Így tanulhatsz a szakításból

Egy szakítás fájdalmas lehet. Rettentő fájdalmas. Néha még abban sem vagy biztos ilyenkor, lehetsz-e még boldog valaha (szpojler: hát persze, hogy lehetsz!). De aztán eljön a pillanat, amikor összeszeded magad, és hirtelen rájössz, milyen csodálatos lehet szólóban is az élet. Legalábbis jó esetben. Viszont ez nem mindig sikerül, írja Breakup Bootcamp című könyvében Amy Chan. A szerző, miután szakított a szerelmével, egyre csak bánkódott, várta az igazit, és közben szüntelenül a gonosz exét szapulta. Végül aztán rájött, máshogy is lehet, és a tönkrement kapcsolatát lehetőségként is kezelheti. Lehetőségként arra, hogy megtudja, pontosan mi volt a baj, hogy abban, ami történt, felfedezhető-e valamilyen visszatérő minta, és ha igen, miképp tudná ezt módosítani a jövőbeli boldogsága érdekében. Tapasztalatait aztán másokkal is megosztotta: tudományos kutatásokra és szakértők hadára támaszkodva (ezek között szorongással foglalkozó pszichológus ugyanúgy megtalálható, mint gyakorló domina) túlélőtábort szervezett olyan nőknek, akik hasonló cipőben járnak, mint ő. Ez a tábor azonban az óceán túloldalán üzemel, ráadásul finoman szólva sem olcsó. De Amy szerencsére a könyvében is kellőképpen kifejti, hogyan fordíthatjuk előnyünkre azt, ami elsőre hátránynak tűnik.

1. Óvakodj az érzelmi szörnytől!

Mielőtt egyáltalán foglalkozni kezdhetsz a szakításoddal, először is fel kell dolgoznod a fájdalmat. A mai ember hozzá van szokva, hogy a fájdalom megélése helyett valamilyen pótcselekvésbe menekül (hahó, workaholic olvasó!), tompítja valamivel (jöhet a bor?), vagy szimplán letagadja („Ja, semmi, köszi, tök jól vagyok!”). De ha nem tudod átélni a fájdalmat, csak gyűlnek, gyűlnek benned a rossz érzések, és eljön a pillanat, amikor időzített bombaként felrobbannak. Úgyhogy ha legközelebb rossz élmény, szomorúság ér, állj meg, és add át magad neki: hadd folyjanak azok a könnyek! De figyelem: a Chan által idézett tudományos kutatások szerint az érzelmek átlagosan csupán kilencven másodpercig hatnak a testben és az agyban, úgyhogy ne tápláld a benned élő „érzelmi szörnyet”! Ne kerekíts nagyobb drámát egy-egy rossz élményből, mint amekkorát muszáj („istenem, én már soha nem leszek boldog!”), ne rontsd tovább a kedvedet tragikus zenék hallgatásával. Így túlságosan azonosulsz az érzéseiddel, és önsajnálatba menekülsz. Jobb, ha elfogadod az érzéseidet, megéled őket, aztán amikor eljön az ideje, hagyod őket távozni is.

2. Magadra figyelj, ne az exedre!

Amikor fáj valami, könnyű másokra mutogatni. Hiszen az egész nyilván az exed hibája! Csakhogy ezzel minden figyelmedet rá irányítod, amivel viszont nem segítesz magadon. Jobban jársz, ha magadra fordítod az erődet, az idődet, az energiádat. Máskor csak azért kapaszkodunk a fájdalomba, mert ez az egykor oly boldog kapcsolat egyetlen kézzelfogható maradványa – de ilyenkor az exünket sem engedjük el. Próbáld elfogadni, hogy mindketten megtettétek, amit lehetett, bocsáss meg, és engedd el. Aztán tedd fel magadnak a kérdést, mi az, amit tanulhatsz a tönkrement kapcsolatodból, hogy többé ne áldozat légy, hanem – ahogy Chan fogalmaz – „empowered woman”, vagyis erővel bíró nő. És eljön az ideje, hogy megkérdezd magadtól: miért hagytam, hogy idáig jussunk? Miért választottam éppen őt? Mit kell tennem, hogy legközelebb ne ez legyen a vége? Ha több véget ért kapcsolatodban is ugyanazokat a mintákat fedezed fel, lesz tennivalód bőven. Különben a következő kapcsolatnál ugyanazokat a hibákat fogod elkövetni.

