Az Instagram sok rosszért okolható, de talán éppen ezzel segített felismerni azt, hogy tulajdonképpen jó életre vágyunk
Idén tizennégy éves az Instagram. Emberi életidőben mérve most válik nagykamasszá és körvonalazódnak azok a jellemzői, amelyek végérvényesen meg fogják határozni. Csakhogy egy olyan platformról, amely a közösségi médiában először váltott teljesen vizuális nyelvre és mutatta minden idők leggyorsabb növekedését, hiba lenne az emberi élet léptékében gondolkodni.
Ezeket láttad már?
Nem tudom megjósolni, hogy ez a nagyon gyors felnövés az Instagram korai elöregedését jelenti-e, vagy éppenhogy a tartós felnőttkorra utal, abban viszont biztos vagyok, hogy 2024 Instagramja nagyon más, mint 2020-é, és végképp nem olyan, mint 2010-é.
A világjárvány mindent megváltoztatott
A pandémia előtt kezdtünk el arról beszélni, hogy a közösségi média már nem a személyes információk megosztásának a terepe. A közösségi média professzionalizálódott. Egy olyan folyamatot lehetett végigkövetni, hogy a régebbi, klasszikusabb közösségimédia-felületek elkezdtek szakmai kommunikációs platformként működni, és a személyes hangvétel az újabb, instantabb platformok felé tolódott. (A Snapchat 2012-es, a Tiktok 2016-os, a Bereal 2020-as alapítású).
Aztán érkezett a magunkra zárt időszak, amikor mindenkiben felerősödött a privát szféra megosztásának igénye. Ahogy igyekeztünk újraépíteni a lezárások utáni életünket, egyértelművé vált, hogy a teljes életformánk nyitott könyv a techcégek előtt. Így ösztönösen kezdtünk óvatosabban, kevesebbet kommunikálni magunkról.
Az Instagram betiltja a beauty filterek használatát, de vajon segít ez az eltorzult énképeken?
Nincs is már életünk internet nélkül?
Ebben a tizennégy évben az Instagramot rengeteg kritika érte. A 2010-es évek közepén felismertük, majd az évtized végén megértettük, hogy a közösségi média működésének alapja a fogyasztó önkizsákmányolása. Mind abban az értelemben, hogy már nem vagyunk a saját időnk urai, mind pedig abban, hogy kiszolgáltatottá tesz a többet és jobban posztolás kényszere. A közösségi média addiktív, mert az algoritmusaiba beépítették az addiktív válasz szükségességét.
2024 februárjában New York iskoláinak és kórházainak szervezete beperelte a Facebookot, az Instagramot, a Youtube-ot, a Tiktokot és a Snapchatet tulajdonló techcégeket olyan, „függőséget okozó és veszélyes” tartalmak forgalmazása miatt, melyek gyermekkori mentális egyészségügyi válságot okoznak, megzavarják a tanulást, és elszívják az erőforrásokat. Ez a per nem az egyetlen a techcégek ellen induló eljárások sorában.
És az is a közmegegyezés részévé vált, hogy a neten felnőtt generációk egyszerre kárhoztatják a közösségi médiát életminőségük romlásáért, de belátják azt is, hogy nem tudják elképzelni az életüket nélküle.
Nyomokban valódi életet tartalmaz
Az Instagrammal a többi közösségimédia-platformhoz képest is több a probléma, hiszen a tökéletesre retusált valóság illúziója itt működött/működik a legerőteljesebben. Kutatások sokasága fókuszált éppen arra, hogy kimutassák, az Instagram a többi platformhoz képest is súlyosabb mentális terheket ró fogyasztóira. A 2010-es évek elején még reménykedtünk abban, hogy a testpozitivitás az Instagramon fog végérvényesen elterjedni. Mára inkább azt látjuk, hogy a korábbi normatív szépségeszmény visszatérése is ugyanitt történt meg.
Ugyanígy reménykedtünk abban is, hogy a hírnévipar erőviszonyai az Instagramon fognak megváltozni. Ehhez képest ma a tíz legkövetetettebb profil között egyetlen olyan sincsen, melynek tulajdonosát ne a tömegmédiumok hírnévgyárában építették volna fel. Vagyis ez a tizennégy év és kétmilliárd felhasználó arra volt jó, hogy teljesen elveszítsük a platformmal kapcsolatos illúzióinkat. A vizuális alapú Instagramon lezajlott egy apró irodalmi/ költészeti forradalom is.
