Egy kerekesszékes nő csak egy kerekesszékes férfit szerethet, ugye? Kapaszkodj: nem
A GLAMOUR-nál hiszünk a rendszerszintű változásokban, és abban, hogy minden út az őszinteséggel kezdődik. A GLAMOUR.hu online szerkesztője, Ivanova Daniela kerekesszékesként segít, hogy sokkal többet megtudj a fogyatékossággal élők mindennapjait érintő problémákról - annál is inkább, mert kellő edukációval tehetnénk azért, hogy az életük könnyebb és méltóságteljesebb legyen.
Ezeket láttad már?
Rengeteg olyan kérdés felmerülhet, amit az emberek nem mernek feltenni egy kerekesszékesnek, és néha magam is meglepődőm, hogy milyen kreatívak tudnak lenni, amikor érdeklődésről van szó. Ha informálódni szeretnének, én annak csak örülni tudok, hiszen ezáltal is közelebb kerülhetünk egymáshoz, azért pedig külön hálás vagyok, hogy ezen a felületen választ adhatok olyan ki nem mondott kérdésekre, amik már régóta furdalják az emberek kíváncsiságát. A legtöbb ilyen a kerekesszékesként történő ismerkedésre, a szerelemre és a szexre vonatkozik, úgyhogy vágjunk is bele!
Egy kérdés, ami még a szexnél is jobban érdekli az embereket
Ha faggatózásról van szó, nagyon széles a repertoár, ezért talán nem meglepő, hogy megannyi hajmeresztő mondatot szegeztek már nekem, például: „te a kerekesszékedben szoktál aludni éjjel?”, vagy: „neked még soha nem volt párod, ugye?”, de az egyik kedvencem a „nem rossz szex nélkül élni?” volt. Utóbbiról egyre több fogyatékossággal élő mer nyíltan beszélni, így már egy ideje terítéken van a téma - pontosabban mindig is azon volt, mert itt aztán tényleg epekednek az emberek azért, hogy végre válaszokat kapjanak (egyébként teljes mértékben meg tudom őket érteni, én is így lennék vele). Ez akkor derült ki számomra, amikor néhány évvel ezelőtt elkezdtem online társkeresőzni, és minden második kérdés a szexre vonatkozott. Mivel a GLAMOUR szerkesztőségében fontosnak tartjuk a tabuk ledöntését, ezért erről a témáról egy következő cikkben lesz részletesebben szó, viszont most egy még gyakrabban felmerülő kérdésre hívnám fel a figyelmet, ami pont a határmezsgyén mozog, azaz lehet sértő is, és nem is.
Először is szeretném leszögezni, hogy kérdezni fontos, jó és szükséges, illetve, hogy a faggatózás nem egyenlő az érdeklődéssel, úgyhogy bátran lehet kíváncsiskodni, amíg az udvariasan, kedvesen történik. Persze ne úgy képzeljétek el, hogy mindezt óvatoskodva, félőn kellene megtenni, mintha tojáshéjon lépkednétek (én például nagyon közvetlen vagyok, amitől a kérdezőpartner is hamarabb felszabadul). Ez a kérdés az elsők között szokott felbukkanni, amikor szóba kerül a párkapcsolat témája. Ha foglalt vagyok, akkor: „a párod is kerekesszékes?”, ha szingli, akkor: „kerekesszékes párt keresel?”, amikor az exemről beszélek, akkor pedig: „ő is kerekesszékes volt?” Amikor az a válaszom, hogy „nem, ő nem volt kerekésszekes”, akkor viszont tovább ragozzák: „de akivel a leghosszabb párkapcsolatod volt, ő kerekesszékes volt?” - bízva az igen válaszban, hiszen csak ez lehetett a hosszú kapcsolat titka.
Számít a külső, de nem a "szexi kerekeibe" fogok beleszeretni
Nagyon sokáig gondolkodtam, hogy miért kérdezik állandóan tőlem ezt az emberek, és megbántottnak soha nem éreztem magam miatta, de igencsak értetlenkedtem. Én például soha nem kérdezem meg egy szemüvegestől, hogy a párja is az-e, sem egy szőke hajútól, hogy ő is szőke-e. Ha picit tovább megyünk, egy romától sem, hogy kedvese is ugyanabból a kultúrából származik-e, egy molett testalkatú nőtől pedig, hogy a férje ugyanannyi kiló-e, mint ő, de egy magyar nemzetiségűtől sem, hogy szintén magyar-e a házastársa, netán külföldi? Egy mélyebb társalgás keretében ezek maguktól szóba kerülnek, így viszonylag hamar ki is derül rájuk a válasz - már ha egyáltalán foglalkoztat valakit a kérdés. Szerintem ilyenkor érdemes átgondolni: ha ezt egy átlag embertől nem kérdezem meg, akkor miért érdekel annyira egy kerekesszékes ember esetében?
