Melegnek lenni nem érdem

Persze nálunk emellett kiállni nem éppen zökkenőmentes. Büszkén indultam el itthonról a szivárványpónis pólómban, de amikor az ellentüntetők és a rohamrendőrök fala közt ragadtam, miközben lövéseket hallottam, nem kifejezetten éreztem biztonságban magamat. Szerencsére aztán sikerült a rendőri fal mögé, a védett zónába kerülni, de azért a szívem még percekig a kelleténél hevesebben kalimpált. Innentől viszont minden rendben zajlott, hála a rendőrök és a szervezők elismerésre méltó munkájának.

Több ismerősöm is megkérdezte, mit kersetem én ott valójában. Voltak, akiknek a szavaiból elismerés hallatszott, mondván, ők nem mertek volna kimenni. Voltak, akik értetlenül álltak, hogy mi is ebben a jó.

Kétségtelen, hogy maga a hangulat, a zene, az összetartás, a játékok, mind-mind jó érzéssel töltenek el, de a lényeg nem ez. A lényeg a büszkeség. A büszkeség arra, hogy ki merünk állni amellett, amit gondolunk, amivel egyetértünk.

Hogy Graff Miklóst idézzem: a Gay Pride kifejezés a fekete polgárjogi mozgalomból, a Black Pride-ról lett másolva. Mármost ugyanúgy meg lehetne kérdezni: miért kell arra büszkének lenni, hogy valaki fekete? Hát érdem az? Természetesen nem. Színesbőrűnek, homoszexuálisnak, romának, zsidónak, törvénytelen gyereknek, bevándorlónak lenni nem érdem. Az azonban már érdem, ha valaki nyíltan vállalja egy olyan tulajdonságát, amit a többség – előítéletből – szégyennek, takargatni valónak tart, amit becsmérelnek és megbélyegeznek. Erre a nyílt vállalásra igenis lehet büszkének lenni.

Azt hiszem ez jól magyarázza azt a kérdést, hogy "oké, hogy tudjuk, van ilyen, de miért kell mutogatni?" Nem a mutogatásról van szó. A közösségi oldalon naponta látok arról szóló posztokat, hogy tarts ki az elképzeléseid mellett, bármennyi is a rosszakaród. Ezzel is azt üzeni mindenki, hogy senki nem szereti, ha becsmérlik, ha kinevetik az ötlete, a vállalkozása, a terve, az elképzelése miatt. Pedig ezeken lehet változtatni, ha az élet úgy hozza, míg az identitáson nem. Talán így végiggonolva jobban érzékelhető, mennyire fájdalmas lehet az emberek elutasítása.

Sokak félelme, hogy a gyerekek valami rosszat látnak, és esetleg "rossz" útra térnek. A biológia azonban nem ilyen, nem lesz senki attól meleg, hogy ezt látja. Ha azonban az agresszív tartalmú, félelmetes meséktől, filmektől, a családi veszekedésektől és játszmáktól tartanánk fele annyira távol a gyerekeket, mint ettől, akkor máris egészségesebb lelkületű lenne a világ.

A soraimat pedig a következő idézettel zárnám, annak reményében, hogy egyszer talán mindenki érteni fogja:

"Sok ember undorodik a gondolattól, hogy két férfi egymáshoz nyúl. Szíve joga. Ám azért, mert valamitől undorodnak, az még nem lesz erkölcstelen. A franciák csigát esznek, a kínaiak pókot, a melegeknek meg összesercen a borostájuk, amikor csókolóznak. Az ő nemi életük sem tartalmaz olyasmit, amit mások ne csinálnának, még ha a hangsúlyok értelemszerűen máshová tevődnek is. Különben is: egy kapcsolat, egy nemi élet, egy élet megítélése ne azon múljon, mit hova tesz az illető, hanem hogy tud-e szeretni, hűséges-e, támasz-e a bajban. E téren a melegeket se kell más mércével mérni, mint a többi embert: van köztük ilyen is, olyan is" /Nádasdy Ádám/.