Egy épületelújítási program lehetne az egyik megoldás az energiatakarékosságra

A koronavírus-járvány és a nyomában jelentkező gazdasági visszaesés számos területen okozott károkat és jelent kihívást. A gazdasági válság megugró munkanélküliséget hozott számos szektorban, ezzel összefüggésben sok háztartás jövedelme csökkent. Az egészségügyi kockázatok között a légszennyezettség kiemelt jelentőségű: nemcsak az asztma, a szív- és érrendszeri megbetegedések, de a COVID-19 kockázatát is növeli. Ezen problémák egy részére átfogó megoldást kínál az energiahatékonyság, amely különösen a koronavírus-járvány negatív hatásait mérséklő jellemzőivel tűnik ki.

* Ez a cikk eredetileg a Másfélfok.hu oldalán jelent meg.

Ebben a helyzetben egy felújításokat célzó épületenergetikai program olyan, mint egy jolly joker, számos területen rendkívüli pozitív hatásokkal kecsegtet:

• a háztartások rezsikiadásai fenntartható módon csökkennének;
• az építőipar jelentős számú új munkahelyet teremtene elsősorban vidéki kis- és közepes vállalkozásoknál;
• növekedne a GDP;
• javulna a levegőminőség.

Mindezen túl számos egyéb társadalmi, gazdasági és környezeti előnnyel is járna egy jelentős energiamegtakarítást hozó épületfelújítási program. Makroszinten

• csökkenne Magyarország energiafüggősége,
• mérséklődnének az egészségügyi problémák és kiadások,
• nőne a munkahelyi termelékenység,
• jelentősen hozzájárulnánk a klímasemlegesség eléréséhez,
• fehéredne a gazdaság az építőiparban,
• javulna az innovációs potenciál és a versenyképesség,
• csökkenne a zöldterület használat és igény,
• mérséklődne az (energia)szegénység.

Mikroszinten, azaz az egyén szintjén is számos előny keletkezik az épületfelújítások eredményeként: megnövekedett komfort, jobb minőségű belső környezet, a tisztább levegő révén javuló egészségi állapot, a felújított ingatlan értékének növekedése és a pénztárcánkon lemérhető lecsökkent rezsiköltségek. Ezek a hatások tovagyűrűznek a gazdaságban: a bővülő foglalkoztatás javítana a háztartások anyagi helyzetén és fogyasztásán, így tovább pörgetve a GDP növekedést, vagy a korszerűbb fűtési módok miatti jobb levegőminőség javuló egészségi állapottal és kevesebb egészségügyi kiadással járna.

Forrás: JRC, 2020

Fotó: másfélfok.hu

Kutatók körében ma már széleskörű konszenzus van arról, hogy az energiahatékonyság a klímacélok elérésének egyik legköltséghatékonyabb eszköze. Az Európai Green Deal, azaz a Zöld Megállapodásban lefektetett célok szükségességét a COVID-válság még jobban kihangsúlyozta, mert a 2008-as recesszió utáni helyreállítás nem járt együtt a fosszilis energiák felhasználásának csökkenésével, így egyre messzebb kerültünk a klímasemlegességi céltól.

A mostani, koronavírus-válság utáni kilábalásnak ezért együtt kell járnia az energiafelhasználás szerkezetének megváltozásával és az össz energiafelhasználás csökkenésével: a gazdasági fejlődésnek el kell válnia az erőforrás-felhasználás növekedésétől. Mivel az energiahatékonysági beruházások munkaintenzívek, ezért a befektetett források jelentős számú új munkahelyet is teremtenek.

Az energiahatékonyságot elsősorban a legnagyobb fogyasztókon, az épületeken keresztül lehet megvalósítani, amelyek az összes felhasznált energia 40%-áért felelősek.

Ennek jelentős részét meg lehet takarítani egy átfogó épületfelújítási programmal. A Renovation Wave, azaz az európai Felújítási Hullám elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a 2050-es klímasemlegességi célt elérjük, és fenntartható gazdasági növekedési pályára álljunk át.

Milyen lenne egy ideális épületenergetikai program?