Mivel rutinos válaszadó vagyok, ezért nem csak igennel vagy nemmel felelek ilyenkor, hanem ki szoktam fejteni a gondolatmenetemet. Általában elmondom, hogy soha nem az alapján keresek párt, hogy az illető kerekesszékben ül-e vagy sem, hanem, hogy milyen a személyisége, a kisugárzása, és igen, az is fontos, hogy külsőleg is megfogjon benne valami, működjön köztünk a kémia, azaz vonzódjak hozzá, és nem csak intellektuálisan, hanem fizikálisan is. De mind a külseje, mind a belseje megfoghat, ha székben ül, ha nem, és hiszek abban, hogy rám is így tekint majd a másik fél. De azért most megválaszolom mindenki kérdését: az előző párom nem volt kerekesszékes, de volt olyan párom is, aki az volt - mert az állapotuktól függetlenül megragadott bennük valami.
A közös pont előny, de nem elég
Volt, akinél azért én is visszakérdeztem, hogy mi alapján fogant meg a fejében ez a gondolat, és valami olyasmit válaszolt, hogy mi, kerekesszékesek biztosan jobban megértjük egymást, van közös témánk, és tudjuk, min megy keresztül a másik. Ebben tényleg van valami, de gondoljunk csak bele: lehet, hogy egy szemüveges megkérdezi a másiktól, hogy melyik optikushoz szokott járni, a hasonló testalkatúak pedig eldiskurálnak arról, hogy ki hol vásárolja a ruháit, de ez még vajmi kevés a szerelemhez. A volt párommal mi is beszélgettünk arról, hogy melyik cégtől rendeljük majd meg az új kerekesszékünket, de azért este az ágyban nem ez volt a téma. Az viszont a sors fintora, hogy bár egy kajak-kenu evezőstáborban ismerkedtünk meg, az első - felettébb “romantikus” - kérdése mégiscsak ez volt: „Szia aranyom, na, törsz még?” (Fun fact: mindketten üvegcsontúak vagyunk). És igen, megfogott az ember a szövegével, de nem is azzal, amit mondott, hanem amilyen vagányan azt mondta. Úgy gondolom, hogy a közös érdeklődés és élethelyzet plusz adalék, de messze nem elég egy működő párkapcsolathoz.
Ne legyen már mindent elsöprő teljesítmény, ha egy férfi észrevesz
Egyébként pont ezt az exemet kérdezgettem időnként, hogy szerinte az emberek miért gondolják azt, hogy kerekesszékes csak kerekesszékessel járhat együtt, amire egy szomorú választ adott: azért, mert a társadalom nagy része sajnos nem tudja elképzelni, hogy egy fogyatékossággal élő találhat magának ép párt. Szerintem ennél ez sokkal komplexebb, hiszen nem minden kérdés mögött bújik meg előítélet, ahogy a kíváncsiság sem arra utal, hogy más magánéletében vájkáljunk, hanem egyszerűen csak szeretnénk közelebb kerülni ahhoz az emberhez, akivel szimpatizálunk.
Soha nem éreztem sértőnek ezt a kérdést, egyetlen alkalmat kivéve, amikor a válaszomra, miszerint a jelenlegi párom nem kerekesszékes, ezt a reakciót kaptam: „Wow, le a kalappal, minden elismerésem!” - mintha legalábbis megnyertem volna a paralimpiát. Neki szarkasztikusan meg is jegyeztem, hogy igen, a döntés tudatos, ugyanis nem szűkíthetem le a lehetőségeimet annyira, hogy csak kerekesszékest keressek, hiszen ők jóval kevesebben vannak, és ilyen “prémium példányok” nem "szaladgálnak" ám minden sarkon! - Ez természetesen csak egy vicc volt, a kérdező döbbent arckifejezése után elnevettem magam, és elmondtam neki is, amit most nektek: arra a személyre vágyom, akivel együtt rezgünk, de nem feltétlenül a székeinkben a göcsörtös úton.
