„A kerekesszék nem egy vasdarab, hanem valakinek a lába, ami megfizethetetlen” - Mennyire akadálymentes a repülés?
A GLAMOUR-nál hiszünk a rendszerszintű változásokban, és abban, hogy minden út az őszinteséggel kezdődik. A GLAMOUR.hu online szerkesztője, Ivanova Daniela kerekesszékesként segít, hogy sokkal többet megtudj a fogyatékossággal élők mindennapjait érintő problémákról - annál is inkább, mert kellő edukációval tehetnénk azért, hogy az életük könnyebb és méltóságteljesebb legyen.
Ezeket láttad már?
Régebben nagyon féltem a repüléstől… És ez most sincsen másképp. Mára viszont megtanultam „csak” attól félni, amitől mindenki más, akinek repülésfóbiája van: hogy épségben földet érünk-e. Utazásaim kezdetén azonban millió kérdés kavargott a fejemben, ami tapasztalataim szerint mindenki más fejében is kavarog, ha a kerekesszékkel való repülésre gondol. Hogyan szállunk fel a gépre? Hová kerül a kerekesszék az utazás előtt? El tudunk menni mosdóba a gépen? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket szoktak nekem szegezni az emberek, én pedig nagyon örülök, hogy végre ismerem a válaszokat. Úgyhogy ugorjunk is fejest a témába!
Rettenetesen féltem az elején
Üvegcsont betegséggel születtem, ami a csontozat fokozott gyengeségét jelenti. Minden pillanatban éberen figyelek, hogy ne essen bajom, vannak azonban olyan dolgok, amik nem rajtunk múlnak, hanem bizonyos külső körülmények befolyásolják őket; ilyen a repülés is. Az egy olyan szituáció, amiben már nem én irányítok, kiszállítanak a székemből, elviszik a járgányt és majd találkozunk leszállás után – jobb esetben. Úgyhogy az első olyan alkalommal, amikor egyedül kellett repülnöm, lerágtam mind a tíz körmömet, annyira aggódtam, hogy minden rendben lesz-e. Szerencsére nem volt fennakadás: én is megmaradtam, a kerekesszékemnek sem esett bántódása, így épségben leszállhattam abban a lélegzetelállító spanyol városban, ahová akkoriban költöztem: Alicantéban.
Időben kell jelezni
Az első és legfontosabb, hogy az utazási szándékot a repülés napját megelőző 48 órában jelezni kell. Ilyenkor a légitársaság rögzíti az adataimat, majd megkérdezi, hogy milyen jellegű segítségre van szükségem. Amikor egyedül repülök, mindig teljes asszisztenciát szoktam kérni, ami azt jelenti, hogy a check-in pulttól kezdve az átvilágításon át a gép üléséig való eljutásig mellettem vannak az asszisztensek. Segítenek feladni a poggyászt, majd egy kisbusszal elszállítanak egészen a gép bejáratáig. Ott át kell ülnöm egy kifejezetten erre a célra kialakított speciális székre (ami elfér a széksorok között), onnan pedig már csak áthuppanok az ülésre.
Garantált az ablak melletti hely
Ami nagyon szuper, hogy mindig automatikusan az ablak melletti helyet kapom, ugyanis a biztonsági előírás szerint nem ülhetek máshova. Ez akkor nagyon vicces, amikor más kerekesszékessel utazom, aki a széksor túloldalán, ugyancsak az ablak mellett foglal helyet, így szerencsétlen utasokon átkiabálva próbálunk kommunikálni egymással. Ilyenkor nincs apelláta, muszáj beletörődni a sorsunkba, de kárpótol a gyönyörű kilátás, a habosbabos felhők és az elképesztő napfelkelte, vagy éppen naplemente. Sokáig nem tudtam, miért létezik ez a szabály, de végül rájöttem, hogy azért kell az ablak mellé ülnöm, mert különben vészhelyzet esetén akadályoznám a többi utast a menekülésben. Jó kilátások, igaz? Nem baj, szerintem, ha zuhanunk, akkor üvegcsontúként nekem már úgyis mindegy – legalább pontosan látom az ablakból, mikor történik majd a becsapódás, közben pedig elkortyolgatok egy finom kávét is.
A pisilés luxus
Na de mi van akkor, ha pisilni kell? Semmi. A rövidebb menetidejű utazásoknál sajnos nincs lehetőség arra, hogy használjuk a mosdót. A kerekesszék ugyanis nem az utastérben helyezkedik el, hanem a gép gyomrában a csomagok között, a speciális széket pedig nem viszik fel a fedélzetre, mert sok helyet foglalna. Mivel eddig még nem vállalkoztam hosszabb útra, ezért nem tudok nyilatkozni arról, hogy miként is oldható meg a mosdóhasználat mondjuk egy New Yorkba tartó repülőút során, de biztos vagyok benne, hogy abban az esetben létezik valami megoldást. A kisebb utakon pedig óvatosan iszogatok a gépen, azaz nem ott szürcsölgetek el egy üveg sört.
