A klímaváltozás miatt pusztulnak az európai tengerpartok
A járványügyi korlátozások megszűnésével ezen a nyáron valószínűleg a szokásosnál is többen igyekeztek tengerparton nyaralni. Ám a klímaváltozás fokozódásával egyre nehezebb lesz kedvünkre való homokos strandot találni. A legfrissebb IPCC jelentés szerint Európa homokos partjainak már ma 27-40%-a folyamatosan pusztul a nem megfelelő üledékutánpótlás és túlzott beépítettség miatt, amire az egyre emelkedő tengerszint és gyakoribb heves viharok még inkább ráerősítenek.
Ezeket láttad már?
A népszerű mediterrán strandok különösen kitettek ennek, sőt Görögország kedvenc ministrandjai akár teljesen eltűnhetnek. A part menti 49 UNESCO világörökségi helyszínből (köztük Velence), több mint 40-et veszélyeztet az erózió és/vagy az elöntés, de néhol teljes közösségeknek kell elköltözniük. Európában a tengerparti elöntések miatti éves (közvetlen) károk a jelenlegi 1,3 milliárd euróról 13-39 milliárd euróra emelkedhetnek 2050-re 2–2,5°C-os globális felmelegedést feltételezve, míg a század végére ez már 93-960 milliárd euróra rúghat 2,5–4,4°C-os felmelegedés mellett. Léteznek olyan beavatkozások, amik megmenthetnek bizonyos partrészeket a hullámsírtól, de ezek megépítése, illetve fenntartása sokszor nagyon drága, ezért sok helyütt kellemetlen döntésre kényszerülnek a helyi lakosok. A másfélfok.hu cikke.
Dániában egy 120 éves világítótornyot költöztettek 80 m-rel beljebb az egyre pusztuló partvonaltól, míg Portugáliában egy 122 kilométeres partszakaszon fontolgatják az épületek lebontását a hatóságok. Az észak-walesi Fairbourne faluhoz hasonlóan a francia nyaralóváros, Lacanau is azt latolgatja, hogy a közösség egy részét a szárazföld belsejébe telepíti át. A francia Soulac-sur-Mer-ben mementóként ágaskodó, elhagyatott ötemeletes „Le Signal” bérház az 1960-as évek végén 200 méterre épült a víztől, de mára viharos hullámok nyaldossák a talapzatát – ezen a helyen évi 4-8 méteres ütemben kebelezte be az óceán a partot.
Ez a turizmust is komolyan visszavetheti, hiszen a Földközi-tenger és az Atlanti-óceán mentén fekvő közkedvelt tengerparti üdülőhelyek vonzereje egyre csökkenhet a strandok zsugorodásával. A rendkívül népszerű, ugyanakkor veszélyeztetett strandok közé tartozik a szardíniai San Teodoro és a velencei lagúnában található Lignano Sabbiadoro, a görögországi Lefkada és Lesbos szigete és az Égei-tenger északkeleti része, valamint Saint-Tropez a Francia Riviérán, Santa Cruz Tenerifén és az Azori-szigetek egyes részei.
Bár a part menti erózió globális jelenség, Európa különösen ki van téve az ostromló hullámoknak, ugyanis ezen a kontinensen a legnagyobb a partvonalak aránya a teljes szárazföldi területhez viszonyítva. A legfrissebb IPCC jelentés szerint
Európa homokos partjainak már ma 27-40%-a folyamatosan pusztul a nem megfelelő üledékutánpótlás és túlzott beépítettség miatt, amire a klímaváltozás miatt egyre emelkedő tengerszint, erősödő viharok és vihardagályok ráerősítenek.
Globálisan a partok nagyjából harmadát kitevő homokos strandok különösen magas társadalmi-gazdasági értéket képviselnek a rekreáció, a turizmus és az ökoszisztéma-szolgáltatásokból fakadóan. Ha azonban a klímaváltozás tovább fokozódik és a pesszimista (a jelenlegi kibocsátási trendeket folytatva reális) éghajlati forgatókönyv szerint a század végére elérjük a 4°C-os globális felmelegedést,
akkor elveszíthetjük a világ homokos partjainak közel felét, Európában pedig búcsút inthetünk a homokos strandok ötödének
az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontjának tanulmánya szerint.
Klímaváltozás és emberi beépítés: egyik sem segít
Az alapproblémát a folyókon és a partok mentén épített akadályok (épületek, utak, gátak) jelentik, amelyek drasztikusan csökkentették az üledékek természetes áramlását a strandok utánpótlásához, természetes épüléséhez. Az éghajlatváltozás miatti tengerszint-emelkedés és erősödő viharok csak tovább súlyosbítják a helyzetet.
A fenti számítások emellett figyelembe vették a partok épülését segítő, az eróziót kompenzáló tényezőket is, mint az emelkedő talajszintet és a folyók által szállított – emberi behatásra vagy természetes okoknál fogva – időnként nagyobb mennyiségben érkező üledéket.
