Mi az érzelmi házimunka? És miért a nők dolga ez is?
A cikk Az üvegplafon- Meddig tart a nők szabadsága blog szerzőjének cikke. A blog 2017-ben elnyerte a GLAMOUR Women of the Yearen Az év hősnői díjat, mert kitartóan beszélgetnek a nőkkel a problémáikról- ezáltal sokat tesznek azért, hogy a helyzetünk javuljon a társadalomban, és felismerjük a problémákat, keressük a megoldásokat.
Ezeket láttad már?
Még nagyrészt ismeretlen, ám szép lassan itthon is elterjedő fogalom az érzelmi házimunka. Elég jól megmagyarázza, hogy sokszor mi, nők miért is vagyunk olyan nagyon fáradtak.
Mikor először szembesültem az érzelmi munka kifejezéssel, és annak definíciójával, hirtelen megvilágosodtam. Tudjuk, hogy a nők rengeteg olyan munkát végeznek, amelyet a társadalom csak nagyon kevéssé, vagy egyáltalán nem honorál, hiszen úgy tekint ezekre a feladatokra, hogy azok eredendően nekünk lettek kitalálva.
Észre sem veszed és dolgozol
Ilyenek az alacsony fizetéssel járó női szakmák, melyeket állítólag természetünknél fogva végzünk, jellemzően az oktatásban, az egészségügyben vagy a szociális szférában. De ilyen a házimunka is, amelyet anyagi juttatás nélkül végzünk napról napra. Azt viszont csak nem rég tudtam meg az Üvegplafon blog egyik cikkéből, amelyet két pszichológus írt, Máriási Dóra és Vida Kata, hogy van a fizetetlen munkának egy harmadik formája is, amelyet – ne lepődjetek meg – szintén nők végeznek általában. Ezt hívják érzelmi házimunkának. Ez jelenti egyszer a családi logisztika irányítását: például nyaralások, családi karácsonyok, gyerekfelügyelet megszervezését, születésnapok észben tartását, rokonokkal való kapcsolattartást és a többit. Másrészt azt a befektetett időt és érzelmi energiát is jelenti, amelyet a másikra való odafigyelésre használunk, a másik lelkének ápolásával töltünk.
"Az érzelmi házimunka tehát egyrészt a kapcsolatok ápolására és fenntartására irányuló teendőkből áll (kapcsolati munka), másrészt a másik érzelmeinek visszatükrözését, visszajelzését, meghallgatását is jelenti (közvetlen érzelemkezelő munka)."
"Nem vagyunk genetikailag empatikusabbak"
Mikor Máriási Dórával beszélgettem egy kávézóban az Üvegplafon blogon megjelent cikkéről, azt erősítette meg bennem, amit már amúgy is gondoltam: ha kimondjuk és láthatóvá tesszük az érzelmi házimunka problémáját, sokkal könnyebb változtatni rajta. "Az egyik barátnőm férje nemcsak egyszer olvasta el a Vida Katával írt cikkünket az érzelmi házimunkáról, hanem többször is. Ez neki egy hatalmas felfedezés volt, hiszen korábban nem is gondolta, hogy ez létezik, azt meg pláne nem, hogy milyen megterhelő. Ezért elkezdte átalakítani a megszokásait, és ő is aktívan részt vett a párkapcsolati érzelmi munkában. Ez egy évvel ezelőtt volt, és kérdés, hogy még mindig tart-e vajon a lelkesedése, mindenesetre ez egy pozitív következménye a probléma tudatosításának." Máriási Dóra nem hisz abban, hogy a nők genetikailag empatikusabbak lennének, mint a férfiak, véleménye szerint születésünk pillanatától kezdve vannak a nők arra szoktatva, hogy figyeljenek mások érzéseire. "Volt egy olyan kísérlet, amelyben nyolc-tízhónapos kisbabákat hol fiú-, hol lányruhába öltöztettek nemüktől függetlenül. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogyan viszonyulnak hozzájuk a kísérletben résztvevő felnőttek, akik nem ismerték korábban a babákat, és akik a kicsik ruhája alapján döntötték el, milyen neműek. Az eredmény az volt, hogy teljesen más módon kerültek a babákkal interakcióba: más-más játékokat választottak ki, a lánynak öltöztetett gyerekekkel többet beszélgettek, a fiúnak öltöztetett gyerekekkel több mozgással kapcsolatos játékot játszottak. A kísérletből jól látszik, hogy egészen pici koruktól másképp viszonyulunk a két nemhez, és ez a különbség egész életünkben megmarad." Bár abban megegyeztünk Máriási Dórával, hogy az érzelmi intelligencia kicsi kortól való elsajátítása nagyon jó dolog, azt azért hozzátette, hogy vannak más tulajdonságok, amelyeket a nők ebben a szocializációs folyamatban nem sajátítanak el, és ez érzelmileg kiszolgáltatottá teszi őket.