A MEHI Hazai Felújítási Hullám c. tanulmányában megvizsgáltuk, milyen ösztönzők késztetnék lakás- ill. házfelújításra a lakókat. Elemeztük a vissza nem térítendő támogatásokat, a kedvezményes és kamatmentes hiteleket, az ÁFA csökkentést és az egyablakos tanácsadást. Nem meglepő módon legjobban a vissza nem térítendő támogatások ösztönöznék a lakásfelújítókat, hogy renoválásba fogjanak, de ennek arányának mindenképp magasabbnak kell lennie, mint a 27%-os ÁFA, hiszen az építőiparban – főként a lakások, családi házak felújítása során – nem egyedi a számla nélkül végzett munka. A vissza nem térítendő támogatást jó, ha kiegészíti kamatmentes vagy kedvezményes hitel is, hogy a kisebb önerővel rendelkező háztartások is bele tudjanak vágni a beruházásba.

Tévhit, hogy az épületfelújítási támogatás ráfizetés az államnak

A tanulmányunkban nemcsak azt vizsgáltuk meg, hogy milyen támogatási formák ösztönöznék leginkább a felújítókat, hanem azt is, hogy egy épületenergetikai program milyen bevételekkel és kiadásokkal járna az államháztartásnak. Költség oldalon a támogatásra fordított összeg és az adminisztrációs kiadások, míg a bevételek között a többlet építőanyagok után befolyó ÁFA, a növekvő munkaerő után befizetett SZJA és egyéb munkabér közteher, és a társasági adó állnak, valamint az önkormányzatokhoz is több helyi iparűzési adó folyna be. A lakossági felmérésünk során megkérdeztük a lakástulajdonosokat, hogy ha különböző ösztönzők rendelkezésre állnának, akkor belevágnának ill. kibővítenék-e a felújításukat. Az eredmények azt mutatták, hogy

leginkább a 40%-os vissza nem térítendő támogatás motiválná felújításra a lakókat, majdnem 1 millió lakás felújítását ösztönözve a következő öt évben.

A 30%-os támogatás is nagyon motiváló, ezt követi az ÁFA csökkentés, aminek előnye, hogy várhatóan a teljes felújítási piacot fehérítené, majd jön a kamatmentes hitel, ezt követi az egyablakos tanácsadás és végül a kedvezményes hitellehetőség áll. Mindegyik támogatási forma jelentős foglalkoztatás növekedést hozna:

a 40%-os vissza nem térítendő támogatás közel 30 ezer új munkahelyet teremtene évente.

A bővülő piacról befolyó államháztartási bevétel (ÁFA, SZJA, egyéb munkabér közteher, TAO) minden ösztönző formánál több száz milliárdos jövedelemhez juttatná a költségvetést, és ha levonjuk ebből a támogatásra költött kiadásokat, akkor is pozitív vagy csekély negatív egyenleget kapunk. Van olyan támogatási forma (a 30%-os vissza nem térítendő támogatás), ahol a bevételek meghaladják a kiadásokat, de a 40%-os támogatásnál is kicsi a “ráfizetés” (évi kb. tíz milliárd Ft), amit inkább befektetésnek kellene tekinteni nemzetgazdasági szinten.

Hiszen így az állam egy jó épületenergetikai programba fektetve, nagyon kevés többletforrással elérhetné, hogy rengeteg épület megújuljon, jelentős mennyiségű energiát és CO2-t takarítsunk meg országos szinten, fenntartható módon csökkentsük a rezsiköltségeket és munkahelyeket teremtsünk. Eközben sokat javulna az egészségünk és a levegőminőségünk is, vidéki térségeink gazdasága fellendülhetne és csökkenne az ország energiafüggősége.