Ha a kibocsátásokat legalább mérsékelten csökkentenénk, akkor 2050-ben a partvonal 17%-án, 2100-ban pedig 40%-án meg tudnánk előzni a pusztulást, és átlagosan 42 méter homok maradna meg a szárazföld és a tenger között.
Ha azonban minden a régi mederben folytatódik és a század végére elérjük a 4°C-os globális felmelegedést, akkor az üledékek utánpótlása vagy az eróziót gátló (természetes vagy épített) akadály nélkül a homokos partvonalak körülbelül 100 méterrel visszahúzódhatnak Európában.
Ez végítéletet jelenthet számos ministrandra, amelyek jellemzően 100 méternél kisebb szélességűek. Görögországban ezek nagy része 20 méternél is vékonyabb strandot, öblöcskét jelent, ahol nincs elég üledék-utánpótlás, sem parti védelem, és egyre jobban beépítettek. Egy görög tanulmány szerint, a század végére az ország strandjainak akár 88%-át is felemésztheti a tenger, legalább időszakosan.
A partokkal együtt euró-milliárdok is hullámsírba kerülhetnek
A partok pusztulásával párhuzamosan egyre nő az elöntés kockázata is az alacsony fekvő parti és folyótorkolati területeken. Az IPCC szerint a 21. század végére a part menti árvízkárok legalább 10-szeresükre fognak növekedni Európában – sőt, a jelenlegi alacsony mérséklési és alkalmazkodási intézkedések mellett már jóval hamarabb számolnunk kell ezekkel a veszteségekkel.
Ma közel 50 millió európai él 10 méternél alacsonyabb tengerszint feletti magasságon. A 100-évente egyszer előforduló parti elöntés veszélyének kitett népesség 2040 után gyorsan növekedni kezd, és 2100-ra eléri a 10 millió embert a pesszimista éghajlati forgatókönyv szerint a jelenlegi népességet és védelmi szintet feltételezve. (Azonban a gyorsan növekvő népesség miatt a kockázatnak kitett emberek száma is gyorsabban nő, tehát valószínűleg korábban kell szembenéznünk súlyosabb veszéllyel.)
A gazdasági fejlődés és a virágzó tengerparti turizmus Európa partvidékének egyre nagyobb arányú beépítését eredményezte az elmúlt öt évtizedben, így a magányos partok mára felkapott, drága ingatlanokká avanzsáltak. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség szerint 0,5-1 billió euróra tehető az 500 méteres parti sávban levő gazdasági vagyon az EU-ban. Az IPCC által idézett tanulmány szerint, a várható társadalmi-gazdasági fejlődés irányától függően
Európában a tengerparti elöntések miatti éves (közvetlen) károk a jelenlegi 1,3 milliárd euróról 13-39 milliárd euróra emelkedhetnek 2050-re 2–2,5°C-os globális felmelegedést feltételezve, míg a század végére ez már 93-960 milliárd euróra rúghat 2,5–4,4°C-os felmelegedés mellett.
Műemlékek, közösségek és a vadvilág is veszélyben
A fokozódó parti erózió és elöntések miatti károk nemcsak gazdasági értelemben mérhetők, de kulturális örökségünk, a helyi közösségek és a part menti vizes élőhelyek is veszélyben vannak. A Földközi-tenger alacsonyan fekvő partvidékein található 49 UNESCO világörökségi helyszín (pl. a ciprusi Paphos, az olasz Siracusa, a máltai Valletta) közül már ma 37-et fenyeget egy 100-évente egyszer előforduló nagyáradás, és 42-t a parti erózió. A század végére az árvízkockázat 50%-kal, az eróziós kockázat pedig 13%-kal nőhet átlagosan a régióban, de az egyes helyszíneken lényegesen nagyobb kockázatok is várhatóak.
Velence és az azt körülölelő lagúna különösen kitett ezekkel szemben. A történelmi belváros mindössze 55 cm-rel van a jelenlegi relatív átlagtengerszint felett, ezért dagály idején még a kisebb vihardagályok is áradásokat okoznak. Ráadásul a 20. század során a relatív átlagtengerszint évente körülbelül 2,5 mm-rel növekedett az emelkedő globális tengerszint és a talaj süllyedése miatt.
Így az árvizek gyakorisága Velencében a 20. század első felében tapasztalt évtizedenkénti egyről negyvenre nőtt a 21. század elejére.
Ezért 2003-ban a város egy árvízvédelmi rendszer építésébe fogott, amit 2020 októberében kellett bevetni először. Szükség esetén egy mobil sorompórendszerrel lehet lezárni a lagúna beömlőnyílásait, miközben normál körülmények között ezek a tengerfenéken fekszenek, így biztosítva a zavartalan hajóforgalmat és a víz átkeveredését a lagúna és a tenger között.
Alkalmazkodási intézkedések nélkül a következő 50 évre 7–17 milliárd euró potenciális gazdasági kárt becsültek a városban. Bár az árvízvédelmi rendszer sokat jelent, de ennél szélesebb körű alkalmazkodási stratégiára lesz szükség, ha a legpesszimistább forgatókönyvek válnak valóra. Az egyre emelkedő tengerszint miatt ugyanis egyre többször kell majd lezárni a sorompókat – akár 6-10 hónapra is –, ami korlátozná a hajóforgalmat és a lagúna ökoszisztémájának sérüléséhez vezethet.