Eljött a nap, amitől féltem
Akkor eddig hol is tartunk? Kerekesszék a csomagtérben, én az ablak melletti ülésen, hasítunk a szélben, pisilni sem kell, már csak egyetlen dolog miatt kell izgulni: hogy a székem vajon ugyanabba az országba tart-e, ahová én? Nem viccelek, rengeteg rémtörténetet hallottam már sorstársaktól; volt, akinek véletlenül megrongálták a székét, volt, akinek egy időre eltűnt (aztán a csomagok között megtalálták), de a legcifrább mégis az a sztori, amikor véletlenül egy másik országba tartó gépre tették fel. Szerencsére velem ilyesmi még nem történt, viszont azért megesett, hogy egy-egy szituációban nem volt őszinte a mosolyom.
A legnagyobb probléma szerintem, hogy egy laikus számára egy kerekesszék nem érték, pusztán csak egy vasdarab, amit ide-oda lehet dobálni, ahogy a csomagokat is (megjegyzem: azokat sem kéne). Minden egyes utazásomkor elképesztő nagy szorongás lesz rajtam úrrá, mert attól rettegek, hogy valami történik a kerekesszékemmel, és nem tudok majd leszállni a gépről. Vagy a vonzás vagy a nagy számok törvénye alapján, de sok-sok repülés után végül el is érkezett ez a pillanat. Már azelőtt is sokszor láttam az ablakból, hogyan jön le a futószalagon a kis hintóm, és nem egyszer a szívemhez is kaptam, úgy megsajnáltam „szegényt". Vagy oldalra fektetve, vagy fejjel lefelé, vagy pedig az oldalsó kereke körül pörögve hánykolódott lefelé a gépről, majd miután leért, egy határozott mozdulattal levágták a földre. Egy nap aztán eltörött a ruhavédő támlám: annyira elferdült, hogy nem tudtam tőle beleülni a székbe.
Teljesen bepánikoltam
Akkor sajnos nem Magyarországon voltam, hanem épp Spanyolországban, és pont egy barátom, ismerősöm sem volt a közelben, vagyis: egyedül voltam, mint a kisujjam. Nem tagadom, borzasztóan kétségbeestem, mert fogalmam sem volt róla, hogy miként is fogok eljutni a szállásomig. Kézzel-lábbal mutogatva próbáltam elmagyarázni a spanyol asszisztenciának, hogy mi történt pontosan, de falakba ütköztem: egyrészt bepánikoltam és emiatt egyetlen spanyol szó sem jutott eszembe, másrészt pedig nem igazán értettem a kerekesszék technikai részéhez, ergo nem tudtam nyilatkozni a javításról sem. Ezekre mind akkor lett volna szükség, amikor ki kellett töltenem egy jegyzőkönyvet, hogy pontosan mi, hol és hogyan sérült, mennyibe kerül a javítása és milyen alkatrészeket kell rendelni hozzá. Nos, ezeket a szavakat akkor még magyarul sem tudtam, nem hogy spanyolul, de teher alatt nő a pálma: ma már el tudok menni a szerszámboltba 13-as villáskulcsot venni, bár még mindig nem tudom, mire kell (jó, csak viccelek).
Ez nem csak egy kerekesszék, ez a lábam
A történet aztán jóra fordult, mert az ezermester lakótársam végül a segítségemre sietett és megmentette a székemet - ezáltal pedig engem is. De vajon mi a megoldás arra, hogy többé ilyen ne fordulhasson elő? Sajnos nincs tuti recept. Sokan mondják, hogy kössek biztosítást a kerekesszékre, ami jó tanács, de sokkal előrébb nem vagyok, ha le sem tudok szállni a gépről. Úgy gondolom, hogy itt először a fejekben kellene „elkezdeni az akadálymentesítést." Egy ilyen kerekesszék értéke 700 ezer forintnál kezdődik, és határ a csillagos ég - az enyém például több mint 1 millió forint. Aktív típusú szék, ami azt jelenti, hogy nem tolni kell, hanem aktív közlekedésre lett kifejlesztve, ami pedig a legfontosabb: minden egyes négyzetcentimétere le van mérve, hogy tökéletesen illeszkedjen a mozgáskorlátozott személy testi adottságaihoz. Nem egy olyan eszköz, amit bármikor és bármivel lehet pótolni. Ezért érdemes szerintem elgondolkodni azon, hogy ne csupán egy vasdarabként tekintsünk rá, amit ide-oda lehet taszigálni és dobálgatni, hanem ez valakinek a lába, ami - biztosítás ide vagy oda - egyszerűen megfizethetetlen.
Tudj meg többet a fogyatékossággal élőkről:
- Fogyatékossággal élő emberek számára tervezett divatkollekciót a Zalando
- A divat mindenkié! A fogyatékos embereknek is jár az, ami az épeknek
- Schmidt Sára színésznő fogyatékossággal élő fiatalokat támogat