Mindehhez az is hozzátartozik, hogy az Európai Unió mind a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF), mind más támogatás elköltésénél arra buzdítja a tagországokat, hogy zöld átállásra, az energetika fenntarthatóvá tételére fordítsák ezen források jelentős részét, amibe az energiahatékonyságnak első helyen kellene szerepelnie. Hiszen a legolcsóbb és legkörnyezetkímélőbb energia az, amit fel sem használunk. Ha már a lehető legjobban lecsökkentettük egy épület energiaigényét, akkor érdemes a megmaradt energia megújuló forrásból való előállításáról gondolkozni. Mivel az RRF keretében 2500 milliárd Ft érkezik Magyarországra, amiből éghajlatvédelemre ennek 30%-át szánja az EU, ezt az összeget csak épületenergetikára szánva akár Magyarország lakásállományának 10%-t fel lehetne újítani. Forrás tehát van, kérdés, hogy jól gazdálkodunk-e vele?

Sajnos azt látjuk, hogy a Helyreállítási és Alkalmazkodási Terv Energetikai komponensében az Európai Zöld megállapodásban megfogalmazott „Első az energiahatékonyság” elve egyáltalán nem érvényesül. A fő támogatandó beruházás típus a lakossági fűtési rendszerek elektrifikálása és napenergiával való biztosítása. Ez viszont kizárólag akkor észszerű, ha előtte sor került az épület vagy lakás hőigényének csökkentésére szigeteléssel, nyílászárócserével, nyáron árnyékolással.

Egy energetikailag rosszul teljesítő lakóépületben csak a fűtési rendszer megváltoztatásával nehéz és pazarló a helyiségeket kényelmes beltéri hőmérsékletre melegíteni, ráadásul, egy alacsony hőigényű házhoz képest a beruházási és üzemeltetési költségek is lényegesen magasabbak. Az „energiahatékonyság először” elve és a józan ész szerint is a beavatkozásoknak először a fűtési és hűtési igény jelentős csökkentését kell megcélozniuk, és a megmaradt – lehetőség szerint – minimális energiaigényt kellene megújuló energiahordozókkal kielégíteni (pl. napelem, hőszivattyú).

Energetikailag korszerűtlen épületekre telepített napelemektől nem várható lényeges fogyasztáscsökkenés, különösen nem a télen jelentkező fűtésnél, amikor a napenergia korlátozottan áll rendelkezésre.

Így azt a történelmi lehetőséget, amit az RRF Magyarország számára vissza nem térítendő támogatás formájában biztosít, nem használjuk ki energiahatékonysági felújítások ösztönzésére, ami a klímasemlegességi célok legköltséghatékonyabb elérését biztosítaná.

Van Otthonfelújítási támogatás, az nem elég?

2021-től, a gyermekes családok számára lehívható Otthonfelújítási támogatás nagy előrelépés azok után, hogy az elmúlt 10 évben alapvetően az új építések kaptak támogatást pénzügyileg (5%-os ÁFA, nagycsaládos CSOK, falusi CSOK), és lakásfelújításra – az igényekhez képest – nagyon kevés forrás jutott. Az is nagyon jó irány, hogy 50%-os a támogatási intenzitás, azaz a felújítók a beruházás felét megkapják az államtól. Kamatmentes hitel is kiegészíti a konstrukciót, mégis mi akkor a probléma?

A legfontosabb különbség egy ideális épületenergetikai programhoz képest az, hogy a pályázat kiírói nem építettek be a feltételek közé energetikai követelményt, sőt még bónuszt vagy prémiumot sem adnak, ha energiahatékonysági felújítást valósítunk meg. Azaz ugyanannyi támogatást kapok, ha a fürdőszobámat zöldről kékre csempéztetem át, vagy kicserélem a konyhabútoromat, mintha egy mélyfelújítást végeznék a házamon, ami nemcsak magamnak, de Magyarországnak is jelentős energia-CO2 megtakarítást és számos járulékos hasznot jelentene.

Ráadásul az Otthonfelújítási támogatásra csak gyermeket nevelő családok jogosultak, ami egyrészt azzal jár, hogy

az ingatlanok 38%-át kitevő társasházi lakások csak nagyon korlátozottan tudnak felújítani, mert olyan beruházást nem tudnak eszközölni, amihez minden lakás hozzájárulása szükséges

– pl. szigetelni vagy távhőt használó házban fűtéskorszerűsítést végezni. Másrészt olyan ingatlanok (is) kapnak támogatást, akik kevésbé szorulnak rá a korszerűsítésre, míg pl. gyermeket (éppen) nem nevelő háztartások kimaradnak a finanszírozásból. Ha pedig a támogatást esztétikai célokra vagy akár megújuló energiára költik egy rossz energiahatékonyságú épületben, akkor az energiamegtakarítással járó, fent felsorolt előnyök közül egyiket sem tudjuk realizálni, sem egyéni, sem össztársadalmi szinten.

