Fiatalokat kérdeztünk arról, ők hogyan élik meg a másságukat és mit gondolnak a magyar törvényről
Június végén a köztársasági elnök kihirdette az úgynevezett „pedofilellenes” törvényt, amely eredetileg többek között a kiskorúak ellen elkövetett szexuális bűncselekmények szankcióin szigorított volna, azonban az utolsó pillanatban belekerült az is, hogy tilos a tizennyolc éven aluliak számára a „homoszexualitás és a nemváltás propagálása”. Bár még azt is nehéz értelmezni, hogy pontosan mit jelent a homoszexualitás és nemváltás népszerűsítése, sokan aggódnak, hogy a törvény ellehetetleníti azoknak a kamaszoknak a helyzetét, akiknek eltérő szexuális orientációjuk vagy nemi identitásuk, illetve az őket ezért érő esetleges megbélyegzés miatt szükségük lenne a támogatásra és szakszerű tájékoztatásra. Három cikkből álló sorozatunkban fiatalokat kérdeztünk arról, ők hogyan élik meg a másságukat, és mit gondolnak az új törvényről. Most a harmadik részt olvashatjátok.
Ezeket láttad már?
Lilietta
„Nem könnyű beismerni és elfogadni a tényt, hogy sok évig a másik nemhez soroltak, és el kellett nyomnom a valódi érzéseimet és önmagamat. A 33-as paragrafus óta (a pár hónapja elfogadott törvény 33. paragrafusa megtiltja a nemüket megváltoztatók számára, hogy jogilag is nemet váltsanak. Tehát még akár az átalakító műtéteket követően is a születési nemüknek kell a hivatalos irataikban szerepelniük- a szerk.) kirekesztettnek érzem magam a saját hazámban, mert ellehetetlenítették a transzneműek életét, pedig nem szeretnénk mást, csak nyugodtan élni az életünket. Sok dologgal kell megküzdeni, de ezzel újabb akadályokat állítottak elénk. A szeretteim, közeli barátaim elfogadnak és mellettem állnak, ez sokat jelent nekem, viszont félek attól, hogy mivel fogják még megpróbálni elnyomni az LMBTQ+ tagokat. Amíg külföldön éltem azt tapasztaltam, hogy az elfogadás, tisztelet szexualitástól függetlenül mindenkinek jár, itthon viszont harcolni kell ilyen alapvető dolgokért. Az új törvénnyel pedig nem a fiatalokat védik, csak azt érik el, hogy nem mernek előbújni, rengeteg stresszt, traumát okozva ezzel nekik.”
Eszter
„25 éves vagyok, jelenleg az Nemzeti Közszolgálati Egyetem -Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának állami légijármű vezetői szakjának utolsó éves hallgatója. Örülök, hogy a nevemet és a kilétemet vállalva nyilatkozhatok.
Egyszer a dédmamám mesélte, hogy már négyévesen valami Melindát kértem az óvodából karácsonyra, és később, nagycsoportos ovisként is volt lány szerelmem, de akkor már éreztem, hogy ez olyasmi, amiről anyáék nem tudhatnak.
Eltelt egy évtized, addig ez az egész szexualitás dolog nem is érdekelt. Aztán tizennégy évesen beültem az október 23-i műsorra, ahol egy gyönyörű lány lengette a magyar zászlót. Mellettem ült a legjobb barátnőm, megfogtam a kezét, és mondtam neki, hogy Úristen, nézd azt a lányt! És megtörtént, az október 23-i műsor meleggé tett! Innentől kezdve kezdtem észrevenni a meleg szereplőket a filmekben, vagy ha egy dal LMBTQI utalást tartalmazott. A saját magam elfogadásával sose volt bajom, két hét múlva már kint volt a szivárványzászló az osztályteremben. A problémák ott kezdődtek, amikor rájöttem, hogy nem mindenki veszi ezt ilyen lazán. Először is, ott volt az egyház. Gyerekkoromtól kezdve keresztény fundamentalista nevelést kaptam, és tizenkét évig ugyanabba a református iskolába jártam. Erről van egy kis történetem is:
Az egyik bibliakörön a kollégiumban felmerült a melegkérdés. És volt egy lány, aki teljesen jól felépített érvekkel elmondta, miért nem helyes elítélően beszélni a melegközösségről, amire a bibliakör vezetője csak annyit mondott, hogy szerinte ez hülyeség. Érvek, magyarázat nélkül. A lány egy hét múlva már nem járt a kollégiumba. Nem sokkal ezután én is megvédtem a melegeket és szilenciumon (a csendes tanulás ideje a kollégiumokban – a szerk.) aztán mindenki előtt felolvastattak velem egy részt a bibliából, azt a részt, aminek az a vége, hogy a "meleg férfiak" (sok más emberrel egyetemben) halállal lakoljanak. Utána Blanka néni megkérdezte: mi a tanulság, Eszter? Az egyetlen tanulság abban a bibliai részben, az volt, hogy sok más emberrel együtt a melegeket meg kell ölni, így hát ezt is mondtam.
Az egyháztól elfogadást sose kaptam, bár nagyon akartam jó keresztény lenni. Nekem szerencsém van, én tökéletesen elfogadtam magam, de a mai napig találkozom olyan fiatalokkal, akik szenvednek attól, hogy beléjük nevelnek egyfajta internalizált homofóbiát, ami miatt sokkal nehezebb lesz később önazonos, egészséges felnőtté válniuk.
Már tizennégy éves koromtól kezdve, ahogy rájöttem körülbelül egy hét alatt, hogy melegnek lenni nem mindenhol csillámpor és szivárvány, mindent akartam tudni. Nem csak az LMBTQI+ jogokról, hanem más civil mozgalmakról, az emberi jogok fejlődéséről, nőjogi mozgalmakról. Ha valaki ennek a közösségnek a tagja, elengedhetetlen, hogy más kisebbségek mellett is kiálljon. Ezen kívül személyes kapcsolatot kell kiépíteni az épp felnövekvő LMBTQI+ fiatalokkal, hogy tényleg érezzék, hogy nincsenek egyedül. Annyi tizenéves fiatallal találkoztam, aki kétségbe van esve. Nem mernek előbújni, nem merik megélni a szexualitásuk.
Rengeteg olvastam az LMBTQI+ jogokról, ettől függetlenül autoriter országokról, történelemről. És mindig azt gondoltam, de jó, hogy nem az én országomnak tanulom ezeket, egy tizenéves idealizmusával képzeltem el, hogyan fogok más országokban küzdeni az emberi jogokért az iskola, egy nemzetközi szervezetnél.
Aztán nagyon sok minden történt itthon az elmúlt nyolc évben, én pedig felismertem a mintákat, amikről tanultam. Még akkor sem akartam elhinni hogy ez az én országomban megtörténhet! Aztán a 33-as paragrafusnál már tudtam, jön egy kampány, és mi, LBMTQI+ emberek a központi része leszünk. Eszembe jutott, hogy mi jöhet még? És arra is rájöttem, bizony én az országomnak tanultam, és eljött az idő, mikor el kell kezdenem használni a tudást.
A legnehezebb az egészben, hogy egyenruhát viselek, a magyar zászlóval a vállamon, és az egész egy meghasadt állapot, hogy bár én az országomat szeretem és szolgálom, ez a szeretet nem viszonozott. Másodrendű állampolgárnak számítok, veszélyforrásnak, akit törvényekkel kell kontrollálni.”
