt célpontra toljuk át. Magyarán szólva, totál ki vagyunk akadva az igazságtalan főnökünk miatt, ezért otthon jól lehordjuk a párunkat valami ártatlan félreértés miatt. Valójában a főnök fejét szeretnénk leüvölteni, de azt nem tehetjük meg, ezért áttoljuk haragunkat szegény, vétlen partnerünkre.

Az érett elhárító mechanizmusok – az eddig felsoroltakkal ellentétben valódi és tartós - segítséget nyújthatnak a szorongás legyőzésében és a megküzdésben. Ilyen például a szublimáció, vagyis amikor az elfogadhatatlan késztetést egy elfogadhatóba fordítjuk át. Például agressziónkat sportolásba, nem kiélhető szexuális vágyunkat alkotásba. A humor is érett elhárító mechanizmus, melyet sikerrel és hosszú távon alkalmazhatunk. Tulajdonképpen ide tartozik az, hogy tudunk nevetni magunkon. Ráadásul a humor esetében az érzések nem is feltétlenül maradnak tudattalanok, mégis enyhíthető az ént fenyegető szorongás. Mondjuk, kicsit reménykedtél karácsonyra egy eljegyzésben, de mégsem kaptál gyűrűt, ám párod iránt érzett haragodat, és afelett érzett szorongásodat, hogy talán nem szeret eléggé, azzal a derűs viccel oldod fel, hogy azt mondod neki: ó, biztosan csak azért nem most jegyeztél el, mert a Bálint-napra tartogatod ezt a romantikus gesztust, ugye? Fontos, hogy a humorral feloldás nem egyenlő a tagadással, ami egy éretlen elhárító mechanizmus! Ha mondjuk párod a fent említett beszélgetés előtt jelezte, hogy nem biztos a kapcsolatotokban, netán fontolgatja a szakítást, akkor reakciód nem humor, hanem tagadás lenne. (Vagy szarkasztikus ugratás, de ez már más tészta).

Na, de hogy kerül ide Miley? Sokakból a bejegyzés elején említett fotók az én megítélésem szerint túlzott agressziót váltottak ki. Ennyire azért nem voltak azok felháborítóak, különösen a mai világban, amikor az internetről rendelhetünk vibrátort, és egy este hétkor leadott sorozatban is simán lehet a szexről beszélni, egyes, nem pornónak számító, filmek pedig teljesen explicit módon ábrázolnak szexuális aktusokat. A túl heves, a helyzethez nem feltétlenül illő reakciók gyakran a reakcióképzés nevű elhárító mechanizmus termékei. Ezt alkalmazzuk akkor, amikor fenyegető vágyainkat, ösztönkésztetéseinket azok totális ellentétébe fordítjuk át, csak azért, hogy ne kelljen tudomást vennünk róluk. Tipikus példa, hogy a szülő nem tudja eléggé szeretni a gyerekét, ezért elkényeztetni, mindent megenged és megvesz neki. Jelen esetben, ha valakiből Miley képei olyan mértékű felháborodást váltottak ki, hogy legszívesebben megverné szegény énekesnőt, esetleg hisztériás rohamot kapott, annak érdemes elgondolkodnia, hogy nem fojtja-e el túlságosan saját szexuális – netán szexuálisan kísérletező – hajlamait.