„Meg akartam mutatni, hogy erős nő vagyok” ‒ interjú Maral Farjad színésznővel
Szponzorált tartalom
Maral Farjad iráni színésznő, aki megszámlálhatatlan színházi előadásban és filmben játszott már. Neve Európában és Amerikában is ismerősen csenghet a filmrajongóknak, hiszen a Halhatatlanság című alkotás több fesztiválon is nagy sikert aratott, a színésznő pedig több díjat is átvehetett alakításáért. Tavaly rákot diagnosztizáltak nála, amelyre úgy tekint, mint élete egyik legnehezebb szerepére, amellyel meg kell küzdenie. Jelenleg Budapesten vesz részt egy fotósorozaton, meg szeretné mutatni a világnak, milyen erősek a nők és azt, hogy mindig érdemes harcolni.
Ezeket láttad már?
Művész családba született, édesapja is színész. Inspiráló volt felnőni egy ilyen közegben?
Maral Farjad: A nővérem és én sok időt töltöttünk együtt apámmal, gyakran elkísértük színházba vagy filmforgatásra. Megesett, hogy épp gyermekszínészeket kerestek és édesapám minket ajánlott a szerepre, így a szabadidőnk nagy részét színházakban töltöttük. Rögtön magával ragadott ez a világ és az idő múlásával a szakmai része is egyre jobban érdekelt. Mindössze hat éves voltam, amikor eljátszottam életem első szerepét.
A színház vagy a film volt nagyobb hatással Önre?
M.F.: Mindkettőt szeretem. Mindkettőnek más-más a vonzereje. A színház azért áll hozzám közel, mert élő és az adott pillanatnak szól, látod a közönséget és a reakcióikat, érzed az energiájukat. A mozi egy teljesen más világ. Egyrészt a filmezéssel sokkal több embert tudsz megszólítani, nagyobb ismertségre, hírnévre tehetsz szert. Emellett más színészi technikákat követel meg, mint a színház: ilyenkor sokkal tudatosabban játszom és jobban uralkodom az érzelmeimen is.
Nálunk a legtöbben a Hallhatatlanság című iráni filmből ismerik a nevét. A film több díjat is nyert Amerikában és Európában, Ön pedig több fesztiválon is átvehette a legjobb mellékszereplő díját. Miért különleges ez az alkotás?
M.F.: Nos, először is, a Halhatatlanság egy igen hosszú, három órás film, amely egy hosszú snittből áll, vágás nélkül. A forgatás emiatt sokkal inkább hasonlított egy színházi munkára. Egy nálam 20 évvel idősebb nőt kellett alakítanom, egy hónapig csak próbáltunk, majd 24 éjszakán át forgattunk és csak forgattunk. A film hatalmas sikert aratott a római filmfesztiválon, rajongtak érte, és ahogy említette, díjban is részesültem.
Hogyan látja, milyen hasonlóságok és különbségek vannak az iráni és az európai filmművészet között?
M.F.: Úgy gondolom, a filmkészítés közös nyelv, amelyet a filmkészítők a világ minden táján ugyanúgy beszélnek. Egy közös ábécé. Akár közönségfilmről, akár művészfilmről van szó, úgy érzem, hogy egy struktúrát követnek, és ezek a struktúrák azonosak. Én inkább a kulturális háttérben látom a különbségeket: máshogyan épül fel az iráni társadalom, máshogyan az európai. Így maguk az ábrázolt témák lehetnek eltérőek, attól függően, hogy az adott kultúrában melyek a fontos kérdések és hogyan reagálnak rá az emberek.
Van olyan színész/színésznő, aki inspirálta?
M.F.: Meryl Streep-et nagyon szeretem. Imponáló számomra, hogy még most, idősebb korában is főszerepeket játszhat. Mindig az adott karakterből, figurából indul ki és minden szerepében más, mert nem a saját stílusából és fizikai adottságából indul ki. Ő is, csak úgy, mint én, sokat játszik színházban, sokat tanultam tőle.
Melyek azok a témák, amelyek igazán érdeklik? Milyen történeteket lát szívesen viszont filmvásznon?
M.F.: Nagyon fontos számomra a nőiség komplexitásának ábrázolása. Meg kell mutassuk, hogy a nők erősek, és nem kizárólag önmagában a szépségük miatt lehetnek értékesek. Most különösen érzékenyen érint ez a téma, mert tavaly rákot diagnosztizáltak nálam. Abban a pillanatban kilátástalannak tűnt minden, úgy éreztem, az életem darabokra hullik. Több műtéten és kemoterápián is átestem, mindez a fizikumomon is meglátszott: megváltozott az arcom, kihullott a hajam. Ez egy színész számára, akinek a saját teste a munkaeszköze, az egyik legnagyobb csapás.
Ekkor azonban úgy döntöttem, hogy pont úgy fogok tekinteni a rákra, mint egy nagy kihívást jelentő filmszerepre, amivel meg kell birkóznom. Most itt vagyok Budapesten, ahol folytatom a kemoterápiás kezeléseket és egy fotósorozaton is részt veszek, pont azért, hogy ezzel is megmutassam, milyen erősek tudnak lenni a nők, azt, hogy mennyire megéri küzdenünk és ezzel is bátorítsak mindenkit, hogy van még remény. Magyarországon nagyon jól érzem magam, barátok vesznek körül és láss csodát, visszanőtt a hajam és sokkal jobb a közérzetem is.
A művészi pályafutását is tervezi folytatni Budapesten?
M.F.: Természetesen, a teljes felépülés után. A színészet a szenvedélyem. Szeretnék visszamenni Iránba is, hogy újra játszani tudjak színpadon és filmen egyaránt. A későbbiekben Magyarországon is akarok dolgozni, részt venni különböző színházi és egyéb kulturális projektekben. Bízom benne, hogy nem kell már sokáig játszanom életem e szerepét és hamarosan meggyógyulok. Reménykedem a jövőben és nagyon várom, hogy visszatérhessek a normális életemhez.
Styling: Kiss Márk @kissmark_official
Haj: Barsi Balázs @blondiebudapest
Smink: Varga Virág @makeupbyvirag
Fényképész: Amir Jamshidi @amirjamshidiii
Fényképész asszisztens: Keyvan @k1ataei
Maral Farjad: @maralfarjad
Szervező: Face Model Management
@facemodelmanagementhungary
Riporter: Szatmári Róbert
A cél, hogy a kesztyűs szakma újra felkerüljön az oktatási térképre - beszélgetés Hornicz Bernadettel, a Pécsi Kesztyű tulajdonosával