„Aki fél, az menjen cukrászkisasszonynak!” - 133 éve született Kéthly Anna politikusnő
Az elveihez mindig hű Kéthly Anna egészen haláláig a magyar nép hősiességét és igazát a hirdette a kommunista diktatúra elleni harcban. Korának legerősebb és legbátrabb politikusnője volt, akire csak felnézni lehet.
Ezeket láttad már?
Kéthly Anna iránti csodálatom örök; a második magyar parlamenti képviselő egyik híres mondása így hangzott: „Aki fél, az menjen cukrászkisasszonynak!” Bátorsága, elszántsága, kitartása, meg nem alkuvása a mai napig példaként állhat előttünk. Születésének 133. évfordulója alkalmából életpályájának kutatójával, B. Kádár Zsuzsanna történésszel beszélgettünk.
Miért lépett Kéthly Anna politikai pályára?
Egyrészt a családi hagyományok miatt. Anna egy józsefvárosi munkáscsaládban született 1889. november 16-án. Szüleivel és nyolc testvérével kora ifjúságától kezdve részt vett a nagyobb munkásünnepeken, pártrendezvényeken. Míg férfi családtagjai automatikusan bekapcsolódtak a politikába, addig Anna részéről fiatal, egyedülálló nőként e férfiak uralta terepen megjelenni igen bátor és rendkívüli dolognak számított. Elhatározását ugyanakkor személyes élmények is erősítették. Kassán élte át az első világégést, találkozott a lakosság nyomorával, kiszolgáltatottságával, miközben a hadiipar spekulánsai, vámszedői roppant módon meggazdagodtak. Ennek hatására erősödött meg rendszerkritikai szelleme. 1916-ban belépett a közalkalmazottak szakszervezetébe, egy évre rá pedig a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba.
Hogyan lett parlamenti képviselő?
Harminchárom évesen egy budai választókerületből jutott be a képviselőházba. Az 1922-es nemzetgyűlési választásokon a szociáldemokrata párt és a szakszervezetek közös jelöltlistáján a három nő között újoncként szerepelt. A sajtó kérdésére, hogy fél-e a tisztelt ház viharaitól, csak annyit válaszolt, hogy ezeket a küzdelmeket megszokta már a pártéletben is.
Milyen fogadtatásban részesült a Parlamentben?
Nem volt könnyű dolga a hagyományosan férfiak uralta terepen, de hamar kivívta magának az elismerést, tárgyilagosságát még a kormánypártiak is elismerték. A Horthy-korszak végéig megőrizte helyét a törvényhozásban. Politikus mivoltát sohasem akarta férfias külsőségekkel alátámasztani. Egyszerűen, de ízlésesen öltözködött, így jellemezte kortársa: „úgy tud megjelenni, hogy ezer ember közül is kiválik”, majd hozzátette: „nyoma sincs rajta a nagyképűségnek.”
Milyen témákkal foglalkozott és mely ügyeket tudta sikerre vinni?
A parlamentben ő említette meg első ízben a később sokszor ismételt szociáldemokrata elgondolást, miszerint nemcsak a külpolitikai elszigeteltség áttörése, hanem a revízió sem képzelhető el demokratikus átalakulás nélkül. Követelte az anya- és csecsemővédelmet, a női munka fokozottabb védelmét, valamint a népoktatásügy reformját is. Rendre tiltakozott a nácibarát törekvések és a háborús uszítás ellen. Büszke volt arra, hogy azok közé az egy kézzel megszámlálható politikusok közé tartozik, akik a zsidótörvények ellen szavaztak.
Valóban azt mondták róla, hogy „egyetlen férfi van a parlamentben, az is nő"?
A korabeli vélekedés szerint igazságszeretete és megalkuvást nem ismerő felszólalásai miatt először nem is Kéthlyről, hanem az első magyar parlamenti képviselőnőről, a keresztény feminista Slachta Margitról mondták, hogy „az egyetlen férfi a Parlamentben”.
Mit tudunk a magánéletéről?
