A digitális világ kényelmes, de nagy árat fizetünk érte - Szakember hívja fel a figyelmet az infokrácia veszélyeire
A digitális világ kényelme csábító, de vajon mekkora árat fizetünk érte? Byung-Chul Han filozófus új könyvében az infokrácia veszélyeire figyelmeztet, ahol az információk áradatában elveszhet a szabadságunk. Van-e kiút ebből a modern csapdából?
Ezeket láttad már?
A digitális forradalom alapjaiban formálta át az életünket, a kényelmet előtérbe helyezve. Byung-Chul Han filozófus könyvében arra figyelmeztet, hogy az információk szökőárja azonban nemcsak kényelmet, hanem veszélyeket is hordoz magában. Az infokrácia, azaz az információk uralma, egy olyan világot teremt, ahol az algoritmusok és a mesterséges intelligencia határozzák meg a társadalmi, gazdasági és politikai folyamatokat.
Digitális kényelem vagy modern csapda?
Biztosan te is sokat bosszankodtál már a görgetéssel elfecsérelt időd miatt – de aztán másnap (jobb esetben csak másnap...) újrakezdted. Órák alatt jó, ha egyetlen hasznos dolgot találtál, egyetlen értelmes párbeszédet folytattál - te is biztosan látod, hogy ez nem túl kedvező arány, de ha pár órára kimarad az internetszolgáltatás, pánikba esel.
Ez minden, csak nem szabadság - mutat rá a dél-koreai születésű, Németországban élő filozófus, Byung-Chul Han. „Az információk szökőárja destruktív erőket szabadít fel” - írja magyarul újonnan megjelent, Infokrácia: a digitalizáció és a demokrácia válsága című könyvében (Budapest: Typotex, 2024, ford. Csordás Gábor).
Mi az infokrácia, és miért veszélyes?
Az infokrácia (a demokrácia ellentéte) az uralom egy olyan formája, amelyben az információk és azok feldolgozása algoritmusok és mesterséges intelligencia felhasználásával „mértékadóan meghatározzák a társadalmi, gazdasági és politikai folyamatokat”. Ellentétben a korai kapitalizmussal, a testünk ma már többé-kevésbé szabad (leszámítva, hogy „a szépségipar megkaparintotta magának”), és ami még fontosabb: az elménket is annak hisszük.
Az internet mindennapos veszélyei: az álhírek, az online bántalmazók és a zaklatók
Az „információs rezsimnek” kifejezetten érdeke, hogy az egyén szabadon alakítsa, kifejezze magát és kommunikáljon a társaival - hiszen akkor szolgáltat magáról minél több adatot. A kényelemre hivatkozva ráadásul ezt önként és dalolva teszi: ha a pszichét sikerült foglyul ejteni, nincs szükség semmilyen kényszerintézkedésre. Megfigyelnek minket? Hát persze, de ezen már rég túlvagyunk! A legújabb technológiák a jövőbeli viselkedésünket igyekeznek megjósolni.
A lájkok világában nincs helye forradalomnak
A legrosszabb, hogy az infokrácia ügyesen kioltja az ellenállás lehetőségét: a fogyasztás és a lájk „minden forradalmat kizár”. Han erre külön nem tér ki, de hol van már a kilencvenes évek technológiai optimizmusa? Akkoriban sok feminista szerző is óriási lehetőségeket látott az újonnan terjedő internetben - amíg nem vált nyilvánvalóvá, hogy a nők ritkán élnek vele a lázadás és/vagy az ilyen célú kapcsolódás eszközeként.
Az influenszerek sikerének egyik titka, hogy (ritka kivételektől eltekintve) nem politizálnak, nem alkotnak közügyekről markáns véleményt, és követőiket sem tudják/akarják ilyen formában mozgósítani. Éppen attól lesznek sikeresek, hogy kemény témák helyett szórakoztatással, életmóddal kapcsolatos témákkal és persze fogyasztásra biztatással foglalkoznak – a kellemetlenkedő társadalomkritikusokat nem sokan szeretik.
Indulatból cselekszünk
A közösségi média elvben megadná az előremutató párbeszéd lehetőségét, csakhogy erre ritkán kerül sor. Az észszerű gondolkodás időigényes, a kommenteket viszont - és ez meg is látszik a legtöbb thread színvonalán - indulatból írjuk. Könyvek figyelmes elolvasásához, vagy többórás, kimerítő viták végighallgatásához ma már nem sokaknak van kedve és türelme: a nyilvánosság Han szerint feldarabolódott.
Ez a politikára is hatással van: hány olyan embert ismersz, aki a választások előtt tüzetesen tanulmányozza (vagy legalább megnézi) az induló pártok programját? Eddig is tudtuk, hogy a meggyőzésre az érzelmek erőseben hatnak, mint az észérvek, de a dolog szintet lépett azzal, hogy ma már mémekkel is lehet választásokat nyerni. „A kommunikáció fokozódó vizuális jellege jelentősen akadályozza a demokratikus diskurzust, hiszen a képek nem érvelnek és nem igazolnak.”
Nincs idő az igazságra
Ilyen körülmények között az álhírek könnyen terjednek - mutat rá Han. Valaminek a megcáfolása időigényes dolog. Az álhírek és összeesküvés-elméletek, „mielőtt igazolásukra sor kerülhetne, már teljes hatásukat kifejtették”, ezért korlátozott hatókörű a fact checking. (Arról nem is beszélve, hogy amikor egy állítást megcáfolunk, tagadólag ugyan, de elismételjük - találjatok kettőt, hogy mi lesz az, ami végül megragad).
Az internethasználatunk révén kialakított véleménybuborékról már korábban is sokat hallhattunk, de Han szerint a társadalom atomizálódása és az odahallgatás, az empátia képességének elvesztése már offline „önpropagandával” is megágyaz e jelenségnek. „Az igazság információporrá esik szét, melyet elfúj a digitális szél.”
Lehet-e tudatosan élni a digitális világban?
Han csak a problémát vázolja, a megoldás keresése az olvasó feladata marad. Mivel a digitális világtól teljesen elszakadni aligha tudunk (bár vannak, akiknek sikerül), törekedhetünk a mértékletességre (ami sokszor nehezebb a teljes elvonásnál), valamint a tudatos internethasználatra. Továbbá a biztonsági megfontolások (még oly kényelmetlen) érvényesítésére, a minőségi tartalmak fogyasztására és a valódi párbeszéd jegyében működő fórumok felkeresésre is megkísérelhetünk erőfeszítéseket tenni - mindeközben nem feledve, hogy napjainkban minden könyv elolvasása egy kisebb forradalom.