3. Nem mindegy kihez kötődsz.

Az, ahogy másokhoz kötődünk, sokat elárul a szerelmeink jövőjéről is, állítja Chan. Ha szerencséd van, és a szüleid elfogadók voltak, és jól szerettek, valószínűleg megtanultál jól kötődni. Ha viszont a szülők távolságtartók, elutasítók, ridegek, gyerekként az ember védekezési mechanizmusokat fejleszt, és szorongva kötődés, vagy pedig elkerülő kötődés alakul ki benne. A szorongva kötődő ember nem érzi biztonságban magát a partnere mellett, retteg az elutasítástól, attól, hogy elhagyják. Folyamatos megerősítést keres, és ki van hegyezve minden apró jelre, amiből azt a következtetést vonhatja le, hogy a társa el akarja hagyni („nem válaszolt az üzenetemre, nem szeret”). És ez hiába nem igaz, protesztviselkedést vált ki: egyre-másra küldi az üzeneteket, vagy éppen bosszúból ő is mellőzni kezdi a másikat („akkor nem írok neki én sem!”), manipulál, megpróbál a másikban féltékenységet ébreszteni. A szorongva kötődő ember idealizálja a partnerét, és nagyon nehezen képes feldolgozni a szakítást. Az elkerülő kötődő viszont olyan fontosnak tartja a függetlenségét, hogy az az intimitás rovására mehet. Könnyen érzi úgy, hogy a másik „megfojtja”, és a kapcsolatra gyakran tekint „feladat”-ként. Az elkerülő kötődő ezenkívül sokszor elfut az érzelmei elől. Előbb vet véget a kapcsolatnak, mint hogy megbeszéljen valamit. A két ellentétes típus gyakran vonzódik egymáshoz. A szorongva kötődők szerelemnek látják a szorongást, a távolságtartást pedig izgalmasnak. Az elkerülő kötődők pedig a nyomulós-ragaszkodós embereket szeretik, mert általuk igazolva látják, hogy a függetlenség tényleg csodás dolog.

4. Néha reagálj meglepően!

Az első lépés, ha ki akarunk lépni ebből a húzd meg-ereszd meg-helyzetből? Az öntudatra ébredés! A régi neurológiai útvonalainkat újakra, egészségesebbekre kell cserélnünk. Ismerd fel, hogy a szorongás, a bizonytalanság, az állandó hullámhegy-hullámvölgy-kapcsolat nem szerelem: csak az agyad szórakozik veled. Mindenekelőtt meg kell találnod a belső biztonságodat (erre remek meditációs és vizualizációs technikák léteznek), azután le kell szoknod arról, hogy folyton magadra akarod irányítani a társad figyelmét (úgyhogy pápá, kierőltetett veszekedések, féltékenységi jelenetek!). Inkább foglalkozz az érzéseiddel, akkor is, ha éppen nem a legkellemesebbek, és próbáld átélni őket. Tudasd partnereddel az igényeidet, közöld vele például, hogy egész nap egy fontos projekten dolgozol, és csak este lesz alkalmad vele foglalkozni. Az sem rossz módszer, ha elhatározod, hogy legalább három hónap esélyt adsz a kapcsolatnak: ennyi idő alatt látni fogod, hogy a kellemetlen érzések olykor jelentkeznek ugyan, de rendre el is múlnak. Mindkét típusnak – a szorongva és az elkerülő módon kötődőnek – ajánlható, hogy biztonságosan kötődő partnert keressen magának. Hasznos lehet az is, ha feljegyzed, mik a kattanásaid („még mindig nem írt!”), hogyan reagálsz rájuk (írsz vagy ezer dühödt üzenetet), és hogy mi lehetne ennél egészségesebb reakció (meditálni egyet, vagy lenyugodni, és kivárni, míg minden rendben jön). Chan azt javasolja a könyvében, hogy érdemes a viselkedésünk mögött húzódó mélyebb motivációkat is vizsgálni, mert így hosszabb távon is jobban tudjuk kezelni őket.

5. Kerüld a drámát!

Valahogy mindig a rosszfiúkra meg a rosszlányokra buksz? Ez azt jelentheti, hogy érzelemfüggő vagy, és szükséged van az állandó negatív hatásokra. Chan ugyanis azt írja: kevesen tudják, de endorfin nemcsak boldogság, hanem fájdalom hatására is termelődik. Ha tudni szeretnéd, hogy függsz-e bizonyos érzelmektől, vedd számba, a legutóbbi három exednél milyen érzelmek kerítettek hatalmukba! Ha több figyelemre vágytál volna, mint amennyit kaptál, akkor valószínűleg frusztráltnak érezted magad. A listádon gyakran visszatérő szavak feltehetően azokat az érzelmeket jelölik, amelyektől függsz. Ezután írj listát arról, hogyan kerülhetnéd el a jövőben, hogy ezeknek az érzelmeknek a rabja légy. Chan például ezt írja a könyvében: „if you are hysterical, it's historical”, vagyis ha hisztérikus vagy, annak „történelmi”, értsd, a múltadban keresendő okai vannak. Ilyenkor régi traumák alapján reagálsz, mint egy kis, elnyomott gyerek, vagy épp magát felsőbbrendűnek érző kamasz. Először csitítsd le magadban a gyereket, utána pedig reagálj úgy, mint egy felnőtt!