Mire van még szükség egy ideális épületenergetikai programhoz?

A MEHI lakossági felméréséből az derült ki, hogy az előző öt évben számos épület – önerőből – megújult, de ezek legtöbbször részleges felújítások voltak, energetikai tervek nélkül és emiatt nem hoztak jelentős energiamegtakarítást és rezsicsökkenést sem.

Ahhoz, hogy Magyarország elérje a 2050-es klímasemlegességi célt, évi 130 000 lakás mélyfelújítását kellene elvégezni, amit a tulajdonosok maguktól nem fognak megtenni, ehhez állami ösztönzőkkel kell őket a komplex felújítások felé terelni. Ezért az a legfontosabb, hogy bármilyen otthonfelújítási támogatás odaítélésénél feltételként írják elő a valódi energia-megtakarítást (akár meghatározott kWh/m2/év megtakarítással, akár energiabesorolási szintben való előrelépésben) és energetikai tervezést is elvárjanak.

Másrészt a támogatásoknak ütemezetteknek, hosszútávon kiszámíthatóaknak kellene lenniük, hogy elkerüljük az Otthonfelújítási támogatásnál már most tapasztalható árfelhajtó hatást.

A megugró kereslet az épületfelújítási piacon jelentős árnövelő hatással bír, így a 3 milliós támogatás egy részét az építőanyagoknál jelentkező infláció és munkadíj növekedés “lenyeli.”

Ahhoz, hogy a támogatások által kínált árelőny eljusson a fogyasztókhoz, arra van szükség, hogy ezek az épületfelújítási szubvenciók hosszútávon rendelkezésre álljanak, kiszámítható módon lehívhatóak legyenek. Így nem fogunk renoválni akkor, ha igazán nincs is rá szükségünk, csak azért, hogy kihasználjuk az éppen rendelkezésre álló támogatást, mert nem tudjuk, mikor lesz erre legközelebb lehetőségünk.

A hosszútávon, kiszámíthatóan rendelkezésre álló épületfelújítási támogatásoknak az is nagy előnye lenne, hogy a szakemberképzés is fel tudna zárkózni a kibővült épületfelújítási piachoz, mind a szakmunkásképzés, mind a mérnökképzés területén. Ha ugyanis már most látható lenne, hogy 10-20 év múlva is nagy lesz a kereslet az építőipari munkaerő iránt, sokkal vonzóbbak lennének ezek az állások, többen jelentkeznének szakképzésre és érdemes lenne innoválni ezen a területen. A kivitelezés minőségén is sokat javítana, ha elegendő számú, jól képzett, megbízható szakemberből lehetne választani egy-egy felújításnál és az építőipari verseny is jobban megvalósulna.

Egy kiszámíthatóan rendelkezésre álló, energiamegtakarításhoz kötött épületenergetikai programmal, folyamatosan bővülő felújítási piaccal, ezt kiszolgáló minőségi szakemberállománnyal el lehetne érni, hogy Magyarország 2050-re klímasemlegessé váljon.

Szerző: Illésné Szécsi Ilona közgazdász, környezetgazdász, a Magyar Energiahatékonysági Intézet szakmai munkatársa. Főbb kutatási területe a fenntartható építészet.

A cikk a Magyar Energiahatékonysági Intézet Hazai Felújítási Hullám című tanulmánya alapján készült, aminek az elkészítésében a szerző is részt vett.

Ha szeretnél még több izgalmas cikket olvasni az éghajlatváltozásról, akkor mindenképpen érdemes ellátogatnod a másfelfok.hu oldalra, ahol rengeteg érdekes téma közül választhatsz.