Kulcsra zárt szavak

De vajon hányan tartják meg ezen jó szokásukat a későbbiekben? Nem tudok erről statisztikával szolgálni, de megérzésem szerint kevesen. Pedig a módszer igazán hasznos, kiváltképp nehéz élethelyzetben.

Olykor olyan rossz hír ér bennünket, hogy attól letaglózva, megsemmisülve érezzük magunkat. Egyszerre éljük át a mélyről feltörő, fojtogató dühöt, és a tehetetlenséget, mozdulatlanságot. Sokaknál ebből az érzésből következnek aztán a különböző önpusztító viselkedések, ami a társadalmilag elfogadottabb egymást érő éjjeli dorbézolásoktól, a másokból lenézést kiváltó öngyilkossági kísérletekig terjedhetnek. És a "szedd össze magad" sokáig nem elég.

Van, aki szinte ösztönösen megtalálja az utat az edzőterembe vagy egy plázába, de sokan ki sem mozdulnak otthonról, egyfajta önsanyargató életmódba kezdenek. Ez rövid ideig normális is, de jó, ha minél előbb ki tudjuk adni a dühöt. Erre pedig a napló- vagy levélírás tökéletes lehet.

A levél előnye, hogy ha konkrét személy húzta ki a szőnyeget a lábad alól, akkor minden nap írhatsz neki levelet, amiben cenzúrázatlanul megkapja, ami neki jár. Persze ezeket soha nem adod fel, nem juttatod el a címzettnek. Terápiás hatása azonban érvényesülni fog.

A napló mellett szól, hogy mivel hosszútávon vezeted, így az aktuális trauma közepén láthatod, hogy korábban is kimásztál már a csávából, és tényleg minden alagút végén ott a fény. Persze ugyanez lehet a hátránya is, mert ha jobb periódusunk van, akkor könnyen félrerakjuk a naplónkat, amit aztán már egyre nehezebb elővenni.

Csak ajánlani tudom tehát, hogy kezdd el, bármelyik módszer legyen is a szimpatikus. Ha pedig azok közé tartozol, akik évek óta vezetik életük eseményeit, még ha kisebb nagyobb megszakításokkal is, akkor tartsd meg a jó szokásod, hisz te már tudod, milyen sok erőt adhat egy könyvecske a borús napokon.