Ilyen egy 130 kilós testben élni - Andor Marcsi őszintén mesél teljes életmódváltásáról
Ezeket láttad már?
Andor Marcsi egy igazi wonderwomen, aki egy nap hedonista életét hátrahagyva, egy teljesen új életbe kezdett. Több, mint negyven kilótól szabadult meg, ma pedig már másoknak segít a fogyásban. Kövesd kéthetente a blogját oldalunkon, és kerülj még közelebb a céljaidhoz!
Semmi újdonság nincs az életmód váltásban. Manapság, a csapból is ez folyik, legyél fitt, legyél egészséges, legyél karcsú. Számtalan életmóddal, diétákkal és fogyókúrákkal kapcsolatos könyv van a piacon. Ez a terület a legjobb üzlet, mind étrendkiegészítőkben, mind témában. Mindig jön egy újabb és újabb sikerdiéta vagy csodaszer, ami emberek ezreit hozza lázba, mert valami sztárocska ezt ette vagy azt itta, és milyen jól néz ki...hozzáteszem, sose nézett ki szarul, soha nem volt rajta 2 kilónál több felesleg és fingja nincs arról milyen 130 kilós testben élni.
Jómagam 2010-es években már a 130 kilót közelítettem. 128! Ez volt a legnagyobb szám amit láttam a mérlegemen. Kipróbáltam minden legális és illegális fogyókúrás dolgot, amit csak lehetett. Fogytam 40 kilót, majd híztam 30-at, vagy épp fordítva. 2013 év végére jutottam arra a szintre, hogy változtatni kell ezen. 138-as nyugalmi pulzus (nem jó érzés!), inzulinrezisztencia, mely hamar átcsapott a prediabéteszes állapotba, PCOS, D3 vitaminhiány... És akkor még mázlim van, mert nincs és nem is volt pajzsmirigy problémám. Ebből a listából egy is elég lett volna, hogy lemondjak magamról. És pont egy dolog volt ami adott egy löketet, hogy változtatni kell, és utána nézzek én ennek az életmódváltósdinak.
Nem az zavart, hogy nem férek bele a konfekció méretbe, nem érdekelt, hogy ki mit gondolt rólam, hisz imádtam élni és imádtam a sztrapacskát és a jagermaistert is. De amikor azt mondták, hogy a cukorbetegség küszöbén állok, na azt tudtam hogy az egy szemét dolog, onnan nincs visszaút és azt az utat közelről láttam. Nagypapámnak már akkor hiányzott az egyik lába amikor megszülettem, és ahogy nőttem, a másik lába is egyre rövidebb lett. Nagyon korán elment. Nagynéném szintén a cukor miatt vakult meg, és nem elég hogy megvakult, de az egyik szemét ki is kellett venni, és nemrég az egyik lábát amputálni is. Megrázó üvegszemet választani egy egykor életvidám nőnek, aki ma már a gyerekei nyakán vegetál. Anyukám szintén inzulinos cukorbeteg, és folyamatosan a lábát nézegeti, nehogy valami baja legyen. Retteg, hisz nagyapámat évekig ápolta.
Emlékszem, mondtam anyunak, hogy én nem leszek cukorbeteg, én szembe szállok ezzel és életmódot váltok. Azt mondta: "Fiam, a hajlamod megvan, csak rajtad áll, hogy mikor leszel az."
Fejembe vettem, hogy változtatok. Napokat töltöttem el az internetet böngészve, a GI indexek, inzulinindexek, kalóriatáblázatok és szénhidrát diéták zűrzavarában. Elmentem egy dietetiksuhoz is, akitől nagyobb űrrel jöttem el a fejemben, mint amivel odamentem. Visszatértem az internetre és excel táblákban próbáltam rendezni az infókat, majd elkezdtem összerakosgatni magamnak az étrendemet. 5-6x enni, ilyen olyan felszívódású, ennyi-annyi szénhidrát. Ennyi kalória, annyi zsír. Mit ne mondjak, néha több időbe telt kiszámolni, mint megcsinálni a kaját. Mindemellett megkaptam a fehérköpenyes támogatást is a megfelelő gyógyszeradaggal. És csoda történt, elindultak a kilók lefelé. És nem álltak meg nagyon sokáig.
