Kisbaba kortól tele lehet a szervezetünk mikroműanyaggal

A kisbabák a műanyag cumisüveg használatának módja és egyéb környezeti hatások miatt akár 2600-szor több mikroműanyagot fogyaszthatnak el naponta, mint egy átlagos felnőtt. Bár a szervezetünkből a bevitt mikroműanyag 90%-a kiürül, az egészségügyi kockázatokról továbbra sem tudunk eleget, viszont amit igen, az riasztó. Állatkísérletek és orvosi kutatások szerint a szervezetünkbe bejutó műanyag részecskék gyulladást okozhatnak, károsítva az immun- és az idegrendszert, a tüdő ereibe bejutva magas vérnyomást okozhatnak, és egyes esetekben a daganatos megbetegedések kockázatát is növelik. Még a mikroműanyag hatását sem ismerjük teljeskörűen, de már megjelentek a még kisebb nanoműanyagok, amelyek fizikai érintkezés útján a bőrünkön át is képesek a testünkbe hatolni. Egyelőre nem beszélhetünk akut problémáról, azonban az emberiség túlzott műanyagfogyasztásával olyan egészségügyi orosz rulettet játszik, aminek a hosszútávú következményei veszélyesek, de minimum kérdőjelesek.

Korábban már írtunk róla, hogy a mikroműanyagokat kimutatták többek között ivóvízből, sörből, konyhasóból, cukorból és számos további élelmiszerből, de az a hazai folyókban is jelen van. Holland kutatók közlése szerint a mikroműanyagok már az emberi vérből is kimutathatók, egy olasz kutatócsoport pedig nemrégiben igazolta, hogy ezek az apró műanyagdarabkák megtalálhatóak a méhlepény szövetében is. A műanyag részecskék háromféle úton juthatnak a szervezetünkbe:

• táplálkozással,
• belélegezve és
• már a bőrünkön keresztül is.

Egy, a Nature Foodban megjelent kutatás azt vizsgálta, hogy a műanyag cumisüveggel táplált kisbabák milyen mértékű mikroműanyag bevitelnek vannak kitéve. Számításaik szerint a babák szervezetébe bekerülő mikroműanyagok száma 14600 és 4550000 között alakul naponta attól függően, hogy mennyi ideig és hogyan sterilizálják az édesanyák a cumisüvegeket, illetve hogyan melegítik és rázzák fel azok tartalmát.

Vagyis a babák legrosszabb esetben akár 2600-szor annyi mikroműanyagot is elfogyaszthatnak, mint amennyi egy átlagos felnőtt szervezetébe bejut a táplálékkal, az ivóvíz fogyasztással és belégzés útján.

Becslések szerint naponta 26-130 közötti a belégzéssel a szervezetünkbe kerülő mikroműanyagok száma, vagyis éves szinten akár 47000 fölött is lehet a belélegzett darabkák száma. Természetesen a konkrét értékeket nagyon sok tényező befolyásolja: milyen tevékenységet végzünk, hogyan ütemezzük a takarítást, milyen a bútorzat és milyenek az időjárási körülmények. Azt, hogy a belélegzett részecskék milyen mélyre jutnak el a tüdőben, befolyásolja azok mérete és sűrűsége. Általánosságban elmondható, hogy minél kisebb és könnyebb az adott részecske, annál mélyebbre képes eljutni.

Kell félnünk a mikroműanyag egészségügyi hatásaitól?

Azt már régóta tudjuk, hogy szálasanyagok tüdőbe való bekerülése növeli a daganatok kialakulásának kockázatát. A kutatók daganatos betegségben szenvedőktől származó tüdőszövet-mintákat vizsgálva megállapították, hogy a 114 szövetminta 87%-a cellulóz- vagy műanyagszálat tartalmazott, vagyis

ezek az anyagok nemcsak bejutnak a szervezetbe légzés útján, hanem fel is halmozódnak ott.

A tudósok elsősorban állatokon elvégzett kísérletek eredményeiből próbálnak következtetni arra, hogy a szervezetbe bekerülő műanyagok milyen problémákat okozhatnak. A következtetést azonban nagyban nehezíti az, hogy a kísérletek általában jóval nagyobb dózisokkal zajlanak, mint amennyi műanyag ténylegesen bekerül az állati vagy emberi testbe.

Rákok, kagylók és halak esetében például megfigyelték, hogy a mikroműanyagok hatására csökkent a táplálkozási aktivitás, amelyet a plasztikdarabkák idegrendszert károsító hatására vezettek vissza, valamint arra, hogy a műanyag beavatkozott az emésztőenzimek normál működésébe.

Ellenkező eredményeket kaptak egérkísérletekben, ahol a műanyagoknak való kitettség növelte az állatok energiaigényét, valamint csökkentette a táplálék felszívódásának hatékonyságát, ezáltal arra ösztönözte a kísérleti állatokat, hogy a korábbinál többet egyenek.

Annyi bizonyos, hogy a mikroműanyagok nagy felülete oxidatív stressz és gyulladások kialakulását okozhatja a szervezetünkben, a plasztikdarabkák mérgezőek lehetnek a sejtjeinkre, annak köszönhetően pedig, hogy rendkívül lassan bomlanak, a szervezetből való eltávolításuk nem valósítható meg. A műanyagok károsíthatják továbbá az immun- és az idegrendszert. A tüdő ereibe bejutva magas vérnyomást okozhatnak, rosszabb esetben érelzáródás is kialakulhat. Elérhetik a szervezet számára idegen anyagok eltávolításáért felelős májat és a vesét is, fokozott igénybevételnek kitéve ezeket a szerveket.