Magánéletét sem titkok, de még pletykák sem övezték – titok legfeljebb az lehetett, hogy miként jutott ideje mindenre: felkészülni a parlamenti ülésekre, a pártvezetőségi és szakszervezeti munkára, cikkek, füzetek megírására, agitációs utazásokra. Történészi körökben is felmerül a kérdés, vajon miért egyedül Kéthly kerülhetett (a kortársnői közül) előtérbe, miként válhatott emblematikus figurává? Kínálkozó magyarázat: nem volt zsidó és kivételes tehetsége kellő szorgalommal párosult. A gyermektelenség és a házassági kapcsolat hiánya a ritkaságszámba menő női kádereken belül más dimenzióba helyezte: vele mindig lehetett számolni a parlamentben és azon kívül is, nem kötötték családi béklyók, és a numerus clausus. Pető Andrea történész kollégám szerint mivel gyakrabban lépett fel nem női, mint női témákkal, egyszerűbb volt elfogadottnak lennie széles körben, mintha valakit beszorítanak a „nőpolitikus” kategóriába.
Hogyan alakult az élete a második világháború után és miként élte meg, hogy kizárta a saját pártja?
A német megszállást követően illegalitásba vonult. 1945 februárjában ismét a politikai élet centrumába került. Bár híve volt a kommunista és szociáldemokrata párt együttműködésének, de csak az egyenjogúságon alapuló szövetséget támogatta, a kommunisták diktatórikus törekvéseit ellenezte. Emiatt 1948-ban az „egyesülési” kongresszus végül több mint 40 társával együtt kizárta. Megrendítő volt számára, hogy vele együtt az SZDP is „eltűnt” a politika korábban sokszínű palettájáról, s ezzel az az álma is a semmibe veszett, hogy a szocializmust erőszakmentesen, a szovjet típusú proletárdiktatúra elkerülésével valósítsák meg. Bár ezután visszavonult, a koncepciós pereket nem kerülhette el, és 1950 nyarán letartóztatták. Három és fél év után, részben nemzetközi nyomásra engedték szabadon.
Hogyan ítélhető meg az ‘56-os szerepvállalása?
A szociáldemokrata politikusok semmiféle formában nem vettek részt sem az ‘56-os események előkészítésében, sem pedig a folytatásában: mindig is idegenkedtek attól, hogy a politikai kérdéseket fegyveres úton rendezzék. Ám mégsem maradtak passzívak: 1956. október 31-én újraszervezték a pártot, és elnöknek Kéthly Annát szavazták meg. Első hivatalos útja Bécsbe vezetett. Ott végül azt nyilatkozta, hogy bízik Nagy Imrében és az éppen akkor megalakult koalíciós kormányban. Távollétében Nagy Imre kinevezte államminiszterré. Már hazatérőben volt, amikor értesülve a szovjet invázióról, Nagy Imre eltűnéséről és Kádár János kormányalakítási proklamációjáról, visszafordult és vállalta azt, hogy mozgósítja a világ közvéleményét. Elutazott New Yorkba, felszólalt az ENSZ rendkívüli közgyűlésén, és tiltakozott a Kádár-kormány és a szovjet beavatkozás ellen.
Milyen volt az élete az emigrációban?
Ami nem sikerült Rákosinak, azt a történelem eseményei kikényszerítették: Kéthly Anna haláláig emigrációban rekedt. Erejét és egészségét nem kímélve (a hetvenedik életévéhez közeledve) járta végig a különböző fórumokat, újság és rádiószerkesztőségeket, hirdette a magyar nép hősiességét, igazát, a felkelés nagyságát, jelentőségét a kommunista diktatúra elleni harcban. Nemzetközi tevékenységének fontos eredménye volt, hogy 1960 és 1963 között sokan amnesztiát kaptak, emellett segítette a menekült magyarok beilleszkedését. Kudarca pedig - és nemcsak az övé -, hogy az emigránsok egységét nem tudta megteremteni. A Magyarországhoz közelebb eső Ausztria és Svájc letelepedése feltételéül szabta a politizálása befagyasztását, vagyis passzivitásra kárhoztatta volna őt. Száműzetése helyszínéül ezért választotta Belgiumot, ahol nem korlátozták politikai működését. Bár leveleiből kiérződik a honvágy, a politikai feltételek hiánya miatt mégsem térhetett haza. Hatalmas levelezése az emigrációban szerencsére már közkincs, elérhető Strassenreiter Erzsébet, valamint Zichy Mihály egy-egy válogatott gyűjteményi kiadásában.