"A határainkat például sokkal kevésbé tudjuk megvédeni, mint a férfiak, hajlamosabbak vagyunk belemenni olyan helyzetekbe, ahol kihasználnak minket, és emiatt sok esetben aránytalanul több érzelmi energiát fektetünk a kapcsolatunkba, mint a társunk."
"Szerencsére, engem egyáltalán nem idegesítenek ezek a dolgok"
Mikor azon gondolkodtam, hogy egy pszichológus mellett ki lehetne a legrelevánsabb megszólaló egy érzelmi házimunkáról szóló cikkben, akkor elképzeltem egy nőt, akinek férje, gyereke és munkája van, aki egyedül tervez meg mindent, aki körül minden tele van cetlikkel, listákkal, aki rengeteg energiát öl az egyes események aprólékos kitalálásába, aki mindent flottul, precízen, már-már maximalista módon old meg, és akihez bármikor lehet fordulni a lelki nyűgökkel, mert mindig szívesen meghallgat. Nem kellett sokat tűnődni ahhoz, hogy rájöjjek: az anyám lesz a legautentikusabb riportalany. Szakértőnknek, Moldován Andreának, Anyunak milliárd éve két munkahelye van: dolgozik egy irodában, mellette pedig otthon vállalkozást vezet. Általános iskolás testvéremnek, Fruzsinának most épp Halloween-bulit szervez, a születésnapján szabadulószobát csinál neki és a barátnőinek otthon. Ő tartja fejben a születésnapokat és a névnapokat, ő vesz ajándékot mindenkinek, ő gondolkozik arról, melyik középiskolába jelentkezzen Fruzsina, és ahogy ismerem, már valószínűleg azon is, melyik egyetemre járjon majd. Férje, Elek, Fruzsina apukája rengeteg munkája mellett abszolút kiveszi a részét a közös családi életből: nem lógja el a hétvégi családi programokat, és a házimunka is nagyjából egyenlő arányban oszlik meg kettőjük között, sőt, időnként Elek felé billen a mérleg ezen a téren. Az érzelmi házimunkát mégis kilencven százalékban anyu végzi. Anyutól azt kérdeztem, mi történne, ha azt mondanám neki, hogy jövő héten karácsony van. "Fejvesztett, lázas készülődésbe kezdenék – mondja ő -, a netet böngészném, hogy kinek, milyen ajándékot kellene venni, aztán rájönnék, hogy DIY ajándékokat is szeretnék csinálni, mert azok sokkal személyesebbek. A logisztikát, a szervezést, az egész háttérmunkát én szoktam intézni, Elek a technikai kivitelezésben szokott segíteni, például elfuvaroz a bevásárlóközpontba, ahol még nagyobb terhet tesz a vállamra azzal, hogy folyamatosan szekál. Ugyanez a helyzet a nyaralással, nekem kell az egészet kigondolni, sok segítséget nem kapok benne." A számlákat mindig anyu fizeti be, ha a tesóm kinő egy ruhát, azt ő veszi észre, és ő vesz neki helyette újat. Mikor azt kérdezem anyutól, volt-e Elek szülői értekezleten valaha, azt válaszolja: "egyszer, amikor dolgoztam, és sehogy se tudtam megoldani, hogy ott legyek, elment ő, majd hazajött, és közölte, soha többé nem fog elmenni, mert nagyon felidegesítették azokkal a dolgokkal, amiket a tanárok és a többi szülő mondtak. Szerencsére, engem egyáltalán nem idegesítenek ezek a dolgok" – teszi hozzá némi iróniával. Ezekben a helyzetekben persze sokszor nehéz eldönteni, hogy a nő akar-e kontrollálni minden családdal kapcsolatos feladatot, vagy a férfi magától nem akar részt vállalni ezekből. "Ez a tyúk vagy a tojás esete, nehéz eldönteni – mondja erre anyu -, mert ha Eleknek kellett volna ezeket a dolgokat mindig megoldani, akkor megoldotta volna őket. És az is biztos benne van ebben, hogy úgy érzem, hogy én tudok minden feladatot jól megcsinálni, és ezzel talán elveszem az önbizalmát. Mikor elkezdek szervezni egy nyaralást, akkor van a fejemben egy kép arról, hogy milyennek kellene lennie. Ha valaki megpróbálna ebbe beleszólni, az nagyon idegesítene." Bár a cikk elején azt állítottam, hogy az érzelmi házimunka fogalmának bevezetése nagyon fontos az egyensúly kialakításához, korántsem elégséges. Ehhez szükség van egy nyitott félre, aki szívesen változtat a párkapcsolaton belüli megszokásain, és új feladatokat vállal magára, hogy a másik életét megkönnyítse, és szükség van a másik félre is, aki hajlandó kiengedni a kezéből az irányítást, és lemond az ezzel járó privilégiumok egy részéről.
Szöveg: Puskás Panni
A cikk eredetileg a GLAMOUR magazin 2018. decemberi számában jelent meg.
