Illés Fanni paralimpikon: Balaton körül - kézzel

Hárman indultunk útnak Reziből reggel 9 órakor: Apa, Zoli és én. A fiúk biciklivel, jómagam pedig handbike-al. Ez egy olyan szerkezet, amit ha a kerekesszékre rögzítesz, akkor azt átalakítja és 3 kerekű kézzel hajtható biciklivé változtatja. Csoda egy találmány!

Az utunk a déli part felé vezetett Keszthely, majd Siófok irányába. Apa Balatonlelléig tartott velünk, hiszen este UEFA-bajnokok ligája döntő volt - ami valljuk be egy focirajongó férfi számára tényleg baromi fontos - amire mindenképpen haza szeretett volna érni.

Édesapa 60 km-ert tett meg 8000 éves Formula nevű cangáján, úgy hogy 20 éve nem igazán gyakorolta ezt a sportot, így elmondhatjuk: nagyon ügyes volt. Bár Zolinak és nekem mélypont volt, mikor kiszállt, nem adtuk fel. Úgy terveztük 3 nap alatt toljuk le az egész körutat, de Siófokhoz érve éreztem magamban annyi erőt, hogy egészen Balatonalmádiig elmenjünk. Úgy gondoltam, hogy onnan egy nap alatt simán hazaérünk…

Ezt olvastad? Illés Fanni igencsak pórul járt

Megpróbálom röviden leírni milyen kalandokba is keveredtünk, hogy miközben ezt olvassátok, ne bólintsatok be.

Tekertünk, beszélgettünk, sokat nevettünk, és sokszor volt olyan is, hogy csak csendben szenvedtünk egymás mellett. Jártunk olyan sötét erdőkben, mint a horrorfilmekben lévők, csak ezek sokkal de sokkal félelmetesebbek voltak - meglátásom szerint. Láttunk gyönyörű naplementét. Felborultam kétszer is, mert tök béna voltam. Az első alkalommal egy kuka nem akart elmenni az utamból, másodszor pedig túl nagy sebességgel igyekeztem bevenni egy kanyart, ami annyira nem sikerült, hiszen egy autó elé estem az út kellős közepére. Ezen annyira kellett nevetnünk Zolival, hogy alig tudtuk magunkat összekalapálni. Itt szeretnék elnézést kérni azoktól, akikre esetleg a frászt hoztam. Biztos elég extra látványt nyújthattam. Mindenesetre mi jót mulattunk rajta(m).

Almádiba hajnali 2 óra 30 perckor érkeztünk meg. Az érzés leírhatatlan volt. Fájt a seggem, a karom, és olyan testrészeim is, amik azt hiszem egyáltalán nem léteznek, de akkor nagyon valóságosan éreztem őket.

Másnap frissen és üdén - ja nem - útnak indultunk. Naívan azt hittem marha könnyű dolgunk lesz hazatekerni, hát nem volt az! Az északi part tényleg nehéz, de örültem, hogy csodálatos vidékeken keresztül vitt az utunk hazafelé. Csak ámultunk, hogy milyen szép a Balaton és környéke. A túloldalra mutogatva mindig azt mondogattam, hogy "Nézd Zoli, tegnap még ott jártunk!".

A második nap sem telt el izgalmak nélkül, hiszen hol megsültünk a melegtől, hol az orkán erejű széllel küzdöttünk. Badacsonynál járhattunk, amikor megláttuk a fekete felhőket, amik természetesen felénk tartottak, így a viharral is kergetőztünk, ami utunk utolsó részében elkapott minket. Mondhatni ronggyá áztunk, de akkor sem álltunk meg. Nem én lennék, ha ez a nap kimaradt volna borulás nélkül. Maradandót alkottam méghozzá óriási sebességgel, amit Zoli teljesen véletlenül meg is örökített. Olyat estem, hogy 6 métert gurultam, de a problémát nem az esés és az esetleges sérülések okozták számomra, hanem a félelem a fűben rejtőző siklók és egyéb lények miatt. Így sikítva futottam - nyilván négykézláb - vissza az út irányába. Talán a 3 esés közül, ez sikerült a legjobban. Mondanom sem kell, a mai napig ezen röhög mindenki, aki látta a videót - köztük én is.

Keszthelyt elkerülve a célegyenesben - az átázott ruhánk, vagy talán mert már csak 10 fok volt, esetleg a rohadt szél miatt, de - már nagyon fáztunk. Az utolsó kilómétereket vaksötétben kellett volna megtennünk, azonban a testvérem és az autóm megmentettek minket.

Ne hagyd ki! Szépségverseny, ami rólad szól

Haladtunk az úton, és egyszer csak egy fehér csoda lassított le mellettünk, nagy dudaszóval. Kedvem lett volna megölelni Rékát, de csak annyi jött ki a számon "Szia, világítasz nekünk az erdőben hazáig?". "PERSZE!" - jött a válasza, nagy mosoly kíséretében. Ekkor már tudtam, hogy mindjárt vége.

Zoli kitartóan segített végig, mikor már nem bírták a kezeim, Réka jött mögöttünk kb. 5-10km/h-al reflektorral világítva. Éjfél előtt Rezibe érve hazaértünk, és befejeztük a Balatoni körutat.

Édesapa várt minket a kapuban, aki annyit mondott: "Megcsináltátok!!! Óriásiak vagytok!".

Zolival egymásra néztünk, és mi sem hittük el. Együtt voltunk, tényleg kéz a kézben. Ha Neki volt holtpontja, támogattam, ha nekem, akkor pedig Ő. Igazi csapatmunka volt.

Zolinak többször mondtam útközben, hogy nekem kikapcsolt az agyam, és már nem érzem a fájdalmat. A lelkem vitt előre, és ez akkor bizonyosodott be, mikor a házunkban a lépcsőn nem tudtam felmászni. Abban a pillanatban mikor felfogtam, hogy vége, minden engem ért inger rám zúdult és akkor éreztem, hogy na ez fáj. De olyan jól esett!!

Ezt is olvasd el! Kérdés és válaszok Illés Fannival

Sokat gondolkodtam azon, hogy mi szükségem van ezekre a kihívásokra. Úgy érzem nekem muszáj legyőznöm saját magamat ahhoz, hogy teljesnek érezzem magam. Szeretem bebizonyítani magamnak és a bennem kételkedőknek, hogy lábak nélkül is képes vagyok BÁRMIRE. Elmondhatom nekik: Figyu, én körbetekertem a Balaton 2 nap alatt, csak karral. Csináld utánam!

Vagy motiválhatok másokat: Ha nekem ment, akkor neked is menni fog!

Illés Fanni