Az Instagram-költészet legnevesebb képviselőjétől, Rupi Kaurtól idézek (saját fordításban): „a megjelenítés létfontosságú / különben a pillangó / egy molylepkecsoportban elvesztődve / nem látná magát / és megpróbálna molylepkévé válni”. Ebben az idézetben benne van az Instagram ambivalens szeretetének oka. Mialatt a platform tönkretette az önbecsülésünket, ráébresztett, hogy képesek vagyunk káros dolgoktól függeni, megfeledkezni az igazán fontos dolgokról azért, hogy néhány elismerő mondatot begyűjtsünk– sokan itt jöttek rá arra, hogy pillangók.
Igenám, csak a pillangó és molylepke közötti különbség egyáltalán nem egyértelmű. Jó-e pillangónak lenni a molylepkék között, ha nincs kihez viszonyítanom magam? Miért olyan erős az emberben az a késztetés, hogy beilleszkedjék a többségi csoportba? Ki dönti el, hogy a pillangó vagy a molylepke az értékesebb? Az Instagram ezeket a kérdéseket a végtelenségig kiélezte. Rupi Kaur versei az Instagramon gyógyítják az Instagramon szerzett sebeket. És ez mindent elmond a jelenség kétarcúságáról.
Új generáció
A közösségi médiában felnőtt fogyasztók kisebb és tudatos csoportja két dologra jött rá. Az Instagramról egy ideig kimaradni nem jelent veszteséget. A platform kitermelte a saját lelki szegényeit, akik az idejüket, a figyelmüket adják oda ingyen, kevés lelki/szellemi izgatószerért cserébe. Aki viszont kitalálta a stratégiáját, megértette, retusálta, professzionalizálta önmagát, annak a platform nagyon hasznos önérvényesítési felület.
Csak készen kell lenni rá, éppen úgy, mint álmaid állására, a felnőtt életed döntéseire, a legfontosabb szerepeidre. 2024 tudatos Instagram-felhasználója személyes szakmai portfóliót épít az Instagramon. Megválogatja a vizuális eszközeit. Új felhasználási lehetőségekkel kísérletezik. Nem sablonokban, hanem egyéni képi megoldásokban gondolkodik. Tesztel és odafigyel, nem szolgáltatja ki magát. Az Instagram ma a kreatívipari szakmák Linkedinje.
A lényeg nem az, hogy a képi tartalom tökéletesre retusált legyen (hol van már 2017?), hanem az, hogy felismerhető, hogy karakteres legyen. A divatipar leggyorsabban felfutott profilja az elmúlt időszakban Beka Gvishiani @stylenotcom név alatt futó profilja, mely azzal tűnik ki, hogy szinte kizárólag szöveges tartalmat posztol: Yves Klein-kék alapon, fehér betűkkel. Aki viszont nagyon szeretné a random fotóit cenzúrázatlanul, nagy mennyiségben osztani, annak ott van a finsta lehetősége, az álnéven menedzselt, privát Instagramfiók.
A finstagram-profilok 2017 körül terjedtek el, majd a pandémia alatt visszaszorultak, hogy mára ismét trendjelenséggé váljanak. A finsták kis, online privát szférák, ahol az identitásunk fölötti kontrollt igyekszünk visszaszerezni.
Hogyan tovább?
Összegzésként próbáljuk meg a változás lehetőségét látni ebben a folyamatban. Néhány éve egyre több helyről hallani a jóllét/wellbeing kifejezést. Sokféleképpen érthető a fogalom, de leginkább általános jó érzésre, az élet fontos dolgaira való odafigyelésre, jelenlét-tapasztalatra, teljes megélésre és jó életminőségre utal. Finoman jelzi, hogy a teljesítménykényszeresre nevelt társadalom saját felmentését keresi. Felteszi a kérdést, mire való a lájkok és posztok sokasága, ha közben nem vagyunk jól.
A tudásalapú, információs, hálózati társadalom kimenetet keres egy jóllétre koncentráló társadalom felé. Az Instagram sok rosszért okolható, de talán éppen ezzel a sok rosszal segített felismerni azt, hogy tulajdonképpen jó életre vágyunk. Jól akarunk lenni. Az Instán és az Instán kívül is.
