„Kinek lenne kedve coming outolni ott, ahol mindennaposak a homofób megjegyzések?” – Interjú Landy Annamáriával, az Amnesty International munkatársával
Az LMBTQI emberek munkahelyi és iskolai diszkriminációja valós és elszomorító jelenség. Sokan nem is sejtik, mennyi hátrányos megkülönböztetés, gyakran bullying kíséri a szexuális kisebbségekhez tartozó emberek mindennapjait. Ezek hatásairól pedig általánosságban alig esik szó, pedig sok esetben életbevágóan fontos, hogy kellő és hiteles forrásból származó információval rendelkezzünk.
Ezeket láttad már?
A Befogadó Terek oktatási projekt erre a kérdéskörre fókuszálva ad megoldási stratégiákat, és a gyakorlatban is hasznosítható tudást. Landy Annamáriával, az Amnesty International munkatársával, azaz a projekt megbízott vezetőjével beszélgettünk az LMBTQI emberek munkahelyi és iskolai diszkriminációjáról.
Mi hívta életre a Befogadó Terek képzést, és kiknek szól?
A Befogadó Terek négy magyarországi civil szervezet (az Amnesty International Magyarország, a Háttér Társaság, a Labrisz Leszbikus Egyesület és a Budapest Pride-ot szervező Szivárvány Misszió Alapítvány) EU-s támogatással megvalósuló projektje. Célja nagyon egyszerűen az, hogy a hazai munkahelyek és oktatási intézmények olyanok legyenek, ahol a szexuális és nemi kisebbséghez tartozó embereknek is jó dolgozni vagy tanulni. Jelenleg sajnos nagyon messze vagyunk ettől. Más kisebbségi csoportokba tartozókhoz hasonlóan, sajnos őket is sok megkülönböztetés és atrocitás éri. Az, ha valaki nem lehet igazán önmaga, vagy ha igen, akkor is minden nap szorongva lép be a munkahelye vagy az iskolája kapuján, kihat az egész életére, egészségére és a jövőjét, vagy előmenetelét meghatározó teljesítményére. A Befogadó Terek projekt két területre fókuszál. Szól egyrészt mindenkinek, aki diákok csoportjaival foglalkozik az iskolákban, vagy akár azon kívül: tanároknak, szociális segítőknek, iskolapszichológusoknak, kollégiumi nevelőknek, illetve 14 éven felüli diákoknak is. Rajtuk kívül pedig a munkáltatóknak és a munkavállalóknak.
Van statisztikai adat arra vonatkozóan, hogy az LMBTQI embereket milyen mértékű, jellegű hátrányos megkülönböztetés éri az oktatási intézményekben, munkahelyeken?
Néhány éves európai adatokat tudok mondani. Átlagosan a munkavállalók 22%-át éri munkahelyi diszkrimináció, a diákoknak pedig még nagyobb százaléka tapasztalt ilyet az iskolában. Ezt a képet árnyalja, hogy nagyon sokan nem is mernek előbújni, a munkavállalóknak csak kb. ötöde vállalja teljesen nyíltan szexuális orientációját vagy nemi identitását. Ez persze nem véletlen, nagyon sokan, nagyjából 70%-uk tapasztalt az LMBTQI emberekhez való általános negatív hozzáállást. Kinek lenne kedve coming outolni ott, ahol mindennaposak a homofób megjegyzések, a buzizós poénok?
Mit mutatnak a magyarországi adatok?
A Háttér Társaság részben a Befogadó Terek projekt kapcsán készít friss kutatást a szexuális és nemi kisebbség tagjainak tapasztalatairól, például az őket érő iskolai és munkahelyi zaklatásról. Még zajlik az adatok felvétele, illetve elemzése, de korábbi adatok rendelkezésünkre állnak, és azokból egyértelműen kirajzolódik, hogy a magyar helyzet rosszabb az európai uniós átlagnál. Míg az LMBTQI munkavállalóknak például 27%-a tapasztalt hátrányos megkülönböztetést a munkahelyén, 2018-ban a diákoknál ez a szám 35% volt.
