Nő vagyok kerekesszékben, aki minden, csak nem fogyatékos
A GLAMOUR-nál hiszünk a rendszerszintű változásokban, és abban, hogy minden út az őszinteséggel kezdődik. A GLAMOUR.hu online szerkesztője, Ivanova Daniela kerekesszékesként segít, hogy sokkal többet megtudj a fogyatékossággal élők mindennapjait érintő problémákról - annál is inkább, mert kellő edukációval tehetnénk azért, hogy az életük könnyebb és méltóságteljesebb legyen.
Ezeket láttad már?
Újságíróként - számos egyéb dolog mellett - természetesen odafigyelünk arra, hogy egy cikkben elkerüljük a szóismétléseket. Ennél a cikksorozatnál nem vagyok könnyű helyzetben, ugyanis a “kerekesszék” szóra nem létezik szinonima - pontosabban létezik, de abban nincsen túl sok köszönet. Biztosan többetek fejében megfordult már, hogy mit szabad mondani, és mit nem, amikor egy adott csoport tagjairól beszélünk. Ez vonatkozik a melegekre, a romákra vagy éppen a fogyatékossággal élőkre - sokunk a mai napig nem tudja, hogy miként fogalmazzon szépen, finoman, és legfőképpen úgy, hogy ne sértse meg az adott személyt. Jöjjön ehhez most egy kisokos - kerekesszékes szemszögből.
Értéktelen vagyok vagy hiányos? - Úgy érzem, egyik sem
Van egy kedvenc mémem, ezer éve láttam, de egy életre belém vésődött. Így szól:
- Hogyan szólítsuk? Fogyatékosnak, fogyatékossággal élőnek, rokkantnak, vagy tolószékesnek?
- A József tökéletes lesz.
Ebben nagy igazság van, hiszen egy embert nem az állapota határoz meg, és talán már nem kell annyira hangsúlyoznunk (remélem), hogy nem az számít, hogy KEREKESSZÉKBEN ül valaki, hanem, hogy KI ül a kerekesszékben. Ettől függetlenül nyilván fontos tudni, hogy mit illik mondani és mit nem, ha egy speciális élethelyzetben lévő emberrel találkozunk.
Én még az a generáció vagyok, aki úgy nőtt fel, hogy a “fogyatékos” szót olyasvalakire használták, akit az értelmi képességeit szidalmazva akartak a földbe döngölni, így egyfajta szitokszóként égett a tudatomba. Talán érthető, hogy amikor a “fogyatékkal élő” kifejezés elkezdett beszivárogni a köztudatba, a mosolyom nem volt annyira őszinte, és bár már elfogadtam, a mai napig nem az. A “fogyaték” szó ugyanis valaminek a hiányára utal, de mondjuk még mindig jobb, mint az angol “invalid”, ami konkrétan értéktelent jelent. A lényeg a lényeg: a hivatalos megnevezés szerint a “fogyatékossággal élő” szóhasználat a helyes - én magam is ezt használom, ha tetszik, ha nem. Na de mi a helyzet a kerekesszékkel?
Idős hölgyként büszkén leszek majd tolószékes
Sokan megkérdezték már tőlem, hogy mi a különbség a kerekesszék és a tolószék között, és miért nem mindegy, hogy melyiket használjuk. Utóbbi arra utal, hogy adott egy magatehetetlen személy, akit a segítője tologat. Leszögezném, csak a saját nevemben tudok beszélni, de számomra a kerekesszék egy önálló életvitelt segítő eszköz, míg egy tolószékbe beleképzelni magamat csak deresedő hajjal, ráncos kacsókkal és minimum 80 évesen tudom. Ezt még azért tudjuk fokozni, méghozzá a rokkant kocsis kifejezéssel. Nem is volt olyan régen, amikor le szerettem volna szállni a buszról, és a sofőr (megjegyzem: teljes jóindulattal) elkiáltotta magát, hogy „a rokkant kocsisnak utat kérünk!”, ezzel figyelmeztetve az utasokat, hogy engedjenek neki lenyitni a rámpát. Annyira meglepődtem, hogy hirtelen én is körbenéztem, hogy utazik-e a buszon egy háborús veterán, de rá kellett jönnöm, hogy ez nekem szól.
Csak óvatosan az óvatoskodással
Még egy szinttel lejjebb haladva pedig eljutunk a “nyomorék” szóig, amivel akkor sértenek meg a leginkább, amikor nem rám, hanem egy ép emberre használják. Mondom is, hogy miért. Normális esetben senkit nem illetünk ezzel a szóval, de időnként akaratlanul is kitör az emberből egy kis káromkodás (kivéve belőlem ugye, mert egy kerekesszékes soha nem káromkodik, nem bulizik, hovatovább: nem is szexel), ezért többször hallottam már a környezetemben, hogy valaki valakire méregből rámondta, hogy “ez nyomorék.” Igen, ez már önmagában is szomorú, de ami ezt tetőzi, hogy ilyenkor esdeklőn rám néznek, és bocsánatot kérnek. Általában ez az a pillanat, amikor azt érzem, hogy úgy nyomorékoztak le, hogy valójában nem nyomorékoztak le. Miközben ők díszesen becsomagolják a kakit, addig én mosolyogva közlöm velük, hogy tőlem aztán nem kell bocsánatot kérniük, én sosem gondolok, és soha nem is gondoltam magamra nyomorékként - ez az ő fejükben motoszkál, ha bűntudatot éreznek a szó használata után.
Igenis próbáljunk meg arra törekedni, hogy megfelelően használjuk a szavakat, mert a vak nem világtalan, a mozgássérült nem nyomorék és a siket nem süket, vagy süketnéma. És én mindig azt mondom (mert hiszek a rózsaszín buborékos unikornis szivárványos világban), hogy fogyatékosok sem vagyunk, de sajnos nem én ülök abban a székben, ahol eldönthetem, mi a "helyes" kifejezés, és mi nem. Viszont a saját bőrömben úgy érzem, hogy egy nő vagyok kerekesszékben, aki minden, csak nem fogyatékos, vagy értéktelen. Egyetlen ember mondhatja rám, hogy tolókocsis, és az a 83 éves nagymamám. Ha te nem ő vagy, kérlek, használd azt a szót, ami számodra talán korlátozottságra utal, másnak viszont a szabadság szárnyait jelenti, és véleményem szerint azt közvetíti, hogy önálló individuumként, tisztelettel tekintesz ránk, ez pedig: a “kerekesszék.”
