Kegyetlen szerepek vagy kegyetlen emberek?

Talán sokan kontráznak most: De igen! Aki képes hidegvérrel gyilkolni, lopni, csalni, az aberrált, és legalább olyan távol áll tőlünk, normális emberektől, mint egy külön állatfaj. Persze, nem azt akarom mondani, hogy akár szabadon is engedhetnénk őket, hisz fő az elfogadás, de ha belegondolok: ha én ülnék ott, és nézegetnének egy "ketrecben", valószínűleg csak a düh és az agresszió fokozódna bennem. Hasonlóan, mint amikor túlpörög egy gyerek, ha sokan figyelik a bohóckodását.

Az, hogy milyenek a körülmények a börtönben, és ki miért úgy viselkedik, ahogy, már rég felkeltette a kutatók figyelmét is. Szerették volna tudni, hogy az ott élők személyisége, vagy az intézményesült szabályok befolyásolják a kialakult helyzeteket.

A híres stanfordi börtönkísérletet megelőzően, újsághírdetésben kerestek "pszichológiai kísérletben való részvételhez" önkénteseket, pénzért cserébe. A jelenkezők közül huszonnégy érett, stabil, intelligens, középosztálybeli egyetemista férfit választottak, akik tiszta előéletűek voltak, és értékrendszerükben is hasonlóak egymáshoz. A jelentkezők egyik fele rab, míg másik fele börtönőr lett. Ezt pénzfeldobással döntötték el.

Az őrök megkapták a szükséges tájékoztatást a felelősségükről, illetve a lehetséges veszélyekről. A rabokat az otthonaikban rajtaütésszerűen tartóztatták le, és bekötött szemmel, bilincsbe verve vitték a börtönnek berendezett egyetemi alagsorba. Itt átkutatták őket, ujjlenyomatot vettek, és tetvetlenítették, majd kaptak egy-egy számot, és cellákba zárták őket.
A kísérletet két hétre tervezték, azonban a hatodik nap után le kellett állítani. Zimbardo, a kísérletvezető indoklása a következő volt:

Többé már nem volt egyértelmű, hogy hol végződik a valóság, és hol kezdődnek a szerepek. A többség valóban börtönőrré, illetve rabbá vált, nem tudván a szerepeket saját énjüktől megkülönböztetni. A bebörtönözöttség élménye nem egészen egy hét alatt felülírta egész addigi életük tapasztalatait. Levették emberi értékeiket, megingott énfogalmuk, és természetük legsötétebb, legbetegebb oldalai kerültek felszínre. Iszonyattal láttuk, hogy a fiúk egy része, örömüket lelve a kegyetlenkedésben, állatokként bántak a többiekkel, míg a rabok emberségüktől megfosztott robotokká váltak, akik csak a menekülésre, és az őrökkel szembeni egyre növekvő gyűlöletükre tudtak gondolni.

A kísérlet tehát jól mutatja, hogy a helyzet és az intézményes normák mennyire megváltoztatják az egyébként normális egyének viselkedését, hisz a résztvevők előválogatáson mentek keresztül, így személyes tényező nem magyarázhatja a történteket.

Érdemes tehát észben tartanunk, hogy bármennyire normálisnak, jónak, és az átlagos értékrendnek megfelelőnek tartjuk magunkat, bizony mindenkiben ott lakozik a folyton becsmérelt rossz is. Ezért is jobb, ha nem ítélkezünk mások élete felett, hisz nem tudhatjuk, mi váltotta ki a viselkedését, milyen érzések zajlanak a mélyben. Persze nem akarok felmenteni senkit a másokat károsító viselkedésének köetkezményei alól, hisz nem mindegy, hogyan kezeljünk az agressziónkat, de fontos tudni: ez is hozzánk tartozik!

A fenti kísérlet alapján film is készült, amit érdemes megnézni, mert valóban jól mutatja be az eseményeket, bár a valóságban haláleset szerencsére nem történt. A film itt megtekinthető: