Mérő Vera kiállt Szabó Zsófi mellett: „A bántalmazás nem lehet kisszínes hír a pletykarovatban"

Történt, hogy pár napja dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus az RTL Reggeliben kérdezett vissza Szabó Zsófinak, aki arról érdeklődött, milyen férfiakat kell elkerülni a nyári ismerkedések során: „Zsófika, te semmiből sem tanulsz?” Az eset kapcsán valóban publikáltam egy rövid írást arról, miért elfogadhatatlan - különösen egy szakember részéről - azt implikálni, hogy a bántalmazás azért következik be, mert az áldozat nem tanul, majd megosztottam egy részletet a Lúg című regényemből, amiben Renner Erikát kínozza meg egy hasonló gondolkodású pszichológus szakértő. Végül posztoltam egy, az első bejegyzésemre érkezett hozzászólást, az Anyakivan blog szerzőjétől, Semjén Nórától, aki kifejtette, hogy miközben Szabó Zsófit ezerféleképpen hordta el mindenféle lúzernek a sajtó és a netes kommentelők a felbontott eljegyzése miatt, az senkinek sem tűnt fel, hogy ez nem lúzerség, hanem éppen ellenkezőleg: óriási lelkierő és bátorság.

Ezt a posztot Szabó Zsófi megosztotta annyival, hogy nem kommentálja, de megköszöni. No, ebből lett a teljes bulvárt bejáró, döbbenetesen kattintásvadász cikkcunami. Az szinte mellékes, hogy hiába az idézőjelek és a forrás megjelölése, Semjén „Anyakivan” Nóra szövegét minden további nélkül nekem tulajdonította kivétel nélkül mindenki, gondolom, egyszerűbb volt így, meg nyilván drámaibban hangzik, hogy a jogvédő tett pontot a „botrány” végére, így többen kattintanak. Az igazán nagy probléma ugyanis nem az általános slendriánság, hanem az, ami mindebből következik. Hogy hiába a hónapok óta ismert, a napnál világosabb abúzus, Szabó Zsófi a bulvársajtó szerint most „bevallotta” a bántalmazó kapcsolatot. (Eleve, mi az, hogy az áldozat bevallja, hogy bántalmazták? Bevallani azt szokás, amit vét az ember.) Tehát az, amit eddig tudtunk, nem volt kellőképp egyértelmű, Szabó pedig eddig titkolózott, de már nem. Na ez a baj. Ami még nagyobb baj: ez a kapcsolati erőszak bagatellizálása, és ez sajnos rendszerszintű probléma. Lássuk, miért.

Az mostanra remélem nem kérdés, hogy én ugyan nem lepleztem le semmiféle bántalmazást, legfeljebb kimondtam a nyilvánvalót. Tusupról tudjuk, hogy azért hagyták el, mert őrjöngve dühöngött, majd bezárta Szabót egy szobába, hogy a nő ne tudja elhagyni a lakást. Ez testvérek között is kapcsolati erőszak, valamint jócskán kimeríti a személyi szabadság megsértése tényállást. Vagyis alsó hangon két, börtönnel büntethető bűncselekmény is megvalósult. (Részben ugyanezért ítélték letöltendőre Damu Rolandot, na de rá még visszatérek.) Nem én rántottam le a leplet a bántalmazás tényéről, ott volt az orrunk előtt mindvégig. Szabó sem „bevallotta” ezt a posztom megosztásával, csupán megköszönte, hogy végre ez az aspektus - véleményem szerint valójában az egyetlen helyes aspektus - is figyelmet kapott. Tragikus a honi bulvár megközelítése, ha párkapcsolati erőszak a téma, na de nézzük a nagyobb képet, miért van az, hogy 2022-ben még itt tartunk?

Számok és amit látunk belőlük

A témával csak érintőlegesen foglalkozók körében is közhely, hogy minden ötödik nő szenvedett már el verbális vagy fizikai bántalmazást a korábbi vagy jelenlegi partnerétől. Ez alól a hírességek sem képeznek kivételt, nem speciális, védett csoport az övék, a körükben feltehetően éppoly gyakori az abúzus, mint a tanárok vagy a takarítók, vidékiek és városiak, fiatalok és idősek körében. Az erőszaknak nincs társadalmi státusa, sem egyéb, tipizálható jellemzője, már túl azon, hogy mindig az elkövető döntése és eképpen felelőssége is. Azonban az, ha egy hírességről derül ki, hogy bántalmazták, bír némi extra jelentéstartalommal.