Ezek az adatok egészen megrázóak, ahogyan az is, hogy a szexuális és nemi kisebbséghez tartozó emberek mennyi bántalmazást élnek át. Sokuk már az iskolás éveikben. A Háttér Társaság 2017-es kutatása kimutatta, hogy a magyar LMBTQI diákok 82%-át érte szóbeli bántalmazás, 22%-ukat pedig fizikai zaklatás. Még várunk a végleges eredményekre az aktuális helyzet kapcsán, de nincsenek illúzióim. A 2021-es homofób és transzfób törvény elfogadása óta tovább romolhatott a helyzet.
Van különbség főváros és vidék között?
Erre vonatkozóan sajnos kevés pontos adattal tudok szolgálni, de Budapesten és a nagyobb városokban általában nagyobb arányban elfogadók az emberek, így az LMBTQI egyének is nagyobb biztonságban érezhetik magukat a nagyobb településeken. Az bizonyos, hogy vidéken, pláne egy kisebb településen nincs olyan közösség, nincsenek olyan programok, amelyekhez például egy melegségét éppen felismert fiatal csatlakozni tudna. Saját tapasztalatokat az Amnesty egyéb iskolai programjai kapcsán tudok megosztani, ezek pedig nagyon vegyesek. Nagyon sok múlik a diákokkal foglalkozó pedagógusokon, az iskola légkörén, az adott csoporton. Településtípustól függetlenül azokban az osztályokban, ahol az együtt töltött évek alatt eleget tudtak dolgozni az osztályközösségen, és volt szándék az óhatatlanul felmerülő konfliktusok megoldására, a bullying kezelésére és megelőzésére, ott bármilyen fiatalnak jobb lenni.
Milyenek az eddigi visszajelzések a projekttel kapcsolatban?
A céges tréningeknek még csak az elején tartunk, a legtöbb alkalmat most kezdjük szervezni, illetve várjuk a meghívásokat, de az eddigi visszajelzések nagyon pozitívak. A résztvevők azt fogalmazták meg, hogy a sok új információ és a mindennapi életben is hasznosítható tartalom miatt igazán hiánypótlónak érezték a képzést, miközben előnyként emelték ki, hogy izgalmas és interaktív is. Elsősorban a projekt iskolai részében veszek részt, korábban én is tanár voltam, ezért ezekről tudok a legtöbbet mesélni. Ezen belül is elsősorban a módszertani képzésekről, mert mostanáig azokkal van a legtöbb tapasztalatunk.
A képzés kialakításával az volt az egyik legfőbb célunk, hogy a résztvevők a gyakorlatban is hasznosítható tudással távozzanak, és a visszajelzések szerint ezt maximálisan elérjük. Emellett több városban is megtapasztaltuk, hogy a résztvevők örömmel találtak rá hasonló értékrendű és gondolkodású kollégákra, akikkel a jövőben is szeretnének majd együttműködni. A középiskolásoknak szóló 90 perces workshopokból nem volt alkalmunk sokat megtartani, de azokról is jó visszajelzések érkeztek. A bullying sajnos nagyon általános jelenség, iskolai tapasztalataiból mindenki tudja, hogy bárki az áldozatává válhat. A mi projektünk amellett, hogy a szexuális és nemi kisebbségek elfogadásához szeretne hozzájárulni, a bullyingra fókuszál. A diákcsoportokkal, osztályokkal azt gondoljuk végig, hogy milyen szerepük van az ilyen helyzetek megelőzésében és kezelésében, illetve mit tehetnek a gyakorlatban.
Mik a ti tapasztalataitok, főként kik jelentkeznek?
A képzések kapcsán általában elmondható, hogy olyanok jelentkeznek, akik szélesíteni szeretnék a látókörüket. Gyakran már van valamennyi tudásuk a témában, de hiteles forrásból szeretnének tájékozódni, illetve vonzza őket a gyakorlati tudás megszerzésének lehetősége. Nagy örömünkre jöttek már olyanok, akik bevallottan homofób közegből érkeztek, de nem elégedtek meg az egyoldalú informálódással. A tanárképzéseken leginkább olyanokkal találkozunk, akik úgy érzik, nincs elég tudásuk a témában, vagy személyesen megtapasztalták, hogy éles helyzetben nem volt elég eszköz a kezükben. Vannak olyanok is, akik a saját tantestületükön belül szeretnék határozottabban képviselni a téma fontosságát, és ehhez szeretnének alaposabb tudásra szert tenni.