Lassan ahogy a testem elkezdte saját magát elbírni, bekerült a napi mozgás is az életembe. Ennek legegyszerűbb módját választottam, elkezdtem bringával munkába járni. Minden tudomány nélkül. Tovább olvadtak le a kilók. Rendeződött az cukrom, inzulinreakcióm, koleszterinem, eltűntek a ciszták, rendszeresen vásárolok tampont havonta (fogamzásgátló nélkül), spontán visszajött a tüszőérés (pedig már meddőséget is rámolvastak), egyszóval megérte.
Megismerkedtem az edzőterem világával is, formálódtam is. De sokkal jobban vonzott a szabadlevegő. Elkezdtem futni, majd hozzákapcsolva az úszást triatlonozni. Nyilván ez egy jó hosszú folyamat volt. Ebben az időben rengeteg sportsérülésem volt. Rengeteg: volt egy csuklótörésem, egy rotátorköpeny részleges szakadásom, aminek hozadéka egy visszatérő bicepszíngyulladás, egy achillesín-gyulladás, egy részleges térdszalag-szakadás... hirtelen nem jut eszembe több. Egy élsportoló 10 év alatt nem szed össze ennyi gubancot.
Még jó hogy semmi nem vette el a kedvem a kis céljaimtól. De miért történt ez velem?
Ha spirituálisan akarom megközelíteni, akkor azt mondanám, biztos nem jó úton járok, nem ezt kellene csinálnom.
Hát a nagy francokat! Én márpedig tudom, hogy Ironman akarok lenni. Meg is csináltam! Szerencsére, mert bekerültem az Ironman Bp edzéseire, ahol Kropkó Péternek köszönhetően megtanultam sérülésmentesen sportolni.
Na de mégis miért történt ez?
Lefogytam, makkegészséges vagyok, tele energiával, tele öltettel, tervekkel, és mindig történik valami. Erre mondta Ákos masszőr és manuálterapeuta (meg most már lassan gyógytornász) barátom, hogy értsem már meg, hogy kinyírom magam, egy olyan testtel akarok sportolni ami ez előző 30 évben nem csinált semmit. Nagyon-nagyon haragudtam rá, hogy milyen barát az, aki nem támogat az ötleteimben. De így utólag azt kell hogy mondjam, igaza volt. Egy idő után Gyógytornász Andinál sűrűbben fordultam meg, mint az edzőteremben. Szerencsére a legjobb kezekben voltam, és ha bizonytalan vagyok, vagy elhanyagolom magam, mindig számíthatok rá. Rengeteget tanultam tőle is magamról. És ha valami olyan rendellenességet szűrök ki a csoportjaimban, ami már nem kompetenciám, bátran küldöm hozzá.
Elkezdtem megérteni a testem, elkezdtem tanulni, és olyan prevenciós mozgásformákat kitanulni amik a további fejlődésemet segítik. Első sorban magam miatt.
Felismertem a hibáim, a rossz testtartás az előreesett váll nem múlik el magától azért, mert lefogysz. Futhatsz te 6 perc alatti 1000-eket, de ha ezt rossz pulzustartományban teszed, és ráadásul úgy, hogy a talpad becsapódik a talajba és a térdeid folyamatos fölösleges ütközésnek vannak kitéve, a mélyhátizmaid, core izmaid gyengék ami miatt a gerincoszlopod is állandó rázkódást él túl, lesz majd jó kis kezdődő gerincsérved, kettő is, biztos ami biztos, és nem tudsz megfelelő mennyiségű oxigént felhasználni, mert a mellkasod be van szűkülve. Na és akkor még csak futottunk, mert az jó! Az trendi, és amúgy is beneveztél az összes érmet osztogató versenyre, amit csak az idén meghirdettek, mert neked azaz érem a visszaigazolás arra, hogy te jó úton jársz, pedig csak teszed magad tönkre. Nem vagyok futóspecialista, én sem futok még jól, de azt már legalább egyre lassabban teszem.
Ha ezekkel nem foglalkozol az életmódváltó kis szuperprojeked közben, ha túlterheled magad, mert hú de kemény vagyok és megcsinálom, ha beledöglök is.... akkor tényleg nem az életmódváltás útján, hanem az életed megrövidítésének útján jársz. Rossz úton jártam én is. És szerencse, hogy olyan szemléletű barátok és szakemberek voltak körülöttem, akikkel megtaláltam a helyes utat.
Ma már nem hajszolok érmeket, csak örömfutásokban és csapatfutásokban szeretek részt venni. És szerintem életem végéig tanulok, hogy minél többet és hatékonyabban tudjak segíteni.