Mert ha Híres Hannát bántalmazzák, arca lesz az áldozatnak, aki amúgy legfeljebb egy monogram szintjén szerepel a hírekben. Ha Híres Hanna megítélése pozitív, több együttérzést fog kapni, ha azonban valamiért nem kedvelik, - lásd: Palácsik - Vajna Tímea esetét -, olyan áldozathibáztatás zúdul rá, hogy csak pislogni fog. Hiába bátor és hősies, amiért a nyilvánosság előtt elmondta, mit tett vele az, akiben megbízott, akinek óvnia és szeretnie kellett volna. Bármelyik változatról legyen szó, az ilyesmi mindig túlmutat az adott történeten, a hatása pedig messze nem csak Híres Hannát fogja érinteni.

Az, ahogyan a jobban vagy kevésbé közkedvelt hírességekről ír a sajtó, (na, erre jó példa a valószínűleg kölcsönösen bántalmazó kapcsolatban érintett, istenített Johnny Depp és a sajtóban csak ágybaszaró aranyásóként aposztrofált Amber Heard), egyfajta iránymutatás a hozzászólóknak arra nézve, hogy mit engedhetnek meg maguknak. Azoknak a hozzászólóknak, akiknek eszébe sem jut, hogy amikor leírják, hogy megérdemelte, meg minek ment oda, esetleg nyilván kiprovokálta, nem kapott eleget és a többi, azt jó eséllyel nem a címzett, hanem “csak” az a rengeteg érintett fogja elolvasni, akik ezután pont abban erősödnek meg, hogy nem szabad megszólalni. (Ráadásul, ha mégis megteszik, rögvest jön a miért csak most?)

Az erőszak túlélőiről és magáról az erőszakról való beszédmód nagyon nagy részben a sajtó munkatársainak felelőssége. És itt külön kiemelném azokat, akik például interjút készítenek az érintettekkel. Akik egyébként általában maguk is ismert és mérvadó személyiségek.

Képmutatók cselszövése

Pár éve nagy port kavart a hír, hogy Demcsák Zsuzsa elmenekült a nőverő, őt súlyosan bántalmazó férjétől, aki olykor a gyerekeik előtt is megverte őt, ezzel megvalósítva a kiskorú veszélyeztetése bűncselekményt. Jakupcsek Gabriella ekkor behívta a talkshow-jába Demcsákot, ahol - miután Jakupcsek közölte, hogy ő biztos, hogy kiszállt volna a bántalmazó házasságból már az elején -, egyéb, döbbenetes kijelentések mellett a következő kérdést is feltette: Szerinted te hol rontottad el? (Az egész beszélgetés maga volt az áldozathibáztatás kiskátéja, csoda, hogy Demcsák olyan szilajul állta a sarat.)

Jakupcseknek egyébként a másik, bántalmazói oldallal is érdekes a viszonya, Damu Roland a halála előtt pár héttel kapott nála lehetőséget arra, hogy cinikus nyegleséggel tagadja mindazt, amiért letöltötte a neki jogerősen megítélt börtönbüntetését, de egy másik színész, Molnár Gusztáv is minden további nélkül előadhatta a „nevelő célzatú pofon” teóriáját a részegen elkövetett gyermekbántalmazásról. Utóbbit egyébként a csatornája előbb felfüggesztette, majd visszavette, noha addigra elég egyértelművé vált, hogy a vádak igazak voltak. Azóta egyre csúnyább az ügy, a férfi nyilatkozataiban a neki lelkesen asszisztáló sajtó közreműködésével egyenesen bűnbakot csinált a kisfiából, amiért az szereti a nevelőapját, és ezzel őt az öngyilkosságba kergeti. Sőt, azóta már azt is tudjuk, - hiszen a bulvár minden kritikai észrevétel nélkül megírta -, hogy az is a kisgyerek és az őt védeni próbáló anyja miatt történt, hogy a színész dühkitörései és kezeletlen alkohol problémája miatt a felesége nemrég elhagyta.

De vissza az áldozatokkal vagy róluk beszélő véleményformálókhoz. Ha kicsit tovább keresgélünk az emlékeink között, hamar felrémlik Aczél Endre, aki az akkor még halottnak hitt, Kiss László és társai által brutálisan megerőszakolt Takáts Zsuzsannáról azt írta, csak „szeretett kefélni”, majd ezt fokozta, miután a nagyon is élő áldozat interjút adott - a helyzetet egyébként a kellő érzékenységgel kezelő - Papp Gergelynek az RTL Fókusz Pluszban. Ugyanekkor történt, hogy Friderikusz Sándor sem akart lemaradni a gyomorforgató megjegyzésekkel az akkor még halottnak hitt nőről, amibe több-kevesebb sikerrel igyekezett a vele beszélgető Gerő András történészt is bevonni. Ez úgy fél-egy évvel a #metoo előtt történt.