Mit gondolsz Rétvári Bence kijelentéséről, melyben a Befogadó Tereket is ekézi?
Nagyon kártékonynak gondolom, amikor valaki az emberek tájékozatlanságára és hiszékenységére építve próbál politikai tőkét kovácsolni, különösen, ha mindezt egy kormányzati szereplő teszi. Mindannyian féltjük a gyerekünket, ösztönösen megvédenénk őket bármi áron, erre alapozni pedig különösen aljas dolog. Sajnos ez nem új jelenség, a gyűlöletkeltés évek óta zajlik, csak a célpont cserélődik. Az általa okozott hosszútávú társadalmi károkat nehéz megbecsülni, de mindenképpen aggasztóak.
Gyerekeink, osztálytársaink, kollégáink azonban rövid távon is szenvednek a gyűlöletkeltés következményeitől. A téma tabusításának pedig leginkább azok a fiatalok az áldozatai, akiknek egyáltalán nincs kihez fordulniuk a kérdéseikkel és a félelmeikkel. Ha az otthoni közeg nem támogató, a velük foglalkozó többi felnőtthöz fordulhatnának, akik közül viszont sokan inkább kerülik a témát, nehogy rájuk süssék, hogy a melegséget népszerűsítik. Szerencsére sok pedagógus van, akik nem hagyják magukat megfélemlíteni, ez jól látszik az oktatási mozgalmak kapcsán is. Néhányan hangosabban, még többen pedig csendesen teszik a dolgukat a rájuk bízott fiatalok érdekében.
Valószínűleg vannak olyan emberek, akik szívesen részt vennének a képzésen, de bizonyos okok miatt nem tudják megoldani. Hozzájuk el tudtok jutni valamilyen formában?
A képzések személyes részvétellel valósulnak meg, de országszerte elérhetőek vagyunk. A munkahelyi képzést az ország bármelyik településére szívesen elvisszük, illetve fogunk olyan nyílt alkalmakat is szervezni, amelyekre bárki jelentkezhet. Módszertani képzést biztosan tartunk a következő hónapokban Kecskeméten, Debrecenben, Szombathelyen, Veszprémben és Győrben, valamint a nagy érdeklődésre való tekintettel várhatóan még egyszer Budapesten is. Ezekről friss információkat például a szervezetek Facebook-oldalán, például az Amnesty oktatási oldalán, illetve a honlapunkon találnak. Az általunk, illetve önkéntes képzőink által megtartott iskolai foglalkozást el tudjuk vinni az ország bármelyik pontjára. A pedagógusok vagy adott esetben a szülők az oldalunk megrendelőfelületén léphetnek velünk kapcsolatba.
Bízom abban, hogy a nemsokára elérhető tanári kézikönyvön, illetve az év első felében elkészülő online kurzusokon keresztül eljutunk majd azokhoz is, akik magukon a képzéseken nem tudnak részt venni.
Mik a hosszabb távú célok a Befogadó Terek képzéssel kapcsolatban?
A téma nagyon fontos, a képzések hiánypótlók, ezért valamilyen formában biztosan szeretnénk majd hosszabb távon is folytatni. Végleges döntés még nem született.
Mindig van mit tanulni az elfogadásról:
- Lékai-Kiss Ramóna: „Volt olyan pillanata az életemnek, amikor belenéztem a tükörbe, és azt éreztem, engem senki nem szeret”
- Ha a textil nemtelen, miért csak nők vagy csak férfiak vehetnek fel valamit? – A nem bináris divat új korszakot nyit
- „Márpedig csak egyféle szépség létezik!” - Ömlik a rosszindulat, avagy: miért van szükség aktivistákra?