Egyelőre még csak angol nyelven szerezheted be ezt a szuper olvasmányt, rendeld meg az amazon.com-ról.

6. Hagyd a „jövőbe látást”!

Főleg a kapcsolatra vágyó nőkre jellemző, hogy hajlamosak idealizálni embereket. Nem törődnek a figyelmeztető jelekkel, és nem a konkrét férfiba, hanem a róla a fejükbe élő képbe szeretnek bele. És ami külön érdekes: a test nem ismeri fel a különbséget a valódi szerelem, illetve az ilyen „elképzelt” szerelem között… mindkettő esetében dopamin, vagyis boldogsághormon termelődik. Chan szerint ugyancsak az örök szinglilét garanciája, ha hiszel a „lelki társ” létezésében. Ez olyan ideálkép, amely a legritkább esetben válik valóra. A szakítást külön megnehezíti, ha gyakorlod a „jövőbe látást”: a fejedben az idealizált személyhez idealizált jövőkép is tartozik. Ettől csak fokozódnak az érzéseid, miközben a társad épp azon töpreng, összeilletek-e egyáltalán. Ha végül szétmentek, nem elég, hogy meg kell küzdened a párod hiányával, még az aprólékosan felépített jövőképed is mehet a kukába. Úgyhogy csak nyugi! Fogadd el, hogy alaposan megismerni valakit idő kérdése. Éld meg a pillanatot, ne hagyd, hogy a gondolataid előre rohanjanak. Közben mindig vedd számba azokat a dolgokat, amelyekért hálás vagy – ez segít abban, hogy a mostban élj a „majd” helyett.

7. Ne törődj a vonzerővel, randizz mással!

Mint láttuk, kötődési mintáink miatt sokszor a nem nekünk való emberek felé érzünk vonzódást. Chan ezért azt ajánlja, hogy próbáljunk ki olykor egy teljesen más randitaktikát: keressünk fiatalabb, idősebb, alacsonyabb, vékonyabb embert, mint akire amúgy buknánk, nézzünk szét más munkakörökben dolgozóknál is, ne csak azok között, akik a listánkon szerepelnek. Meglátod, ha így nézed az embereket, egyszeriben egészen más típusok is elkezdenek tetszeni. Fura: miközben azokkal, akikre érthetetlen módon buksz, sokszor nagyon hamar zátonyra fut a kapcsolat, a „nem magától értetődő” választásaid hosszú távon is működhetnek. Hiszen itt előbb a partnered belső értékeit fedezed fel, és ez vált át vonzerőbe. Tedd fel magadnak a kérdést: el tudom képzelni, hogy sok időt töltsek ezzel az emberrel? Jól érzem magam a társaságában? Ha a válasz igen, bátran próbálkozz, akkor is, ha az illető amúgy nem pont olyan, mint akik eddig érdekeltek. Írj egy rövid listát arról, mit vársz egy kapcsolattól (biztonságot, megbízhatóságot), és ne azt keresd a másikban, amiről csak gondolod, hogy vágysz rá (kalandot, izgalmakat). Könnyen lehet, hogy ha így keresgélsz, rátalálsz az igazira – aki első pillantásra nem is hasonlít arra a típusra, akit eddig igazinak hittél.

8. Légy önmagad!

Sok nő követi el a hibát, hogy a másikban olyasvalakit lát, aki „kiegészíti”, „kiteljesíti”. Pedig az egészséges kapcsolat nem erről szól: ha szükséged van egy másik emberre, hogy megadja azt, ami belőled hiányzik, az azt jelenti, hogy nem vagy elég erős és magabiztos. Ha folyton tepersz a figyelemért, a megbecsülésért, a szeretetért, hamar fárasztóvá válsz a másik embernek. És ha valamilyen gyengeséged, hiányosságod miatt vagy a másikkal, sokszor kötsz rossz üzletet. De hogyan kell erősnek, magabiztosnak lenni? Chan azt mondja: légy önmagad! Tarts önvizsgálatot, írd fel, ki vagy valójában (a jó, a rossz, a csúf?), és hogy közben milyen álarcot viselsz azért, hogy a világ elfogadjon és szeressen. Légy önmagad, és ragyogj! Chan a tréningjein bemutat egy gyakorló dominát, aki idővel leveszi az álarcát a résztvevők előtt, és megmutatja, ki is ő valójában. Ha elbizonytalanodsz, idézz magad elé egy domináns, erős valakit: ő vajon mit tenne most a helyemben? Együtt lenne valakivel csak azért, hogy legyen mellette valaki, hogy ne legyen egyedül? Ugyan. Az erős ember tudja, mit akar, és azt is, kivel akarja. Ha fejleszted önmagad, előbb-utóbb te is erős lehetsz, és soha többé nem kell beérned olyasvalakivel, aki nem is hozzád való.