A #metoo előtt, aminek a honi kirobbanása után Puzsér Róbert fröcsögve gyalázta Sárosdi Lillát, akit szerinte nem traumatizálhatott húszévesen, hogy a „jelenlétében előkerült egy fasz”, mert ahogy Puzsér mondta, pe-ersze, a „faszból elinduló fotonok” tették ezt vele, a retináján át az agyába szállva. (Nem viccelek, ez így hangzott el 2017 novemberében.) Ezzel persze nem maradt egyedül, például Oroszlán Szonja is felejthetetlen posztot hegesztett arról, hogy - dióhéjban - mivel vele nem történt ilyen, Sárosdi is hazudik.

Vannak persze pozitív példák Papp Gergely óta is, Szilágyi Liliánával például Kadarkai Endre és D. Tóth Kriszta is rendkívül emberséges, felkészült és érzékeny beszélgetést készített. Ilyen érzékeny és felkészült szokott lenni egyébként maga Szabó Zsófi és Demcsák Zsuzsa is, akikkel volt alkalmam beszélgetni bántalmazással kapcsolatos témákban. Azonban a - nem is kevés - pozitív példa nem tart kellően ellent annak a számtalan káros megnyilvánulásnak, ami napi szinten relativizálja az erőszakot.

Így, ezek túlsúlya miatt fordulhatott elő az, hogy Szabó Zsófi bántalmazott voltára csak most csodálkozott rá a honi bulvár, és így történhet meg az, hogy se szeri, se száma az áldozathibáztató kommenteknek az esettel foglalkozó cikkek alatt.

Mert az újságban, a tévében csak tudják már, mit kell vagy szabad mondani ilyen helyzetben, mit kell komolyan venni és mit nem.

Persze rengeteg kérdés felmerül azokban, akiknek nincs sok tudása a bántalmazás természetéről. Ha kiabálnak valakivel, az miért bántalmazás? Ha rossz neki, miért marad? Ha maradt, mit panaszkodik? Ha eljött, miért kell még évekkel később - vagy egyáltalán - ezen vekengeni? Nem lehet, hogy okkal vált áldozattá? Én ugye nem lehetek áldozat, ha biztos vagyok benne, hogy nem hagynám magam? Ezek azok a kérdések, amelyek megválaszolásában, illetve a helyes válaszok megmutatásában a médiának hihetetlenül nagy szerepe és felelőssége van.

Az, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki képes legyen kilépni egy bántalmazó kapcsolatból, rendkívül összetett kérdés, amire nincs egyetlen, kerek válasz. Kinek mire van szüksége, embere és helyzete válogatja, nagyon sok szempont felmerülhet. Ezért is lenne fontos, hogy ezekről a kérdésekről senki ne írjon vagy beszéljen nyilvánosan a megfelelő körültekintés nélkül: se úgy, hogy nincs mögötte a kellő tájékozottság, se úgy, hogy csak a felszínt kapargatja.

Mert egy biztos: akit bántanak, azt segíteni kell, és ebben az első lépés a fájdalmának meghallása. És ha ez a nyilvánosság előtt történik, bűn elfeledkezni arról a rengeteg - egyes becslések szerint Magyarországon 200 000 - áldozatról, akiknek nagy segítség lehet akár egy híres sorstárs bátor kiállása, azonban ennél is nagyobb gáncsvetés az erre adott, áldozathibáztató, megkérdőjelező hozzászólások tömkelege.

A bántalmazás nem lehet kisszínes hír a pletykarovatban, mert ha annak tűnik, sokan akként is fogják kezelni.

A GLAMOUR szerkesztői kommentje: Mindannyian úton vagyunk egy patriarchális, elnyomó rendszerből egy új, szabadabb világ felé, ahol a nőknek ugyanolyan jogaik vannak, mint a férfiaknak, és ugyanaz a tisztelet is megilleti őket, egyszóval, nincs olyan, hogy szexuális alapon történő különbségtétel. Ezen az úton sokan hibáznak, ez természetes, az viszont fontos, hogy beszéljünk nyíltan ezekről a ma már fenntarthatatlan narratívákról, megjegyzésekről, hozzáállásokról, cselekedetekről.