Miért ilyen ambivalens az, ahogyan alakja a kulturális emlékezetben megőrződött? Szokták jobboldalinak és kommunistának bélyegezni egyaránt, holott egyik sem volt. Mi az oka ennek a látványos zavarnak?
Az ötvenes-hatvanas években, miközben az ENSZ fórumain igyekezett képviselni a magyar érdekeket, Kádárék permanens rágalomhadjáratot folytattak ellene, miszerint ő „hazátlan bitang”, aki „az imperialisták pénzéért szüntelen rágalomhadjáratot folytat a szocialista Magyarország ellen.” Mások szerint a „moszkovita”, „istentelen” „Vörös Anna” „hosszú ideig jól élt a szovjet kegyéből.” Szerintem egy olyan centrumpolitikus, amilyen ő volt, nem sorolható egyik szekértáborhoz sem, különösen akkor nem, ha moralitásában megkérdőjelezhetetlen.
Hogyan emlékeznek meg Kéthlyről a köztereink?
Kövér László avatta fel 2015-ben Budapesten a Markó utca és a Széchenyi rakpart sarkán, az Olimpia Parknál Kéthly Anna teljes alakos szobrát, Nagy Benedek alkotását, amely a harmincas évek esztétikáját követi. 1996 és 2016 között számos emléktáblát kapott a város különböző pontjain. Többen – elsősorban Fencsik Flóra – küzdöttek azért, hogy közterület viselje a fővárosban Kéthly nevét. Az erzsébetvárosi Kéthly Anna tér avatására szeptember 7-én, halálának 25. évfordulója alkalmából (2001-ben) került sor. Az újonnan kialakított téren 2006-ban felállították a politikusnő fejszobrát, Czinder Antal alkotását.
Mi a véleménye Mészáros Márta Utolsó jelentés Annáról című, 2009-es filmjéről?
Egyfelől örülök, hogy végre elkészült egy film erről a fontos politikusról. Talán elmondható, hogy “Az Utolsó jelentés Annáról” egy tévedhetetlen morális iránytűvel megáldott, izgalmas ember megkísértésének története, egy különleges nő drámája élete végefelé. Másfelől viszont a film sajnos tele van kisebb-nagyobb csúsztatással, hibával, zavaróan keverednek benne az életrajzi és a kitalált elemek. A cselekmény szerint Magyarországon rekedt szerelmének unokaöccse meglátogatja Brüsszelben Kéthlyt és a magyar állambiztonság megbízásából megpróbálja hazacsábítani. Való igaz, hogy óvatossága ellenére a hírszerző szervek ismerőseit is megkörnyékezték. Faragó László tényleg Kéthly életének legfontosabb szakmai kapcsolata volt, de valójában csak a mentora volt, nem a szerelme.
Abban egyetértek Mészáros Mártával, hogy Kéthly Anna hosszú életét feldolgozni csak dokumentumfilmben lenne lehetséges. Remélem egyszer lesz erre keret és szándék is Magyarországon…
Mi az oka annak, hogy nem született még róla életrajzi monográfia? Esetleg Ön tervez ilyet írni?
Sajnos, Kéthly maga sem írt önéletrajzot, nagyobb lélegzetű visszaemlékezést, sem naplót, amire lehetne támaszkodni. „Életem kész regény, de nem vagyok regényíró” ezt egy későbbi levelében vallotta. Az 1980-as évektől a történészek hozzájuthattak a hazai és a külföldi archívumokban őrzött iratokhoz. Szintén fellendítette a Kéthly-kutatást, hogy a szociáldemokrata emigráció tagjai irataikat önzetlenül átengedték a hazai történészeknek. Ezeket (köztük Kéthly levelezését) felhasználva elkészültem egy monografikus feldolgozással Kéthly életéről, ami reményeim szerint jövő tavasszal fog napvilágot látni.