A mikroműanyag darabkák közül a 150 mikrométernél (µm) nagyobbak kiürülnek a szervezetből, az ennél kisebb darabkák azonban már átjuthatnak a nyirokrendszerbe, illetve a vérkeringésbe, igaz bőven 1% alatt marad azoknak az aránya, amelyek ténylegesen fel is szívódnak a szervezetben. Jóval veszélyesebbek a 20 µm-nél kisebb műanyagdarabok, amelyek már a szerveket is képesek elérni. A legkisebb, 10 µm-nél kisebb darabkák pedig akár a sejtekbe is behatolhatnak, átjuthatnak a vér-agy gáton és méhlepényen is.

Szervezetünkből a felvett mikroműanyagok mintegy 90%-a kiürül, azonban ez önmagában nem jelenti azt, hogy ne kellene foglalkoznunk a problémával.

Osztrák kutatók 10 grammonként átlagosan 20 db mikroműanyagot (főleg polipropilént és polietiént) találtak emberi székletmintákban.

A műanyagdarabok méretén kívül az alak a másik fontos tényező a hatások becslése szempontjából: a szálak általában mérgezőbbek, mint a törmelékek. A kutatók szerint ez a szervezetben való tartózkodás hosszabb idejére, valamint a szálak által okozott fizikai károsodás nagyobb mértékére vezethetők vissza.

A ftalátok általános képlete. A műanyagoknál lágyítószerként használt szerves vegyület képes beavatkozni a hormonrendszer működésébe, a méhlepényen átjutva a magzatot is elérheti, valamint anyagcserénk megváltoztatásával növeli az elhízás kockázatát.

Fotó: másfélfok.hu

Ha mindez nem lenne elég, ezt még fokozzák a műanyagokkal együtt a szervezetbe bejutó adalékanyagok hatásai is. Ilyen adalékanyagok például a ftalátok, amelyeket lágyítószerként használnak műanyagok rugalmasságának biztosítására. A ftalátokat többek között anyatejből és emberi vizeletből is kimutatták már. A kutatók szerint

összefüggés lehet az asztma, illetve allergiás megbetegedések kialakulása, valamint a ftalátok szervezetben való megjelenése között.

A polibrómozott difenik éterekről (PBDE) igazolták, hogy képesek az emberi szervezetben felhalmozódni, a potenciális hatásaira azonban csak állatkísérletekből tudunk következtetni: vélhetően az idegfejlődésre vannak negatív hatással, illetve beavatkozhatnak a hormonrendszer működésébe is.

Végezetül a mikroműanyagok nemcsak kemikáliákat, hanem akár mikroorganizmusokat is hordozhatnak a felületükön, vagyis egyfajta „szállítói” lehetnek akár betegséget okozó mikrobáknak is.

Még a mikroműanyag hatásait sem ismerjük teljesen, de már itt a nano

A mikroműanyagok szervezetbe való bejutásának harmadik útja a bőrrel való érintkezés, amelyről elsőre azt gondolhatnánk, hogy nem képesek rajta átjutni. Egyes kutatási eredmények szerint a verejtékmirigyek, a bőr sérülései és a szőrtüszők ideális bejutási pontok az apró műanyagrészecskék számára, míg más tudósok szerint a nanoműanyagok, vagyis azok a részecskék, amelyek 100 nanométernél kisebbek, nemcsak ezeken a pontokon, hanem máshol is képesek áthatolni a bőrön.

A nanoműanyagokra egyelőre még egységes definíció sincs (francia kutatók javaslata szerint 1 μm-nél kellene meghúzni ennek a tartománynak a felső határát), arról pedig, hogy mi történik velük az emberi testben, gyakorlatilag semmit nem tudunk. Mintavételezésük és mérésük még a mikroműnyagokénál is jóval összetettebb feladat, ahogyan egy nanoanyagokkal foglalkozó tudós, Roman Lehner fogalmazott:

úgy keresünk tűt a szénakazalban, hogy a tű úgy néz ki, mint a széna.

Lehner szerint egyelőre nincs ok aggodalomra, a mikro- és nanoműanyagok mennyisége a környezetben (még) nem éri el azt a szintet, ami már veszélyt jelenthetne az emberi egészségre. Azonban csak rajtunk múlik, hogy elérjük ezt a szintet.

Kockázatos végkimenetelű globális emberkísérlet a túlzott műanyagfogyasztás

Mértéktelen, rendkívül pazarló és sokszor teljesen indokolatlan műanyagfelhasználásunk nemcsak a fosszilis energiahordozók iránti keresletet hajtja fel, növelve ezzel az üvegházhatású-gázkibocsátásokat, és tovább fokozva a globális felmelegedést, hanem környezetünkre és saját egészségünkre is hatással van. A megoldást nem a bioműanyagok fogják elhozni, hanem az, ha képesek vagyunk minél rövidebb idő alatt radikálisan visszafogni a műanyagfelhasználást.

A tudomány jelenleg még nem rendelkezik biztos válaszokkal arra nézve, hogy a tartós műanyagfogyasztás milyen hosszútávú hatásokkal lesz az emberi szervezetre. Olyan beláthatatlan végkimenetelű kísérletet végez jelenleg magán az emberiség, aminek az egészségünkre és az egészségügyre gyakorolt hatásai aggasztó méreteket ölthetnek a jövőben. Mint más környezeti-éghajlati problémáink esetében is, most még van lehetőségünk érdemben változtatni.

Jurecska Laura környezetkémikus, a környezettudományok doktora (PhD), az ELTE TTK Mikrobiológiai Tanszékének oktatója.

Ha szeretnél még több izgalmas cikket olvasni az éghajlatváltozásról, akkor mindenképpen érdemes ellátogatnod a másfelfok.hu oldalra, ahol rengeteg érdekes téma közül választhatsz.