Megkérték a kezem, igent mondtam, de fájdalmas hazugságok lavináját indítottam el

A lényeges részlete csupán annyi, hogy Én és egy Férfi egymással szemben ülünk. Köztünk egy szakadék, melynek legmélyén a sötétben egy vasúti sín van. Ha a mélybe nézek minden félelmetes, mindenhol sziklák és akkor a vasúti sínről nem is beszéltem, hisz jönni fog a vonat. Hová visz az a vonat? Melyik járatra kaptam jegyet? Az ott a “pokol”? Miért van közöttünk ekkora szakadék? Ki fog leesni Én vagy a Férfi aki karját nyújtja felém? Ha leesem segít visszamászni vagy mindketten tudjuk, hogy zuhanni fogunk? Mi van ha átugrom a szakadékot?

De hát Én repülni szeretnék! Bárcsak odajönne és az ölébe ültetne! Megannyi lefuttatott lehetséges részlet egyetlen álomban, de ha ez még nem lenne elég félelmetes akkor balra fordulva a sarokban egy szék is ott van ahol a családom, a barátaim és vadidegen embereket is látok megjelenni. Mindegyik álomban más-más személy ül ott és a gondolataik szereplőjévé változunk át. Nem elég hogy Nekünk is vannak kérdéseink még mások is próbálják elmondni a megoldást. Az igaz barátok jóindulatának köszönhetően a történet pezsdítő, de a sok idegennek látott szereplő miatt és azok kétségeinek köszönhetően az egész egy rémálom.

Egyáltalán miért van ott ennyi mindenki? Mintha lökdösnének bennünket a mélybe a sínekre, mintha távol akarnának tartani Bennünket egymástól, mintha leckéket kapnánk, mintha a hitünket kellene megerősíteni magunkban és egymásban egyaránt és mintha rá kellene ébrednünk, hogy megérdemeljük-e egymást vagy azt ami Velünk történik! Olyan sokszor és olyan sokféleképpen látott álom ez, olyan sokszor ébredtem zaklatottan majd gondoltam át újra és újra ennek részleteit, hogy szinte egyes elemei valósággá váltak az életemben. Mások gondolatainak tükröződésévé váltam és egy életre kelt színjáték részlete lettem. De ennek tudatában kanyarodjuk is bele az akkori “járatom” történetébe: Nem tudom kinél ez hogyan történt, nekem 27 évesen kérték meg a kezem. Hat év után tette fel a kérdést: Leszek-e a felesége?? Pont akkor tette fel a kérdést amikor én úgy ültem be mellé az autóba, hogy megmondom neki elhagyom Őt.

A két véglet ült akkor egymás mellett a kocsiban és a kapcsolatunk teljes szinkronjának hiánya tárta nagyra ajtajait. Feltört bennem az öröm, de közben dúlt bennem és falakat rombolt a düh. Egy oly sokáig várt mondat hangzott el és az e köré magamban felépített álmom egyszer csak egy fájdalmas történetté változott. Mintha hamis álmokat építettem volna magamban ami vízesésként zúdult Rám a lehetséges közös jövőnk lépéseivel. A lehulló csillámpor mely akkor Rám ragadt lemoshatatlanná tette lelkemben azt a pillanatot. A válaszom: IGEN lett, de csapdába kerültem! Kiszabadulni akarásom harcot nem méltón tette fel akkor a joker szemüvegét és vetette bele magát az akkori párom gondolatainak felfedezésébe, mely kapujához illő kulcsot az igen válasz adta meg. Más azt mondaná, hogy vége, de én gyenge voltam és közben erős is, mert tükröt akartam tartani neki és hagytam, hogy elhiggye az jön amit eltervezett.

Hagytam, hogy abban a hitben éljen, amiben Én éltem éveken keresztül. Hagytam, hogy az történjen meg, amit Ő akar és igen eljátszottam azt a szerepet, amit úgy gondolt meg van írva Nekünk. Persze látta rajtam, hogy nem jön az “igen” válasz automatikusan, látta ahogy haboztam és azt is, hogy ezt Én már nem akartam. Akkor nem kérdezte meg miért mondtam igent, de valahol mélyen úton hazafelé velünk utazott a kimondatlan bizonytalanság, velünk jött és tönkre is tett mindent! Én szinte már nem is beszéltem hozzá, csak bebújtam egy általa megírt szerepbe és elkezdtem aszerint élni. Eljátszottam milyen menyasszonynak lenni, milyen gondolatban egy komolyabb lépésre készülni, de a tükörbe nézve mindig láttam a fájdalmas hazugságokat magam körül. Eleinte elképesztően élveztem Vele az együttélést, hisz megkaptam mindent: utazások, csodaház a Dunakanyarban hatalmas terasszal és kilátással, rengeteg ajándék és csillogás. Sok dolgom mondhatnám nem is volt, de lehet pont ez volt az egyik baj, mert nem az a típus vagyok aki szeret unatkozni.

Nekem kell a kreativitás, kell a mozgástér és fel is ébredt bennem az, hogy egy gyönyörű kalitkában élek valahol távol a várostól. Természetesen pár hónappal később befejeztem amire készültem. Megfogtam 2 bőröndöt, bepakoltam és eljöttem. Egy piszok nehéz időszak következett az életemben, mert én akkor azt gondoltam vége az egésznek, de nem volt! Minden a feje tetejére állt, és nem csak az ex életében, hanem az én életemben is. Rám zúdult a sok igazság, az akkor igaznak hit dolgok percek alatt változtak az általam írt hazugsággá. Sokkoló híreket kaptam amihez rengeteg idő kellett míg teljesen feldolgoztam és szinte zakatolt hevesen a büntetőkör, hogy felfogjam mit tettem és hogy kivel éltem együtt. Nem tudom ki volt az a nő 21 évesen amikor ebbe a kapcsolatba belementem, de egy biztos, foltokban ott hever és stigmaként cipelem már magammal. Te épp melyik vonaton ülsz?

Szerző: Helen Di