Néhol már most a vadvilág átalakulását tapasztalják. Németországban a Watt-tenger állat-, madár- és növényvilágáról híres szigetei, árapálysíksága és árterei számára jelent óriási veszélyt a tengerszint emelkedése. Az UNESCO által védett területen 10 ezer faj él, és a vándormadarak paradicsoma is, de egyre szűkül a táplálkozási területük, és már érzékelhető a madárpopulációk egy részének csökkenése.
A brit partokra evezve, a helyi közösségek szintén drámai változások szemtanúi. Az északkelet-angliai Yorkshire-parton évente átlagosan négy méter válik a tenger martalékává, de van olyan szakasz, ahol 10 méter tűnt el kilenc hónap alatt. Jelenleg mintegy 20 házat fenyeget a leomlás. Happisburgh-ben a tengerparti út egy része és 35 lakóház vált semmissé az elmúlt években, és a következő 30 évben a 14. századi templomuk, Kelet-Anglia legrégebbi működő világítótornya és mintegy 600 otthon tűnhet el.
A Kelet-Angliai Egyetem friss tanulmánya szerint
2050-re a tengerszint emelkedése (nagyjából 35 cm) következtében körülbelül 200 000 tengerparti ingatlan lesz veszélyben Angliában.
Vannak megoldások, de sok kellemetlen döntést kell majd meghozni
Alapvetően kétfajta alkalmazkodási lehetőség van:
- maradni és megerősíteni a partokat vagy
- elköltözni és áttelepíteni az összes fontos part menti infrastruktúrát és tevékenységet.
Mindkét opció számos pozitív és negatív társadalmi-gazdasági-környezeti hozadékkal jár, és a végső döntést komolyan befolyásolják az adott közösség erőforrásai.
Ezért már most vannak olyan esetek, ahol támogatás hiányában nincs más választás, mint hagyni, hogy a tenger tegye a dolgát. Viszont bizonyos infrastruktúra elemeket (pl. part menti nukleáris erőművek) lehetetlen elköltöztetni, ami tovább növeli a kockázatokat.
Számos térség már megkezdte az alkalmazkodási intézkedések kidolgozását és – sokszor igen költséges – végrehajtását. Ilyen például a parti védőrendszerek – mint falak és gátak – kiépítése, az úthálózat újragondolása, valamint a tengerparti természetes ökoszisztémák – mint mangroveerdők, sós mocsarak és korallok – védelme és megerősítése.
A tengeri védőfalak felhúzása vagy a homokfeltöltés azonban amellett, hogy igen drága lehet, gyakran rövid életű is, vagyis folyamatosan költeni kell a fenntartására.
A kelet-angliai Bacton gázterminál védelmére bepumpált egymillió tonna homok mindössze 15-20 évig tart. A hollandok, akik évszázadok óta küzdenek a tengerrel, évente mintegy 12 millió köbméter homokkal töltik fel partjaikat, hogy lépést tartsanak azzal, amit a természet elmos.
Ráadásul ezek a helyi mérnöki megoldások gyakran csak áthelyezik a problémát máshova, az Eurosion jelentés szerint az újonnan erodálódó partszakaszok 63%-a kevesebb mint 30 kilométerre található a mérnöki beavatkozástól. Emellett az IPCC hangsúlyozza, hogy a nem megfelelően létesített védőfalak hamis biztonságérzetet kelthetnek és akár kárt okozhatnak a helyi ökoszisztémában is.
Ezért a természettel való együttműködés kulcseleme kell, hogy legyen a megfelelő alkalmazkodásnak is. A dél-angliai Portsmouth partjainál egy több kilométeres tengeri védőfalat építenek, amely sziklás parti fajok számára is lakható lesz. A skóciai Edinburgh városa pedig azt tervezi, hogy a tenger és az újonnan felhúzott épületek között egy parkos „puffer-zónát” létesít: ezzel teret hagy a természetes élővilágnak, ami tompítani képes a hatásokat, és elfogadja, hogy az erózió némi területet követel majd.
Ahhoz azonban, hogy a lehető legjobban megóvjuk partjainkat, korlátozni kellene a folyók és tengerpartok beépítését, segíteni kellene a természetes folyamatok és ökoszisztémák helyreállását és minél előbb mérsékelni kellene a klímaváltozást.
Lehoczky Annamária éghajlatkutató, szabadúszó környezeti szakújságíró és a Másfél fok állandó szerzője. Doktori (PhD) fokozatát az éghajlatváltozás kutatásában szerezte.
Ha szeretnél még több izgalmas cikket olvasni az éghajlatváltozásról, akkor mindenképpen érdemes ellátogatnod a másfelfok.hu oldalra, ahol rengeteg érdekes téma közül választhatsz.
