Depresszió, szorongás, pánik és gyász: így őrizhetjük meg művészetterápiával a mentális egészségünket
Takács Dalma szenvedélyesen szereti szakmáját, az újságírást, de a lelke mélyén mindig tudta, hogy egyszer a pszichológia iránti kíváncsiságát is szeretné kielégíteni. A tettek mezejére néhány éve lépett: jelenleg a Magyar Művészet- és Szocioterápiás Közösségépítő Egyesületnél (MMSZKE) folytat tanulmányokat, ugyanitt tart művészetterápiás foglalkozásokat, emellett pedig autogén tréning csoportvezetőként fejleszti magát. Most elmondja, hogyan őrizhetjük meg művészetterápiával mentális egészségünket, miképp nyújt támaszt depresszió, szorongás, pánik és gyász esetén, valamint, hogy hogyan zajlik nála egy foglalkozás.
Ezeket láttad már?
Dalma állítja, hogy ehhez a hivatáshoz szükség van egy jó adag empátiára, kreativitásra, nyitottságra, alázatra és szeretetre, s szerinte a legjobb művészetterápiás csoportvezető abból lesz, aki maga is részt vett már terápiás üléseken.
„Én magam sok éven át jártam pszichoterápiára, és egy idő után elkezdett érdekelni, milyen lehet a „másik székben” ülni, és embereken segíteni. Szerencsére a művészetterápiát egyáltalán nem érdekli a művészeti érték – kizárólag az alkotás élményén, az önkifejezés lehetőségén és a tudatalattiban elraktározódott szimbólumok felszínre hozatalán van a hangsúly. A szép ebben az egészben az, hogy kicsit kikapcsolhat az agyunk, és szívből, szabadon alkothat együtt öt-tíz ember, akik biztonságos térben érzik magukat, s ahol nem létezik „hülye kérdés” és „rossz válasz”. Az alkotás során mindenki szabadon mesélhet és találkozhat azzal az énrészével, akit talán még kevésbé ismer.”
Önmagában nem helyettesíti a pszichoterápiát
„Megkülönböztetünk aktív és passzív művészetterápiát. Az aktív esetében mi magunk alkotunk, a passzív esetében pedig befogadunk valamilyen művészeti alkotást, és elemezzük, hogy az milyen hatással van ránk. Nálam a foglalkozásokon képzőművészettel, zenével, irodalommal és mozgással is találkozhatnak a résztvevők, s van, hogy festünk, kollázst készítünk, agyagozunk, festünk, különféle ritmushangszerekkel jelenítünk meg érzelmeket, esetleg szövegeken keresztül elemezzük, mi kavarog bennünk. Néha még haikukat is írunk” – avat be Dalma, s elárulja, hogy a művészetterápia kiválóan alkalmas önismeret fejlesztésére, stresszlevezetésre, traumák megélésére, társas kapcsolat fejlesztésére, de fontos hangsúlyozni, hogy önmagában nem helyettesíti a pszichoterápiát, vagy a pszichiáter által felírt gyógyszereket.
Ha valaki például valamilyen személyiségzavarral küzd, annak először terapeutával vagy pszichiáterrel kell felvennie a kapcsolatot, s csak ez után, mintegy kiegészítésképpen látogathatja a művészetterápiás foglalkozásokat.
Ints búcsút a letapadt frusztrációidnak!
Dalma legutóbb szeptember 18-án tartott foglalkozást Harag-és feszültségoldás témában, melyre bárki jelentkezhet a muvterapianeked@gmail.com e-mail címen.
„Előny, ha a résztvevők játszós ruhát is hoznak magukkal, hiszen „piszkos munkát” is végzünk a közel két óra alatt. Az első lépés az, hogy mind körbeülünk, és mindenki mondd magáról egy pár mondatot, majd ismertetem a szabályokat, a keretrendszert. Ilyen például az, hogy a résztvevőknek titoktartási kötelezettsége van a foglalkozáson elhangzottakkal kapcsolatban, illetve hogy mindenki csak ítéletmentesen és egyes szám első személyben fejtheti ki a gondolatait. Ezt követően kezdünk el ráhangolódni a foglalkozás témájára relaxációval, beszélgetéssel. A harag-és feszültségoldás kapcsán képzőművészeti eszközökkel feszegettük a bennünk letapadt frusztrációkat, hogy aztán – saját magunk és környezetünk károsítása nélkül – búcsút inthessünk nekik. A korábbi alkalmakkor (Békeszerződés önmagammal, Kapcsolatom a szorongással), volt, hogy önarcképet, kollázst, életutat, vagy maszkot kellett készíteni, utóbbinál arra voltam kíváncsi, hogy milyen az az álarc, amit felvesznek a résztvevők a mindennapi életben. Az is előfordult, hogy feltettem egy egyszerűnek tűnő, önmegismerést segítő kérdést: Hogyan jellemeznéd magad három színben? A feladatra durván 20-40 perc áll rendelkezésre, ez után tartunk egy rövid szünetet, majd ismét körbeülünk, és beszélgetünk arról, ki hogyan élte meg az alkotói folyamatot.
Reflektálunk egymásra oly módon, hogy elmondjuk, bennünk milyen érzéseket vált ki a másik alkotása. Rendszerint én is kérdezek az alkotótól, például hogy az önarcképnél valaki miért épp a kék színt használta, miért épp középen helyezi el önmagát a térben és így tovább. Végül sor kerül a záró körre, amikor is arra vagyok kíváncsi, ki milyen érzésekkel távozik a foglalkozásról” – mondja a művészetterapeuta, egyúttal hangsúlyozza, hogy nem szabad azonnal eredményt várni egyetlen terápiától.
„ Az önmagunkon való munka hosszú folyamat, de mindenképp megéri az energiabefektetést: szorgos gyakorlással képesek leszünk a tudatalattink mélyén szunnyadó dolgokat felszínre hozni, újra átélni, majd feldolgozni, s az ebből fakadó tapasztalatokat a mindennapjaink részévé tenni.
Szerző: Jónás Ágnes
