„Albérletet keresek, nem szexpartnert” - Mégis hol megy félre a lakáskereső projekt?
Mindenki szabadon, erőszak és a visszaéléstől való félelem nélkül szeretne létezni, nem csak offline, hanem az online térben is. Az igazság az, hogy nem akarom cenzúrázni a posztjaimat, nem szeretném megváltoztatni sem a verbális, sem a vizuális kommunikációs szokásaimat. Hogyan lehet összekeverni a lakáskereső projektet a társkereséssel? A kérdés, amire szerintem a férfiak sem tudják a racionális választ.
Ezeket láttad már?
Váratlanabbnál váratlanabb szituációkban merül fel a nők tárgyiasításának kérdése. Vannak hagyományos, könnyen beazonosítható esetek, és vannak kevésbé szokványos, nehezen meghatározható jelenségek. Egyik pillanatról a másikra váltam gyanútlan albérletkeresőből a férfiak kiszemeltjévé – döbbenetes, hogy a szexualizáció problémájával még lakáskeresés közben is szembesülhetünk.
Amikor arcon csap a valóság
Az albérletkeresés egyszerűnek tűnhet, de valójában nem az – pályakezdő és egyedülálló nőként jelenleg úgy érzem, hogy majdnem lehetetlen. Sokat foglalkoztat a kérdés: miért luxus 2023-ban szülői támogatás és komoly párkapcsolat nélkül önállóan lábra állni? A válasz komplex és tudom, hogy az időről időre nagyokat nyekkenő világgazdaság még sokunknak okoz hasonló kellemetlenségeket.
A nehéz helyzet ellenére úgy döntöttem, hogy belevágok az intenzív lakáskeresésbe. Egy posztban tömören és röviden összefoglaltam, hogy ki vagyok én, mire van szükségem és mennyi a havi keretem, amit szobára, jobb esetben pedig lakásra tudok szánni. Ahogyan minden átlagos felhasználó, legyen az férfi vagy nő, a posztot egy rólam készült fotóval szerettem volna validdá és kerek egésszé varázsolni – így landolt végül a bejegyzésem több albérletkeresésre alkalmas Facebook csoportban, de a projekt érthetetlen módon valahol nagyon félresiklott.
A hirdetésfeladás utáni reggelre több férfi követett be és lájkolta a képeimet Instagramon, mint ahányan valóban lakást ajánlottak volna, sőt „de gyönyörű a mosolyod” típusú üzenetek is érkeztek az engedélykéréseim közé. Kínomban már arra gondoltam, hogy lehet, hogy hajléktalan leszek, de legalább vannak jelentkezők, akiknél alhatok az utca helyett. Természetesen ez csak vicc, de ha komolyabban belegondolok, a szituáció egyáltalán nem mókás. Én albérletet keresek, nem pedig szexpartnert.
Nem, ez nem egy kedves gesztus
Tisztázzuk: ismeretlenként bekövetni, írogatni, lájkolgatni nem aranyos – a kéretlen nyomulás normalizálása pedig legalább olyan helytelen, mint maga a zaklatás. A NANE szerint ha valaki az akaratunk és a kérésünk ellenére lép kapcsolatba velünk, akkor az már zaklatásnak számít. Háborgatásnak minősül minden, ami az áldozat biztonságérzetét veszélyezteti, vagy ha az áldozat az ártatlanként csomagolt kapcsolatlétesítés következtében korlátozva érzi magát személyes szabadságában.
Az van, hogy én pontosan ezt érzem. Korlátozva érzem magam a személyes szabadságomban – egy fotó csatolása tényleg rögtön azt jelenti, hogy tálcán kínálom magamat? Ne posztoljak fényképet, ha nem akarom, hogy bepróbálkozzanak? Ezek a kérdések merültek fel bennem, de ha ez tényleg így működne, akkor az valójában a nők személyes szabadságának korlátozását jelentené.
Nem tehetem magam felelőssé az alkalmatlankodó udvarlók egyszerű gondolkodásmódjáért. Itt az ideje, hogy a férfiak végre ne tárgyként tekintsenek a nőkre. Fogadják el, hogy nincs joguk megszerezni mindent, amit csak akarnak. Akaratosnak lenni nem szexi – soha nem volt, és soha nem is lesz az.
